A háború árnyékában az életösztön fokozottabb és a betakarodás az ölelés analógiájára történik. Szükségünk van a mindennapi kenyérre azért, hogy erőnk legyen hálát adni érte. Az idei termés ígérete bőséges. Megtartása, hasznosítása bizonytalan. A válság állandósult az európai kultúrkörben, és ez meghatározza hétköznapjaink pszichológiáját is. Úgy tűnik, hogy kijátszottunk minden kártyát a béke és a rend helyreállítása érdekében, mégis kataklizma felé sodródunk a jólét bűvöletében. Csak a Hegyi beszéd programja adhat reményt a rend helyreállításához. Embernek ez az életprogram egyedül aligha lehetséges. A természet, az édenkert rendjét, harmóniáját kell visszaállítanunk, hogy újra otthonra leljen közöttünk a Fennvaló. A Római levél tanúsága szerint „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”
Parasztként felvállaltam egy életformát, amibe beletörött a nyugati jólétre, kényelemre pályázó nemzedékek bicskája. A munkát, a földművelést szeretném visszacsatolni a kultuszba (colere), mert egyre kevesebben ébresztgetik a rögöket. Egyházaink kultusza is elszakadt a krisztusi, „magvető” jellegű élet autentikus megélésétől.
Mi, európaiak, eltérően az amerikaiaktól, őseink szellemeinek még birtokában vagyunk, még bennünk él, hogy számunkra mindent a történelem hozott létre. Tudatalattinkkal, történelmi determináltságunk révén is kontaktusban vagyunk… A tudattalannal való kapcsolat földünkhöz bilincsel és rendkívül nehézkes mozgásúvá tesz bennünket. Ez nem mindig, „nem éppen előny”. Aki azonban hű marad a földhöz, az maradandó. Az eltávolodás a tudattalantól és ezzel a történeti meghatározottságtól egyértelmű a gyökértelenséggel (C. G. Jung nyomán). Mára a többség, a társadalom közel 70 százaléka szolgáltat, izmusok és ideológiák bűvöletében. Jól, rosszul, hasznosat, haszontalant. A parasztság bár tőkése, „értékbankja”, tiszta forrása lehetne a jövendőnek, amiből meríteni lehet és kell, de ez a jövendő egyben adósa is neki. Küldetését csak akkor töltheti be, ha növelik a történelmi szerep ellátásához szükséges paraszti erőforrásokat…
A termés betakarítása még delelőn van a Hargita lábainál. A kánikula kedvez az aratni valónak, de szenvedteti is az aratókat. A jól megérdemelt munka gyümölcse ettől csak ízesebb lehet, mert nemcsak a test, hanem a lélek is táplálékot kap az áldozathozatallal. Aki szeretettel végez fizikai munkát, az kötődik a gyötrődéshez. Innen már csak egy lépés az elégtételként vállalt aszkézis, amelyet a 21. század gazdálkodó embere, ha tudatosan vállal, akkor a Teremtő munkatársává nemesül és társat talál Istenben ahhoz, hogy helyreállíthassa azt a rendet, amit elődeink elveszítettek. Ezért a gazdálkodás több, mint immanens szükségletek kielégítése. Folyamatában visszacsatolható az emberiség a megígért paradicsomba. Hát ehhez a munkához kérjük Isten áldását!
Bányász József, Gyergyóújfalu
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/35-ös számában a A gazdálkodó ember a Teremtő munkatársává nemesül, Hálaadás a termés betakarításáért című összeállítás részeként.
