Szoktuk mondani, hogy származási családunkat nem választhatjuk meg, de barátainkat igen – és hogy ezen emberek lesznek majd a választott családunk, akikkel épp olyan vagy még szorosabb kapcsolatunk is lesz, mint vér szerinti rokonainkkal. Éppen ma van a barátság világnapja. Nagyon természetesnek vesszük a barátaink jelenlétét, létezését, de gondolkodtunk-e már azon, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk barátok, és miben áll maga a fogalom, a jelenség? A Vasárnap július 30-ai lapszámának Fókusz rovatában ezen ismerős ismeretlen témának, a barátságnak eredtünk nyomába.
Aztán, vannak-e már barátaid? Kérdik elsős kisfiamat az okos felnőttek, amikor az iskoláról, s úgy általában kicsi életkéjéről faggatóznak. Általában egyedül játszom, hangzik a válasz. Ilyenkor mégsem szakad meg a szívem, mert tudom, hogy szeret egyedül játszadozni. Majd lesznek. Elgondolkodom, nekem mikor kezdődtek barátságaim. Kik voltak barátaim, és főképp, hogy most vannak-e. Vannak-e még azok közül, akik elsők voltak, és ha nincsenek, ez baj-e. Egyáltalán, ki a barát?
Nehéz lenne definíciót kovácsolni ehhez a fogalomhoz. Lehet írni értelmező szótárba szócikket, gyereklexikonba meghatározást, keresgélhetünk, a történelem folyamán ki kinek volt barátja, az irodalom miféle barátságtörténetekkel van tele, szentjeink kikkel barátkoztak, Jézus az evangéliumban kiket nevez barátainak, s kik azok, akikhez személyes barátság fűzte e földi élete során. Tanulhatunk tőle, mint mindenben: hogyan lehet jól barátkozni. Elkülöníthetjük a haverságot a barátságtól, bújhatunk tudományos igényű pszichológiai szakcikket a felületes és mély barátságokról meg arról, egy személynek egyidejűleg hány igazán értékelhető baráti kapcsolata akadhat úgy, hogy mindre legyen ideje és lelki kapacitása, tulajdonképpen mindegy. A lényeg talán, hogy nekem, magamnak, azaz neked, kedves Olvasó, van-e barátod, milyen érzésekkel viseltetsz iránta, s mit teszel érte.
Micsoda kérdés? Milyen érzéseink lehetnének egy barát iránt? Hisz azért barát, mert jó, hogy van. Szeretem, bízom benne. Mélyen megkapargatva is csak jók? Baj-e, ha nehéz emlékeink is vannak? Minden barátságnak története van. Teli erős és nagyon gyenge pillanatokkal. A másik oldalon is épp olyan törékeny ember áll, amilyen én magam vagyok. Jó, ha be merem ismerni saját törékenységem. Jó, ha el merem fogadni a másikét. Nyújtani a kezem, és elfogadni felém nyújtott kezét.m
Nagyon bátor dolog barátokat „tartani”. Folyamatosan kiteszem magam a másik tökéletlenségének. Kényes az egyensúly. Van, aki épp azért tud megbocsátani, mert barát. Évekig nem keresni, aztán mégis összeakadni, és ott folytatni, ahol abbahagytuk. Vagy épp minden áldott nap találkozni, beszélni. Minden emberi kapcsolatnak dinamikája van. Minden barátságnak története van, mi döntjük el, hogy folyamatos vagy befejezett, hogy szép érzés-e, vagy fájó visszagondolni rá.
Kedves Barátom, aki most olvasol. Köszönöm, hogy beengedtél az életedbe. Köszönöm, hogy már nem csak egyedül játszom. Jólesik rád gondolni. Jólesik megkérdezni, mi van veled. Jólesik hallgatni válaszod. Szeretek veled „lógni”, szeretem a poénjaid, na nem az összeset! Szeretek a nevetésedhez csatlakozni. Hálás vagyok azért, hogy mesélhetek neked, hogy sírhatok is, ha úgy van, hogy együtt próbálhatjuk kiötölni, merre is az arra. Nem tudok mindig tökéletes barát lenni, de megnyugtatlak, te sem vagy az. Jó, jó, ne is mondd, emeletes marha tudok lenni olykor-olykor, te pedig gyógyegér, tudod, én így mondom. Ismerem a szavad járását, nem sértődöm meg rajta, azon már túl vagyunk. Segítsen meg az Isten, hogy még sok mindenen túl legyünk. Na nem letudósan, hanem teli élményekkel. Kívánom, és kérem, hogy mindig legyen időnk egymásra, amikor szükséges vagy csak jólesik. Örülök neked, és örülök, hogy örülsz te is! Gyere, menjünk, haladjunk, kommunikáljunk, beszéljünk, találkozzunk, annyival szebb, világosabb, színesebb, kedvesebb így az élet. Nélküled nem volt ilyen jó, nélküled nem lenne ilyen jó.
Bodnár Judit Á.
Megjelent a Vasárnap július 30-ai lapszámában.
