Korábbi összeállításunkban a gyulafehérvári papnevelő intézet kispapjai, a teológia kar doktoranduszai és Diósi Dávid vicerektor, a kar dékánja a liturgikus térről elmélkedtek. Most a liturgia éltető erejéről fejtik ki gondolataikat.
Istent nem lehet lenyűgözni! Ennek egyszerű oka persze nem abban keresendő, hogy egy rendíthetetlenül komor természetű valakivel állunk szemben. Csupán azért nem, mert ismer, és első szívdobbanásunk óta gyönyörködik bennünk. Így tehát nem ügyködésünk folytán válunk értékessé az ő szemében. A liturgia cselekményei sem arra irányulnak, hogy az ott ténykedők magukra vonják Isten figyelmét. Ennél sokkal több: két út, akarat, arc találkozása. Az emberi és az isteni. Arányaiban: milliméter a fényévekhez képest. De a liturgián összefonódnak, és már nem különálló útról és akaratról beszélünk, hanem egyről, amely Istenről és az ő népéről szól. Az apró emberi ajándék a jelenlét, hogy találkozhasson az a két arc. Hogy az isteni arcot szemlélve az ember annak fényével ékesítse tekintete hegeit. A Szépben fürdőzve egyedül csak ezáltal lehet szép az ember. Vagyis a liturgia: Isten és ember önfeledt találkozása és játéka. Olyan idő, ahol az álcák nélküli ember megpillanthat valamit a legnagyobb szeretet fényeiből. Nem vakít, nem éget, csak átkarol és formál. Formál a csendben. Önmagát adja ajándékba!
Tóth Gellért
A templom nem egy színház vagy mozi, ahová beülünk, és végighallgatjuk az egy óra „műsort”. A liturgia tevékeny részvételt követel, ami nem csupán annyiból áll, hogy jelen vagyok. Bizonyára ez az első lépés, de korántsem ragadhatunk le ennyinél. A legmélyebb odaadással kell részt vállaljunk a szentmisében. Tehát a megfelelő időben a megfelelő válaszokat őszintén mondjuk, és a gesztusokat, amelyek egy szentmiséhez tartoznak, odaadóan cselekedjük.
Egy ilyen részvételi forma, amely a fiataloknak, de időseknek egyaránt egy mélyebb részvételt követel, az a ministrálás. A ministráns számára már az alapvető magatartás az kell legyen, hogy tudja a válaszokat a szentmisében, és tudja, hogy mikor mit kell cselekedjen. Hiszem, hogy a ministrálás a fiatalokat közelebb segíti az oltárhoz, az Úrhoz. Valójában egy olyan feladat, ami figyelmet kíván, ezzel együtt jár az is, hogy magára a szentmisére is odaadóbban tud figyelni. Gyerekkorom ministrálásai mindig tanulságosak voltak. Ha olykor valamit nem is tudtam helyesen cselekedni, szépen megmutatták, és következőleg már jobban ment. A fiatalok számára a ministrálás egy olyan lehetőség, amelyben elmélyülhetnek a szentmisében, megtanulhatják a szentmise részeit és annak felépítését, hiszen például nem mindegy, hogy mikor megy olvasni vagy mikor viszi fel az adományokat. A bátor ministránsoknak, ha felolvasnak a szentmisén, bizonyára az olvasási technikájuk is fejlődni fog. A szentmisén a tevékeny részvétel egyik formája a ministrálás is lehet, ha ezt is, mint minden szolgálatot, hűségesen és odaadóan végez a fiatal.
Kiss Szilárd
Mit jelent szórványban a szentmiseáldozat? A víz igazi, jó ízét a sivatagban fedezi fel az ember – tartja egy zsidó közmondás. A minap úgy adódott, hogy várnom kellett egy buszra, amely másfél órás késéssel érkezett. Elmondhatom, hogy számomra sokkal nagyobb öröm volt, amikor a hosszas késés után befordult az állomásra, mintha percre pontosan érkezett volna. Azt hiszem, kicsit ez a helyzet a szórványban ünnepelt szentmisékkel is. Vannak helyek, ahol a pap csak kéthetente egyszer, vagy az is lehet, hogy csak havonta egy alkalommal jut el. Ez nem olyan, hogy mindig ott a lehetőség szentmisére vagy lelki programon részt venni, hanem ezek az emberek igenis sóvárognak a szentmisére és a pap jelenlétére. Ha valaki, akkor ők tudják, mit jelent ennek a hiánya. Talán ebből adódik, hogy mindig annyira tüzes lelkületűek a szórvány hívei. Hálásak, ezért tudnak is ünnepelni. Nincs gyakran szentmise, de amikor van, odateszik teljes szívüket, testüket, lelküket, életüket. Mivel a szentmisét így élik meg, látszanak is a gyümölcsei: bár nincsenek tömve a templomok, mégis élő bennük a missziós lelkület. Élmény ilyen közösségben ünnepelni az eucharisztiát.
