Életének 96. évében, július 17-én elhunyt Lator László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja – közölte az akadémia titkársága az MTI-vel. A Lyukasóra című műsornak köszönhetően közismert Lator László mély istenhite számos művében megmutatkozik.
Lator László 1927. november 19-én született az akkor Csehszlovákiához, ma Ukrajnához tartozó Tiszasásváron. Egészen kicsi gyerekként kezdett verselni, apjától kapta meg Négyesy László Magyar verstanát, ebből tanulta meg, milyen versformák léteznek. Első versei a Prágai Magyar Hírlap gyerekmellékletében, majd különböző diákújságokban, később a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentek meg.
A második világháború idején, 1943-ban behívták leventének, és előbb amerikai, majd szovjet hadifogságba került, a breszt-litovszki fogolytáborba szállították. 1945-ben került vissza az akkor már a Szovjetunióhoz tartozó szülőhelyére, ahonnan szerencsésen átszökött Magyarországra, és Makóra ment a szülei után. Tanulmányait a makói gimnáziumban folytatta, ahol társaival létrehozta a József Attila Kört, és jelentős irodalmi esteket is szerveztek.
1947-től a budapesti tudományegyetem magyar-német szakán tanult tovább, és felvették az Eötvös Collegiumba is, ahonnan azonban hamarosan kizárták. Részben nyomasztó háborús élményeiből, fogolytábori tapasztalataiból állt össze 1948-ban első verseskötetének, a Őserdőnek az anyaga, amelyet az akkor már működő cenzúrahivatal elutasított és bezúzatott azzal az indokkal, hogy versei pesszimisták.
Az egyetem elvégzése után Körmenden tanított gimnáziumban, és mivel versei nem jelenhettek meg, műfordítással foglalkozott, többnyire más szerző, Fodor András vagy Kormos István neve alatt dolgozott. 1955-ben visszatért Pestre, az akkor még Új Magyar Kiadó néven működő későbbi Európa Kiadóhoz került orosz nyelvű szerkesztőnek, majd az úgynevezett latin szerkesztőség főszerkesztője lett, ahol olasz, spanyol, francia és portugál szerzőkkel foglalkozott. A kiadóban ismerte meg későbbi feleségét, Pór Juditot, aki szintén kiváló műfordító, esszéista volt.
Biztos ízlésű, hatalmas szaktudású szerkesztőként vezető szerepet játszott abban, hogy a világirodalom a legmagasabb szinten honosodott meg magyarul, neki köszönhetjük többek között a Klasszikus orosz költők, valamint A világirodalom legszebb versei című antológiákat is.
A hetvenes évek közepétől az ELTE világirodalmi tanszékén tartotta hamar népszerűvé váló műfordítói szemináriumát, amely később egyfajta költői mesterkurzussá vált. Tanítványai között a kortárs magyar irodalom olyan jeles képviselői voltak, mint Ferencz Győző, Imre Flóra, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Vörös István.
A nyolcvanas évektől a rádió- és televízióműsorok, különböző vetélkedők, szavalóversenyek résztvevője, zsűritagja is volt, majd 1991-ben Mészöly Dezsővel, Gyurkovics Tiborral és Lukácsy Sándorral elindították a Lyukasóra című műsort, melyben szellemes játékok segítségével ismertették meg a magyar irodalom elfeledett kincseit a közönséggel. A műsor olyannyira népszerű lett, hogy kilépve a tévé keretei közül, klubot is alapítottak.
Kevés versű költő, az 1948-as cenzori elhallgattatás után csak 1969-ben jelentkezett kötettel, amelynek a Sárangyal címet adta. Későbbi kötetei közül kiemelkedik az 1986-os Fellobban, elhomályosul, majd a 2007-es Az egyetlen lehetőség című válogatott költeményeit közreadó kötet. Költészete szikár, puritán, sűrű anyagú verseit, amelyeknek állandó tárgya a teremtés, szigorú fegyelemmel formálja meg.
Ahogy a Litera.hu online irodalmi portálon megjelent visszaemlékezésben olvasható, Lator László költészetének egyediségét a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása adja. Domokos Mátyás azt írta erről a lírai hajlamról és törekvésről: „a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára.” A mára méltán elismert költőről a hatvanas évek végén még fölfedezésszerűen hangoztak a pályatárs Fodor András szavai: „a feleslegéből alkotó művész vállalt puritanizmusáról, szikár biztonságáról”, hangzás és jelentés, ritmus és dikció, kép és gondolat tökéletes egybeolvadásáról, és arról, hogy verseiben a kifejezés „szinte szeizmográf-érzékenységgel követi a mondandó impulzusát.”
Műfordítóként többek között Shakespeare, Burns, Heine, Schiller, Lermontov, Blok számos költeményét ültette át magyar nyelvre; fordításai több önálló kötetben jelentek meg. Válogatott esszéiből a Szigettenger (1993), valamint a Szabad szemmel (2016) című könyveiben publikált. 2012-ben jelent meg A megmaradt világ című emlékezéskötete, amely nem önéletrajz vagy memoár a szó szoros értelmében, a szerző „önelemzésnek” hívta a kötetet.
Lator László 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 1998-tól 2008-ig ügyvezető elnöke volt. Számos rangos elismerés birtokosa, amelyek közül a József Attila-díjat 1972-ben, a Kossuth-díjat 1995-ben kapta meg. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, 2008-ban – Az egyetlen lehetőség című verseskötetéért – neki ítélték a Rotary Tabán Klub első irodalmi díját. 2009-ben Prima-díjat kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést, 2015-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Babits Mihály Alkotói Díját vehette át. 2017-ben az Európa Könyvkiadó Wessely László-díjjal ismerte el több évtizedes kimagasló versfordítói, irodalmári, oktatói és irodalomszervező tevékenységét. 2018-ban megkapta a nemzet művészet címet. 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetésben részesült.
Lator László temetéséről családja később intézkedik. A Kulturális és Innovációs Minisztérium július 18-án, kedden tudatta az MTI-vel, hogy saját halottjának tekinti az életének 96. évében hétfőn elhunyt Lator Lászlót.
Lator László: Áhítat
Hűs víz csobog.
A templom ragyog a ritka ködben.
Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.
Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.
Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.
Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.
Szemünk virág,
szeretetünk világít,
mint a csillag.
(1969)
Forrás: MTI; Litera.hu, Magyar Kurír
