A Szinódus Főtitkársága közzétette az Instrumentum laborist, azt a dokumentumot, amely a 2023 októberében és 2024 októberében Rómában ülésező, két részből álló szinódus munkáját irányítja.
A közel hatvan oldalas dokumentum magában foglalja a világ minden régiójában jelen levő helyi egyházak tapasztalatait: a háborúkat, a klímaváltozást, a kizsákmányolást, az egyenlőtlenséget és a pazarlást okozó gazdasági rendszereket. Azoknak az egyházaknak a tapasztalatait is, amelyek hívei mártírhalált szenvednek olyan országokban, ahol kisebbségekhez tartoznak, vagy ahol „egyre erősebben vezérelt, és néha agresszív szekularizációval lépnek fel ellenük”. A szexuális zaklatástól, továbbá a gazdasági vagy intézményi hatalommal és a lelkiismerettel való visszaéléstől megsebzett egyházak tapasztalatait is összegzi, amely sebek válaszokat és „megtérést” igényelnek. A munkadokumentum azoknak az egyházaknak a tapasztalatait is magában foglalja, amelyek félelem nélkül szembeszállnak a kihívásokkal a szinódusi megkülönböztetés által, anélkül, hogy megpróbálnák „mindenáron megoldani” azokat: „Csak így válhatnak ezek a feszültségek energiaforrásokká, és nem süllyednek romboló polarizációvá.”
Kiindulópont, nem célpont
A kedd délelőtt nyilvánosságra hozott Instrumentum laboris (munkadokumentum) jelenti az alapját a szinodalitásról szervezett szinódusnak, amely 2023 októberében kezdődik a Vatikánban és egy év múlva, 2024-ben egy második üléssel zárul. A szándékosan kiindulópontnak és nem célpontnak szánt Instrumentum laboris a világ egyházmegyéinek az elmúlt két évben összegyűjtött tapasztalatait fogja össze 2021. október 10-től kezdődően, amikor Ferenc pápa elindított egy utat annak megkülönböztetésére, hogy milyen lépéseket kell tenni a „szinodális egyház növekedéséhez”. Az Instrumentum laboris célja tehát, hogy segédanyag legyen a szinódus során a megkülönböztetéshez, ugyanakkor a résztvevők felkészülési eszközeként is szolgál a tanácskozásra. A dokumentum, megismételve a korábbi, a kontinentális szakaszhoz készült dokumentum szavait, hangsúlyozza: „Valójában a szinódusi folyamat célja nem az, hogy dokumentumokat állítson elő, hanem az, hogy az egyház küldetésének beteljesülése előtt a remény távlatait nyissa meg”.
Az Instrumentum laboris egy magyarázó részből és tizenöt fejezetből áll, amelyek feltárják a „szinodalitás” fogalmának dinamikus elképzelését. Vannak fő részei: az A rész kiemeli az elmúlt két év tapasztalatait, és kijelöli a továbblépés útját, hogy még inkább szinodális egyházzá váljunk; a B rész, amelynek címe Közösség, misszió, részvétel, a 2023 októberére tervezett munka középpontjában álló három kiemelt kérdésre összpontosít. Ezeket három fő témakörben dolgozza fel: növekedni a szeretetközösségben azáltal, hogy mindenkit befogadunk, senkit sem kizárva; elismerni és értékelni minden megkeresztelt személy hozzájárulását a misszióhoz; valamint azon irányítási struktúrák és dinamikák azonosítása, amelyeken keresztül a részvétel és a hatalom idővel kialakítható egy missziós szinódusi egyházban.
Szinodális egyház
A munkadokumentum megerősíti: „Ebben a tudatban gyökerezik egy olyan egyház iránti vágy, amely intézményeiben, struktúráiban és eljárásaiban is egyre inkább szinodális jellegű”. Megjegyzi, hogy a szinodális egyház mindenekelőtt a „meghallgatás egyháza”, ezért „alázatos akar lenni, és tudja, hogy bocsánatot kell kérnie, és sokat kell tanulnia”. „Az egyház arca ma a bizalmatlanság és a hitelesség hiánya súlyos válságának jeleit viseli magán. A szexuális zaklatással, valamint a hatalommal, a pénzzel és a lelkiismerettel való visszaélésekhez kötődő válságok számos összefüggésben arra késztették az egyházat, hogy komoly lelkiismeret-vizsgálatot végezzen, hogy »a Szentlélek ihletésére« az egyház »soha ne szűnjön meg megújulni« a bűnbánat és a megtérés útján, amely megnyitja a kiengesztelődés, a gyógyulás és az igazságosság útját.”
A találkozás és párbeszéd egyháza
A szinodális egyház egyben „a találkozás és párbeszéd egyháza” más vallású hívőkkel és más kultúrákkal és társadalmakkal. Ez egy olyan egyház, amely „nem fél a változatosságtól, ami jellemzi”, hanem éppen ellenkezőleg, „értékeli anélkül, hogy egyformaságra kényszerítené”. Az egyház akkor szinodális, amikor szüntelenül a liturgiában megünnepelt misztériumból táplálkozik, amelynek során a mindennapi „radikális egységet” éli át ugyanabban az imában, a nyelvek és rítusok „sokszínűsége” közepette.
További jelentős részek foglalkoznak a tekintély kérdésével: „A tekintély a világ által kínált modellekből fakadó hatalomformaként merül fel, vagy a szolgálatban gyökerezik?” – ez az egyik kérdés; továbbá Isten népe „átfogó (kezdeti és folyamatos) képzésének szükségességével”; valamint azzal, hogy „hasonló erőfeszítésre” van szükség a „liturgiában, a prédikációban, a katekézisben, a szakrális művészetben, valamint a hívekhez és a szélesebb közvéleményhez szóló kommunikáció minden formájában használt nyelvezet megújítására, amely magában foglalja a média új vagy hagyományos formáit”. A nyelvezet megújításának „arra kell törekednie, hogy ezt a gazdagságot elérhetővé és vonzóvá tegye korunk embere számára, ne pedig olyan akadály legyen, amely távol tartja őket”.
Forrás: Salvatore Cernuzio/Somogyi Viktória/Vatican News
