Az átlagos életkor emelkedésével, az orvostudomány fejlődésével, a gyógyszeripar termékeinek segítségével, a jobb munkakörülményeknek kösöznhetően, a háborúk, háborús övezetek számának csökkenésével, a közbiztonság növekedésével és sok-sok tényező összejátszásának eredményeként ma többen érik meg az időskort. Ugyanakkor a társadalmi és családi életkörülmények változásával mégis sok idős ember marad magára. Ellátásukról, felügyeletükről, segítésükről gondoskodni kell.
Sok híradásunk szól egyházi segélyszervezeteink odaadó munkájáról az idősgondozás terén. A Caritas idősotthont működtet, az otthoni beteggondozás területén jelen van, nappali foglalkoztatót tart fenn, a Máltai Szeretetszolgálat guruló konyhája, idősklubjai e kérdés méltó kezelésén munkálkodnak.
Ha a család távol van, ha az idős ember ápolása meghaladja a lehetőségeket és energiákat, a különböző otthonok fizetség fejében átvállalják e feladatot. Aki ilyen-olyan okból magára marad, netán olyan betegség gyűri le, amely állandó szakápolói gondoskodást igényel, számíthat arra, hogy munkája nyomán befizetett hozzájárulása fejében és az általános emberség kritériumának megfelelve ellátják majd.
Annál döbbenetesebb az ellenkezőjével szembesülni! Minél tehetetlenebb, kiszolgáltatottabb réteg kerül méltatlan helyzetbe, ahol visszaélnek azzal, hogy nem tud panaszkodni, panaszt tenni, annál égbekiáltóbb ez. Az 1989-90-es években ilyen megdöbbentő volt ráébredni, hogy bár az állami támogatás nem volt kevés, különösen sérült, gyermekotthonban kallódó gyermekeket tartottak szinte állati sorban Romániában. A világsajtót is bejárták mindennek a mozgóképes bizonyítékai. A napokban pedig néhány öregotthon lakóit menekítették ki, miután a haláltáborokhoz hasonló állapotban találták ott az időseket, mosdatás hiányában mocskosan, csont és bőr soványan, néhányuk gyomrában gyöngyök, gombok mutatták, mennyire szenvedhettek az éhségtől, miközben a fejadagra járó pénzt az intézmények bezsebelték, amiből legalább a szóban forgó idősek által olyannyira áhított parizerre tellett volna.
Szomorú és döbbenetes, amikor a kiszolgáltatottakon akár spórolnak, akár egészségükkel kereskednek, azon nyerészkednek emberek, olyanok, akik ápolásukra, gondoskodásukra szerződtek. Az a társadalom, amely ilyesmit szül vagy megenged, nem egy erkölcseiben erős társadalom. Ahol ilyen jelenségek gyakran előfordulnak, ott recseg-ropog az emberiesség. Keresztény elkötelezettség nélkül is elég arra gondolni: úgy bánok a rászorulóval, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak…
Illusztrációul szolgáló fotóink forrása: pixabay