Barna Miklós István
Sokan azért mennek a templomba, mert megy a szomszéd is és már szokássá lett. Az ember sokszor tesz dolgokat megszokásból, de ez a szentmisével nem lehet így. A szokás egyfajta ürességet ad az ember életébe, és nincs semmi haszon belőle. A liturgia több, mint egy megszokott hétköznapi cselekmény. A liturgia életet adó, életet formáló, mert az érettünk emberré lett Isten a liturgia által is alakít minket. A legfontosabb dolog, hogy a liturgián ne a pap színjátékát nézzük, hanem tegyük fel a hit szemüvegét és nyissuk meg a szívünket, hogy a jelen lévő Krisztust felismerjük, és lakást adjunk neki a szívünkben. Ha birtokoljuk Krisztust és a szívünkben van, akkor ő elkezd életünkben dolgozni, formálja jellemünket, világnézetünket, életcélunkat és teljes életünket vele együtt éljük. A szívekben lakozó Krisztus minden nap csodát tehet életünkben. A liturgiában megjelenő Krisztus lakik a mi szívünkben.
Antal Endre
A liturgia jelentése „szent szóváltás”, kommunikáció, kommunió. A liturgia Isten és az ember találkozásának a színtere. Ez a találkozás Krisztusban valósul meg. Krisztuson keresztül lehetséges a kommunikáció, Krisztusban Isten és ember találkozik. A liturgia éltető ereje, szíve az Eucharisztia. A legteljesebb Istennel való kommunikáció az eucharisztiában, a liturgiában történik. A szentáldozásban pedig kommunióba kerülünk ővele. Isten megváltása Krisztuson keresztül valósul meg, s Krisztus körül és Krisztusban az ember a liturgiában közösséggé lesz, kommunióba kerül. Ez a kommunió a liturgián kívüli életünk fő forrása. Az igazi liturgiának társadalmi funkciója van, a szakramentális találkozás erre a világra is hatással van. A Szenttel folytatott kommunikációnknak felebarátunk irányába is befolyással kell lennie, az Istennel történt találkozásnak, kommuniónak visszhangoznia kell a mindennapi életünkben. Az igazi liturgia folytatódik a hétköznapi életünkben, a felebaráti szeretetünk tükrében, szolgálatában, kommuniójában. A kultusz az Isten és ember közötti találkozás fényében kommunióvá, emberszolgálattá, diakóniává válik.
Faragó István
Csúcs és forrás
A szentmiseáldozat az egész keresztény élet forrása és csúcspontja – fogalmaz a II. vatikáni zsinat (vö. LG 11). Hegymászók gyakran említik, hogy egy hegycsúcs megmászása új és új lendülettel, kíváncsisággal, de ugyanakkor erővel és eltökéltséggel is eltölti azokat, akik a magasokba vágynak. Újabb és újabb hegycsúcsok meghódításáról hallunk a média tudósításaiban, de a hegymászók merészségéről, mindent legyőző akaraterejéről is. És akiknek sikerül egy újabb bravúr, azok csillogó szemmel és örömmel beszélnek a csúcsok nyújtotta kilátásról.
Aztán ott vannak a turisták. Legyenek városlátogatók, sivatagokban kószálók vagy hegyek között, erdőkben menetelők, akik számára egy hűs forrás vize mindennél többet ér, akik számára egy pohár friss víz újult erőt ad fölfedezni a még rejtőzködő szépségeket. De a forrás az a hely is, ahol megpihen az elfáradt.
Az egyház liturgiája, a szentmiseáldozat az a cselekmény, amely felüdíti a lelket. Kíváncsisággal tölt el a körülöttünk levő világban felfedezni Isten rejtőzködő szépségeit, rácsodálkozni a mindennapokra. Erőt ad legyőzni az elénk tornyosuló akadályokat. Új horizontokat nyit meg, az előttünk elterülő világ összefüggéseit tárja föl nekünk. De megpihenésre, szusszanásra is hív, hogy jobban odafigyeljünk a következő lépésünkre. Éltet.
