Szilágyi László sokak számára ismerős, hiszen ahol a Mária Rádió tevékenykedik, ő is jelen van. Hitoktató, családapa és most már állandó diakónus is, mely megbízatás egyben hivatás számára.
A diakónus egyházi szerepe szerint igeliturgiát tarthat. A diakónus magyarul szerpap, megkülönböztetendő az áldozópaptól. Ez az egyházi rend szentségének első fokozata. A diakonátus forrása Krisztus fölszenteltsége és küldetése, a diakónus arra hivatott, hogy ezekből részesedjék. A kézrátétel és a fölszentelő imádság által a fölszentelt szolga a hierarchia tagja lesz. Ez a körülmény határozza meg teológiai és jogi helyzetét az egyházban.
Hol született, milyen a családi háttere, neveltetése, hitbeli kötődése, foglalkozása, életpályája?
1969-ben születtem Nagyváradon. Édesanyám gyakorló katolikus, tőle vallásos nevelésben részesültem. A mai Ady Endre Elméleti Líceumban végeztem a középiskolai tanulmányaimat matematika–fizika szakon. Ebben az időszakban eltávolodtam Istentől. Nem kételkedtem, csak a hitemet nem vettem komolyan. Kilenc hónap katonai szolgálat után Temesváron végeztem elektronikai mérnöki szakon. Ebben az időszakban átmentem egy megtérési folyamaton, közben pedig sokszor tapasztaltam Isten szeretetét, szabadító erejét. Ekkor éreztem meg a hívását, mely akkor az én fejemben a papi hivatást jelentette, hiszen mást nem láttam addig. Egy hosszabb megkülönböztetési folyamat után a családalapítás mellett döntöttem, a hivatás viszont nem múlt el, sőt azóta sem hagy nyugodni. 28 éve élek boldog házasságban feleségemmel, akivel három fiút neveltünk fel együtt.
Életállapotomnak megfelelően sokféle módon hirdettem az evangéliumot, és igyekeztem építeni Isten országát. Hitoktatóként szolgáltam hét évig Székelyhídon, Kágyán és Diószegen. Az utóbbi nyolc évben az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vagyok promóciós munkakörben.
Mikor találkozott először az állandó diakónusi szolgálattal? Mikor érezte a hívást, hogy erre az útra kell lépnie?
Tizenkilenc évvel ezelőtt avatott akolitussá Tempfli József megyés püspök. Akkoriban hallottam az állandó diakónusi szolgálatról, de sokat kellett még várni, amíg a romániai egyház megérett annak bevezetésére.
Miben más egy diakónus, mint egy elkötelezett hívő? És miben más, mint egy felszentelt pap?
A diakónus egy kicsit olyan, mint egy aktívabb világi Krisztus-hívő, aki a környezetében levőket próbálja Istenhez és az egyházhoz vonzani, majd arra buzdítani őket, hogy a keresztségükben kapott általános papságot gyakorolják. Erre szerintem nagyon nagy szükség van. A világiak aktiválása nélkül az egyház nem tudja teljesíteni hivatását. Az egyre kevesebb paptól hiába várunk mindent. Az ősegyházhoz hasonló módon képzelem el a jövő egyházát, ahol a világi Krisztus-hívők evangelizáltak a környezetükben, és a közösség életéből is kivették a részüket. Ugyanakkor a diakónus több, mint egy lelkes világi, hiszen a felszentelése által a klérus tagjává lett, a megyés püspök és a papok munkatársa.
Milyen felkészülés előzi meg, amíg valaki a szentelésig elér?
Mi Magyarországon vettünk részt részt egy kétéves, 16 hétvégéből álló képzésen, melyre csak olyanokat fogadtak, akik a teológiát már elvégezték. Romániában ezután fog kialakulni az állandó diakónusok képzése.
A nagyváradi egyházmegyében ez az első alkalom, hogy állandó diakónusokat szentelnek. Miben látja ennek az eseménynek a fontosságát? Miért van szükség erre a szolgálatra? Az egyházmegye papjai hogy fogadták az állandó diakonátus rendszerének megjelenését?
Forradalmi újdonság nálunk a nős diakonátus bevezetése, melyre én eddig csak pozitív reakciókat tapasztaltam, de biztosan vannak olyanok is, akiknek még időre van szükségük, hogy ezt elfogadják. Ennek a pozitív fogadtatásnak a hátterében valószínűleg a paphiány áll, bár a diakónus nem pappótlék. Mégis sokan annak látják. A hittanórán megtanultuk, hogy az egyházi rend szentsége háromfokozatú: diakónus, pap, püspök. Utóbbi kettőt meg is tudjuk mutatni, de a diakónusok teljesen hiányoznak az egyházképünkből. Csak ritkán látunk diakónust, azt is csak egy évig. Az állandó diakónusok nagy százaléka az egész világon a világi munkahelye és a családja mellett önkéntesként, szabad idejében végzi szolgálatát az egyházban. Mi is önkéntesek leszünk, ezért nem hiszem, hogy a papok ellenségének vagy ellenfelének látnak majd minket. Igazából az ő munkájukat fogjuk segíteni vagy kiegészíteni.
Mit gondol, a hívek, a társadalom mennyire felkészült az állandó diakónusok megjelenésére, szolgálatára? Szokatlan még ennek a szolgálatnak a jelenléte Erdélyben. Hogyan lehet elkerülni, hogy a diakónusokban ne a papok pótlóit, sem pedig ellenségeit lássák?
Csak sejtésem van arról, hogy mi vár ránk, hiszen mi vagyunk az első állandó diakónusok Romániában. Az eddigi szolgálataimat az egyházi rend szentségével megerősödve végzem tovább, illetve újakat is. Leginkább az igehirdetés felé érzek elhívást. Igyekszem a szolgáló Krisztust képviselni az ő népe körében.
