A kisdisznódi erődtemplom rendkívüli esemény színhelye volt: az ágostai hitvallású evangélikus egyház Kézdi László-Zorán lelkész vezetésével rendezvénysorozatot szervezett, ezen belül római katolikus szentmisét celebráltak: ilyen esemény reformáció óta, 500 éve nem történt, jelezte portálunknak Bojtor Attila nagyszebeni lelkész.
,,A római katolikus szentmise az ágostai hitvallású evangélikus egyház kezdeményezéséből és felkérésére történt, mi csak a meghívásnak eleget téve voltunk a mise szervezői, az ötlet az övék, amiért ökumenikus elismerés és hála illeti Kézdi lelkész urat!”, mondta Bojtor Attila.
Kisdisznód (Cisnădioara, Michelsberg) Szeben megyében fekszik, eredetileg Fehér vármegyéhez tartozó szász falu volt, valószínűleg a 12. század végén alapították.1223-ban a falut hegyen álló templomával együtt a kerci ciszter apátság kapta meg. Amikor Mátyás király 1474-ben feloszlatta az apátságot, Nagyszeben városa alá rendelték.
A 88 m magas, a falu által körbeölelt Michelsberg tetején áll a román stílusú evangélikus hegyi, erődtemplom. A 12–13. század fordulóján épült, ez a legrégebbről fennmaradt erdélyi szász építmény. 1425-ben készült Madonnáját ma a nagyszebeni Brukenthal Múzeum őrzi. Részben ma is álló kerítőfala 15. századi, egykor védőtornyok is tartoztak hozzá. Festett karzata 1709-ből való.
A kisdisznódi erődtemplom, amelynek jelenlegi tulajdonosa Nagydisznód város, legrégebbi írásos említése II. András magyar király 1223-i levele, amely idén 800 éves. Ebből az alkalomból az ágostai hitvallású evangélikus egyház Kézdi László-Zorán lelkész vezetésével rendezvénysorozatot szervezett.
Ezen belül az (egyik) első esemény egy római katolikus szentmise volt július 8-án este 6 órától a nagyszeben-belvárosi plébánia szervezésében. Kiemelkedő és különleges alkalom, hiszen ebben az erődtemplomban gyakorlatilag a reformáció óta, 500 éve nem zajlott katolikus istentisztelet.
A szentmise egészében latin nyelven volt, a homília románul, németül és magyarul (alább olvashatják Bojtor Attila igehirdetését a hely védőszentjéről és névadójáról, Szent Mihályról).
Az alkalomra egy kis hétszemélyes schola is összeállt (benne többek között Bajka Ödön kántor és Boarna Miklós bolyai kispap), és egyszerű gregorián énekekkel szolgált a szentmisén.
Szent Mihály főangyalt „signifernek”, zászlóvivőnek, a mennyei seregek vezérének ismerjük, és a Jelenések könyve látomása is felidézi számunkra, hogy ő Istennek az a harcosa, aki végső győzelmet arat a gonosz felett. Hozzá is szoktunk, hogy Mihályt karddal a kezében látjuk ábrázolva, mint hősies katonát. Megkísérthet minket, hogy egyféle harcias hozzáállás alakuljon ki bennünk is a keresztény hitünk kapcsán, valamint azon értékek kapcsán, amelyek keresztény hitünk miatt fontosak számunkra. Megkísérthet minket, hogy ellenséget keressünk, s hogy az ellenségképünket emberekre, emberi csoportosulásokra, emberi hatalmakra vetítsük ki. Megkísérthet bennünket, mint ahogy az a kereszténység történelme folyamán már meg is történt, hogy a kereszténységet úgy fogjuk fel, mint védeni való bástyát, amelytől erőnek erejével vissza kell verni a fenyegető betolakodókat: határokat húzva, szigorú szabályokat és mércéket állítva, jókra és rosszakra osztva fel az emberiséget, elkülönítve azokat, akik „mi” vagyunk, azoktól, akik „mások”. De meg kell hogy lepjen minket az angyalok himnuszának legeleje, amely felajánlási énekként felhangzik majd: Szent Mihály nem „angelum proelii”, a harc angyala, hanem „angelum pacis”, a béke angyala. Meglepő, sőt paradox dolog: az, aki a teljes igazság, a mindenható Isten oldalán síkra száll, aki a gonoszt legyőzi, a tévedést eloszlatja, az a béke angyala? Igen: Mihály kardjának csak akkor van értelme, ha Isten a szeretet; Isten az embereket egybe akarja gyűjteni az ő egyetlen családjában, Mihály kardja tehát nem embereket választ el egymástól, hanem az embereket választja el a megoszlástól. Mihály kardja Isten szeretetének a kardja, amely ahelyett, hogy irtana és rombolna, életet adni és felvirágoztatni akar; amely az eltévedt, összezavarodott embert nem megbüntetni és porba sújtani akarja, hanem meggyógyítani és felemelni; Mihály kardja Isten irgalmának a kardja, amely jobban ismeri az ember szívét, mint az ember önmagát; Isten irgalmáé, amely az emberhez érdeklődéssel, együttérzéssel, szeretettel közeledik, és semmit sem akar lerombolni benne, hanem mindazt, amije van, megnemesíteni és felemelni. Mihálynak a diabolosz, a megosztó gonosz elleni küzdelmében nekünk is szerepünk, feladatunk, küldetésünk van. A világot romboló rosszal szemben Isten rajtunk keresztül küldi irgalmát: Isten a mi szívünket nyitja tágra, hogy a fájdalmat átkarolva Istenhez emeljük azt, hogy Rafael erejével meggyógyuljon, hogy az ellenségeskedés újra meg újra, ha kell mindennap, ha kell naponta hétszer, hetvenszer hétszer, türelemmel átalakulhasson szeretetté. Mihály kardja azt hirdeti minekünk és miáltalunk, hogy hogyan válaszol Isten a rosszra: emberré lesz és meghal, életét adja, hogy a rossz is elhiggye a szeretetet, hogy megadja magát és elkezdjen szeretni, majd feltámad, hogy éreztesse és megmutassa, hogy ez a szeretet, és csakis ez egyedül mindenható és örök. Mihály kardja Jézus Krisztushoz akar kapcsolni minket, hogy szívünket az ő Szent Szíve szerint alakítsa. Hogy szívünkben lakjék Isten szentsége, amely, ha védelemre szorul, akkor nem is szentség, csak akkor igazán szentség, ha kiáradni és terjedni akar. Isten szentsége, amelynek fegyvere nem a harc, hanem a lefegyverzés; nem az elhatárolódás, hanem a befogadás; nem a versengés, hanem a szeretet. Szent Mihály oltalmazzon mindannyiunkat, hogy Krisztus embereiként családot építsünk a Földön, Isten családját, amely a béke jele és eszköze legyen mindenki számára.
Fotó: Facebook
