Együtt, egymást ismerve könnyebb! A nagyvilág húsz országából mintegy hatvanan, a magyar katolikus nemzeti kisebbségi közösségek papjai és animátorai gyűltek össze múlt hétvégén Budapesten, hogy megismerjék egymást, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és hogy tanuljanak egymástól. Vértesaljai László SJ személyes emlékekkel fűszerezett beszámolóját olvashatják.
A baráti és testvéri légkörű találkozón Mohos Gábor és Fábry Kornél püspökök képviselték a magyar püspöki konferenciát, mely hathatósan segíti a magyar katolikus diaszpóra közösségeket. A magyar diaszpóra pasztorációja a Kárpát-medencén kívül élő magyar katolikus közösségek lelki gondozását jelenti, elsősorban Európa, Észak- és Dél-Amerika országaiban, valamint Ausztráliában, ott, ahol nagyobb létszámban élnek magyarok. Bár az említett közösségek egyházjogilag a területileg illetékes egyházmegyék főpásztorainak hatáskörébe tartoznak, de Magyarország püspökei – a nemzetközi tapasztalatok jegyében – erkölcsi, lelkipásztori és anyagi felelősséget is hordoznak, hogy segítsék a határon túli katolikus közösségeket.
Hálás emlékezés Cserháti Ferenc püspökre, a külföldi magyarok egykori főpásztorára
A mostani „magyar katolikus diaszpóra” találkozó immár a negyedik, miután a közelmúltban elhunyt Cserháti Ferenc püspök, a külföldi magyarok főpásztora először 2018-ban Esztergomba hívta össze a szórvány-katolikusok animátorait. Róla egyébként a részvevők nagy hálával és tisztelettel emlékeztek, mert szerte a világon nagyon sokat tett a magyar közösségek gondozásában és erősítésében.
Hűséggel őrzik felekezeti és nemzeti identitásukat
A szeptember 22-23-án tartott találkozónak helyt adó D50 Katolikus Rendezvényközpont — ez a hely volt a Regnum Marianum közösség anyaháza, amely a 19-20. század fordulóján született Prohászka Ottokár, Kanter Károly lelki kezdeményezésére, majd 1901-ben Majláth Gusztáv Károly gyulafehérvári püspök vette meg a Regnum számára Budapest VII. kerületében a Damjanich utca 50. szám alatti házat. Ez a Regnum Marianum, vagyis „Szent István király máriás lelki öröksége” tovább él – méghozzá sajátos kötődéssel – a szórvány magyarok körében, akik hűséggel őrzik nemzeti és felekezeti identitásukat, túl azon, hogy becsületes és építő polgárai a befogadó országoknak.
Vagy húsz esztendeje annak, hogy egyik kanadai lelkipásztori körutamon egy magyar család házában az ablakukhoz hívtak és büszkén mutatták az ott viruló muskátlit: otthonról hozott magyar földben, magyar virág virul! „Néha öntözésre is elég, amit rásírunk, a hazára gondolva” – hallottam tőlük.
Magától értetődő a diaszpórában az egymásra utaltság, a papok és a hívek között
A mostani konferencia legfőbb tapasztalata az egymással megosztott élmények sora: szerte a világon, Isten kegyelméből, a nagy történelmi kirajzások tagjainak megfogyatkozása és a súlyos paphiány ellenére élnek és virulnak a közösségek. Mindig jönnek újak, és többnyire fiatalok, akik tanulnak vagy dolgoznak. Közös felismeréssé lett, hogy nagyon oda kell figyelni az újonnan érkezőkre, hogy tudjanak róluk és hogy tudassák velük a helyi magyar katolikus közösségek létét, elérhetőségüket és programjaikat.
Örömmel láttam, hogy magától értetődő a diaszpórában az egymásra utaltság a papok és a hívek között. „Ha mi nem csináljuk, elhalunk” – mondják és csinálják, egyre több helyen, ott is, ahol nincsenek papok.
A Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat Irodájának a kapcsolata a helyi közösségekkel
Épp ezen a ponton vált egészen konkréttá a világon szerte élő magyar helyi katolikus közösségek és az MKPK alá tartozó Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat Irodájának a kapcsolata, mely Gyöngy Ádám irodavezető és a helyi animátorok segítségével szervezi időszakról időszakra, alkalomról alkalomra külhoni vagy otthoni magyar papok, lelkipásztorok küldését. A külhoni magyar szórványközösségek tagjai többnyire betagozódnak a lakóhely szerinti helyi plébániák életébe, ám időről időre, heti, havi vagy kéthavonkénti rendszerességgel találkoznak egymással. A találkozók szíve a magyar nyelvű szentmise, magyar énekekkel, amire az animátorok alkalmi miselapokat készítenek elő. A közös éneklés még inkább egybefogja a szentmise híveit, akik az oltárra helyezett magyar zászló előtt éneklik el a mise után a magyar Himnuszt és a Boldogasszony anyánk ősi énekét. A szentmisét követő ebéd – miközben ízesen megidézi a hazai konyhát – valójában az otthonlét érzését teremti meg és alkalmat ad arra is, hogy a 30-40-50 fős közösségek tagjai személyesen szóljanak magukról. Házasságkötések révén gyakran jönnek a hitvesek, többnyire magyar asszonyok férjei, akik tagjai a közösségnek és ők is otthon vannak benne. A bolognai közösségben szerzett tapasztalatom, hogy egy lelkes magyar asszony halála után özveggyé lett olasz férje tovább is jár közénk, mert „anch’io ci sono a casa”, mert én is otthon vagyok itt.
A ,,Nemzetek miséjén” együtt külföldi magyarok és magyarországi külföldiek
A budapesti konferenciát szombaton este a Szent István bazilikában tartott „Nemzetek miséje” zárta le – éppen a migránsok világnapján –, melyen együtt voltak a magyarországi, főként budapesti különféle külföldi közösségek tagjai, olaszok, spanyolok, németek, vietnamiak, kínaiak, afrikaiak. Meg is töltötték a bazilikát, annak légterét a nemzetek dalaival és mert soknyelvű volt szentmise az olvasmányok, a könyörgések és az énekek révén, ezért pünkösdi hangulat kerekedett, mint egykor a coenaculumból kilépő apostolok körül.
