Az online világ, bár a mindennapi életünk leválaszthatatlan része, kicsit megfoghatatlan maradt számunkra. A végeláthatatlan digitális jel, a nullák és egyesek formájában eltárolt megannyi adat és információ mintha kicsit kevésbé lenne valóságos, mint ama másik, a „valóságos világ”. Még a nyelvvel is ezt a légiességet fejezzük ki: az adataink, az internetes tartalmak a „felhőben” vannak…
A digitális térben mintha a szabályok is egy kicsit kevésbé lennének érvényesek. Az internet számtalan lehetőséget biztosít számunkra, hogy kulturális tartalmakat fogyasszunk, zenét hallgassunk, képeket, filmeket nézzünk, könyveket, híreket olvassunk… Mindezt ingyen (na jó, szinte ingyen: az internetszolgáltatót, az áramot fizetni kell/szoktuk). Meggyőződésem, hogy többségünk a zenés standról nem lopott még kazettát, mint ahogy a könyvtárból kölcsönzött könyveket is vissza szoktuk vinni (még ha késve is), és a kábeltévére és az újságra is előfizetünk használat előtt. Ugyanakkor az is meggyőződésem, hogy többségünk töltött már le az internetről zenét, filmet, könyvet úgy, hogy nem fizetett érte. Én magam is. Hányszor jut eszünkbe ilyenkor, hogy tulajdonképpen lopást követünk el? Bármennyire is megfoghatatlannak tűnik a digitális adat, az a legtöbb esetben valaki szellemi termékét tartalmazza.
Az online ökoszisztéma és a romániai emberek gazdasági helyzete, szocializációja is támogatja vagy legalábbis lehetővé teszi ezt, és kifogasként használható ezekben a helyzetekben. Persze vannak „hivatásos” tolvajok, akik kimondottan adatok ellopására szakosodtak, vagy akik biztosítják felületeiken a szellemi termékek eltulajdonításának lehetőségét (torrent-oldalak, egyéb hasonló felületek), de olyanok is, akik mások személyes adatait, közösségi oldalait lopják el. Hozzájuk képest a mi lopásunk szinte már nem is tűnik lopásnak.
A kibertér egyfelől a szövevényes, sűrű hálózatával közelebb hozta egymáshoz az embereket, másfelől el is távolítja őket egymástól. A képernyő személyiséget eltakaró fala mögé bújva, arctalanul (még ha a saját közösségi felületeinket is használjuk, akkor is néhány pixel árnyékában) sokkal könnyebb átgázolni a másik emberen, belegyalogolni legfájóbb sebeibe. A bántás és a fájdalom viszont épp olyan valóságos…
Pedig a felhők fölött – ahogyan a művészet oly sokszor, képletesen megragadta – ott van hitünk szerint az élet megalkotója és létbe hívója. Az isteni törvény, ami alapján törekszünk alakítani életünket, éppúgy érvényes a felhőben, az online világban, mint a felhők alatt és azok felett.
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/37-es számában.
