Mire jó a vakáció? Aktív pihenés

0
591

Berobbant a nyár, az iskola véget ért, jöhet a vakáció. De hogyan építsük fel, hogy az gyermeknek-felnőttnek egyaránt jó legyen? Minden család más, másak a lehetőségei: van, ahol vannak nagyszülők, rokonok, van, ahol szűkösek a tárca engedte lehetőségek. A jó vakáció egyáltalán nem a pénztől függ! Hanem a szeretettől, amivel tervezik-szervezik, amivel fogadják a lehetőségeket. A Vasárnap Fókusz rovatának összeállításában az igazán fontos szempontokról olvashatnak, most Olasz Béla írását.

Végre-valahára – idézve egyik kedves barátomat – túl vagyunk a nagy hajrán, hiszen lejártak a ballagások, megvoltak az évzárók, és igen, nagyjából a vizsgaidőszak is a végéhez közeledik. Talán elmondható, hogy az elmúlt időszak nemcsak a diákok, a nevelők számára volt kimerítő, fárasztó, hanem mindannyian egy picit belefáradtunk a mindennapok rohanásába, a sorozatos programok és tevékenységek kavalkádjába vagy épp az előttünk tornyosuló feladatok sokaságába. És talán mindannyiunk életében eljön az a bizonyos pont, amikor érezzük, hogy meg kell állnunk, meg kell pihennünk, mert ez is létszükséglet, hogy – aktív – pihenéssel testi-lelki-szellemi szinten is meg tudjunk könnyebbülni, le tudjuk tenni terheinket, fel tudjunk lélegezni.

A pihenést mégis sokan sokféleképpen és sokféle módon képzelik el, van, aki az aranyló tengerpartról álmodik, van, aki hegyet-völgyet járna be szívesen, van, aki csak úgy a naplementében gyönyörködne, vagy éppen otthon egy jó könyv társaságában pihenné ki fáradalmait. Bárhogyan is döntsünk – lehetőségeinkhez mérten – a pihenéssel kapcsolatosan, egy szempontot mindenképpen figyelembe kell vennünk, mégpedig azt, hogy aktívan tegyük. Ehhez óhatatlanul hozzátartozik, hogy Istent is érdemes elhívni nyaralni magunkkal. Hiszen a legtöbb ember azért is frusztrált, stresszes, érzelmileg instabil, mert a pihenés – legyen az a nyaralás, a munka utáni feszültséglevezetés – nem minőségi, nem aktív pihenés, ahol a test-lélek-szellem felüdül, hanem még inkább kifárad, különösen is azért, mert a televízió, az okoseszközök és a közösségi platformok nem alkalmasak minőségi pihenést biztosítani.

Így tehát most, amikor már javában zajlik a strandszezon, amikor már mindenki legalább egy úticélt kinézett magának, amikor már minden készen áll az álomnyaralásra és pihenésre, akkor saját testi-lelki egészségünk szempontjából fordítsunk kellő hangsúlyt arra, hogy mindezt minőségileg tegyük. Első szempont, hogy – lelki alkatunktól függően – lelki életünkre nagyon figyeljünk – mert ez az alapja mindennek –, hiszen ott nincs sem szabadság, sem vakáció. Érdemes volna a nyár, a pihenés, a nyaralás, a vakáció alatt új imamódokat kipróbálni, a belső ima, a szemlélődés és még megannyi forma és módozat adott. Egy következő szempont lehetne, hogy figyeljünk társas kapcsolatainkra, hiszen emberi életünknek van ilyen dimenziója is. Gondoljunk csak arra, milyen jó, ha van egy barát, akire számíthatunk, aki megnevettet, akinek társaságában kivirágzunk. Új kapcsolatokat is ki lehet alakítani, ez is gazdagít. És talán egy másik – de nem utolsó – szempont, hogy önmagunkra is figyeljünk a fizikai-szellemi-lelki szükségletek szintjén. Ha alvásra van szükségünk, akkor aludjuk ki magunkat, ha a séta pihentet, sétáljunk nagyokat, ha a kis állatunkkal töltött idő tölt fel, akkor a vele való foglalkozás, törődés is legyen jelen… és folytathatnánk a sort. A lényeg az lenne, hogy minden alkalmat használjunk ki és fel a töltekezésre, a gazdagodásra, hogy kellő időben jól tudjunk jelen lenni embertársaink számára. Hogy ne teher legyen a család, a munkahely, az embertársainkkal ápolt kapcsolat…

Olasz Béla

Az írás megjelent a Vasárnap 2023/27-es számában a Fókusz rovat összeállítása részeként.