Pedagógusdélutánt tartottak az új tanév kezdetén Gyergyószentmiklóson a Szent István-plébánián. Székely Katalin személyes hangú beszámolója más pedagógusoknak is eligazító lehet.
A plébánia udvarára belépve megérkeztünk, de még csak testileg. Az udvarban lévő filagóriában vártak minket mosolygó arcokkal és nagy szeretettel,finom teát és szendvicset is lehetett fogyasztani. Rövid beszélgetés után bementünk a plébánia nagytermébe, ahol mindenki elfoglalhatta a neki tetsző, saját, kényelmes helyét.
Ezek a helyek is jelezték azt, hogy minden ember más, minden embernek mást jelent a kényelem. Egy kényelmes fotelen érkezhettem meg ebbe a közösségbe, mások babzsákon, széken. Amikor már lelkileg is megérkeztünk, volt, aki hullámzó tengerként, volt, aki nyugalomra, békére vágyva, elindulhattunk a saját utunkon összegyűjtve azokat a dolgokat, amelyekre szükségünk lehet az új tanév során. Mindenki neki tetsző tárgyakat gyűjtött: fakanalat, órát, fehér lapot, ceruzát, bibliát… Mindegyik kiválasztott tárgyhoz személyes kapcsolat kötött, az alapján választottuk ki, ahogy megérintett minket. De ekkor jött a bökkenő, – amikor már „megvolt mindenünk”, hogy elinduljunk, mindenki a saját útján – le kellett mondani egy dologról, amit kiválasztottunk, ami a legkevésbé fontos volt számunkra. Volt, akinek nehéz volt a lemondás, volt, akinek nem, hiszen így van a való életben is, nem mindig megy ez olyan könnyen. A kezünkben lévő tárgyak valamely módon megfogtak bennünket, hiszen rájuk esett a választás. Az órát választva azt emeltem ki, hogy az utamat járva szeretnék a jelenben élni és mivel még „zöldfülű” vagyok pedagógusként a kapott sebeket ragasztóval beragasztanám és a hegyezővel alakítanám, tökéletesíteném magamat.
Kiderült, hogy a lemondott dolgokban rejlenek a jó Isten lehetőségei számunkra. Mindenki számára megvolt az ok, miért mondott le a tárgyról, volt, aki azért, mert arról tudott a legkönnyebben lemondani, volt, aki azért, mert meglátta az új lehetőséget, amelyet Isten kínál neki.
Az utunk során összegyűjtött tárgyakat tetszőlegesen oda helyezhettük, ahová szerintünk a legjobb helyen vannak: a ragasztót a kis Jézushoz (hiszen ő beragaszthatja a hordozott sebeket), a rózsát a bibliára … Kapaszkodóink lehetnek a körülöttünk lévő kollegák, a családtagok, a barátok és a jó Isten. Egy kis szegnek számos funkciója lehet: felakaszthatunk rá valamit, dolgokat javíthatunk meg vele.
Jézus fizikai sebeit szegek okozták, de elviselte, mert mindennél jobban szeretett minket. Kezünkben tartva a kis szegeket elgondolkodhattunk azokon a dolgokon, amikor a diákjaink körében elérjük a célunkat (fején találjuk a szeget), amikor valami ellentétes a mi akaratunkkal (kibújik a szög a zsákból), vagy amikor nézve kisdiákjainkat, hallgatva őket belénk ívódnak gondolataik (szöget üt a fejünkben), amelyeket akár egy életre megőrzünk a szívünkben.
Egy történeten át szemlélve rádöbbenhettünk arra, hogy milyen fontos, az, hogy türelemmel, szeretettel forduljunk a másik felé, hiszen reakciónk, válaszunk (a szögek) lehet sebet (lyukat) ejtenek a másik lelkébe, amelyet nehezen, vagy egyáltalán nem lehet begyógyítani.
A közös záró ima után mindenki papírra vethette a küldetését, amelyet ebben a tanévben meg szeretne valósítani, majd ezzel elkészülve tovább folytathattuk utunkat otthon, iskolákban és óvodákban.
E pedagógusdélután az érkezéstől a távozásig a lelkemig hatolt. A közös imádság során rádöbbentem arra, hogy a kapaszkodóim, amelyekre szükségem van a munkám, életem során, ott vannak az orrom előtt, csak néha nehéz őket észrevenni, hittel és bizalommal fordulni hozzájuk.
Székely Katalin
Fotók: Jánossi Imre és Fejér Brigitta