Kozovits Attila
Attól a naptól fogva, hogy az első osztályt megkezdtem, szinte napi szinten templomba járok. Emlékeim szerint az első néhány évben, amikor az oltár mellett ministráltam, nem érdekelt semmi, sem a pap szövegelése, sem az énekek: az tett a legboldogabbá, hogy ott lehettem, közvetlen közel, ahol a csoda történik. Sajnos nem mondhatom azt, hogy amikor utolért a kamaszkor, a mindennapos templomba járásom mögött nem volt némi farizeusság. De ennek ellenére már gyermekként ráeszméltem arra, hogy Isten csodálatosan működik az életemben. Tisztában voltam és vagyok most is azzal, hogy nem vagyok a legszentebb életű, sőt, de ennek ellenére nap mint nap megtapasztaltam a gondviselést. Végül alig 15 évesen Gyulafehérváron kötöttem ki. Na, ott csakhamar megváltozott a helyzet a pap szövegelésével és az énekkel kapcsoltban. Talán megértem egy olyan szintre – természetesen az ehhez kapcsolódó intenzív oktatás is segített ebben –, hogy ráeszméltem a szentmise gyönyörűségére is. Annyira megfogott az a szabályosan, gondosan összetett, de a maga módján mégis egyszerű liturgia, hogy fellángolásomban hirtelen pap szerettem volna lenni. Laikus fejjel is éreztem, hogy olyan szép és kifinomult a liturgiánk, hogy ezt az egyház csakis a Szentlélek jelenlétében és sugallatára alakíthatta ki így. De csakhamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy a liturgia úgy ahogy azt kell, A–Z-ig végbemenjen, nemcsak a pap, hanem a kántor is ki kell vegye a részét. Vagyis éppen hogy bele kell tegye a részét. Ettől kezdve nagyon figyeltem a szentmisében elhangzó szövegekre, természetesen nemegyszer elkalandoztam, de annál nagyobb figyelemmel tértem mindig vissza. A liturgia szövegei terén az egyház olyan, mint a jó „családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő”. Lenyűgöz az, hogy még akkor is, ha egyik napról a másikra a szentmise szövege csak az olvasmányaiban változik meg, mégis más és más üzenet. Szerintem a liturgiában való tevékeny részvétel pont ezt jelenti, hogy odafigyelek a szövegekre, és nem azt, hogy mindenkinek valami feladatot kell adni. El tudom mondani, hogy nem könnyű feladat a liturgiát az Istenhez illő, vagyis a lehető legtökéletesebb módon végezni, mert ebbe időt és energiát kell fektetni. De ha azt nézzük, hogy a szentmise az istentisztelet csúcsa, akkor abból sem időt, sem energiát, sem semmi egyebet kispórolni nem illő dolog.
Ambrus László
A liturgia találkozás: Isten és ember találkozása. A liturgiában az ember – mindazzal, ami emberségéhez tartozik – megmarad embernek, s Isten éppúgy Istennek. Egyik sem olvad bele a másikba, hanem a találkozásban az a „pillanat” szentelődik meg, amely magában hordozza a múltat és a jövőt, azaz a történelmiséget, s annak az örökkévalóságra irányult kibontakozását. Az örökkévalóság mintegy megkoronázza a történelmet, értelmet, távlatot ajándékoz neki. A liturgikus „most”-nak minőségi többletértéke van, vagyis ontológiailag több, mint a pusztán jelen lévő jelen, hiszen az a mennyei „most”-ból részesedik. A liturgiában Isten nem általánosságban, hanem a jelenleg fennálló és meghatározott életkörülményeiben élő embert szenteli meg, vagyis azt az embert, aki az „itt és most” konkrétságában áll előtte, azt az embert, aki korának feltételeivel és adottságaival akar és kell Istenben hinnie. Isten kegyelme pedig csak ott éri el célját, ahol a kegyelemmel megajándékozott személy ezt a kegyelmet saját egyedi létében és konkrét mivoltában teszi magáévá. Isten ugyanis mindannyiunkkal biográfiai és kulturális kontextualitásunkat figyelembe véve egyéni, egyedi és összetéveszthetetlen kapcsolattörténetet alakít ki és bonyolít le. Csupán ebben a jelen jelenében, amelyet Isten jelenvalóléte megszentel, érinthetjük meg egzisztenciálisan a múlt jelenét, valamint a jövő jelenét. Ez a jelen nélkül, amely a kegyelem áradásának egyetlen lehetséges ideje, a múlt és a jövő csórén, meztelenül áll a világmindenség közepén. A jelen isteni hermeneutikája nélkül az ember számára a múlt és a jövő összefüggés-nélküli, vad és ijesztő. A jelen jelentéshordozó ereje nélkül a múlt és a jövő a jelenbe ordítja az elhagyottság legkétségbeejtőbb kiáltását: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!” (Mk 15,34). A liturgia „most”-jában Krisztus – az új Ádám – a még régi Ádámot, keresi: „Ádám! Hol vagy?” (Ter 3,9). A liturgikus „most” tehát az üdvösségtörténet „most”-jaként az ember megszólításának és az ő szoteriológiai távlat-ikon-festésének ideje. Ez a „most” – jóllehet dús és súlyos –, mégsem nyomasztó, hanem felszabadító; ez a „most” – jóllehet nagyfokú komolysággal bír –, mégsem lehangoló vagy mélabús, hanem a játék vidámságára hív mindannyiunkat: Isten jelenlétében adjuk át teljesen magunkat a játék örömének, annak a játékos örömnek, amelyből – felszabadító erejéből kifolyólag – szabadon árad a létezés.
Diósi Dávid
