Három évtizednyi jótékonyság – Díszoklevelet kaptak a Caritas német támogatói

0
615

Rendhagyó évfordulót ünnepeltek a nagyváradi Caritas Catolica berkeiben június 15-én, amikor is kiváló barátaik és hűséges szponzoraik egy csoportja látogatott el a Szent Erzsébet Idősek Otthonába a dél-németországi Villingen-Schwenningen városából. Mind a négy külföldi vendég aktív tagja annak a német alapítványnak, amely évtizedek óta anyagi javakkal támogatja nemcsak a Caritas, hanem számos egyéb erdélyi és romániai jótékonysági szervezet munkáját. Közülük ketten is rekordnak számító ideje fejtik ki tevékenységüket: Irmgard Rösch asszony, a Freundeskreis Villingen-Schwenningen alapítója immár 32 éve, kollégája Helmut Conz pedig 30 éve végez emberbaráti szolgálatot, de Váradra látogató társaik Martha Faisst és Reiner Hogg is régóta oszlopos tagjai a német alapítványnak.

Ebből a rendhagyó alkalomból részesítette érdem-oklevelekben a váradra látogató csapatot Böcskei László római katolikus megyés püspök és Rajna József kanonok, a Caritas Catolica igazgatója. Meghitt pillanatok voltak ezek mindenki számára, melyek lehetőséget adtak a hálaadásra és a közös emlékezésre. A Freundeskreis Villingen-Schwenningen egyike a Caritas legrégebbi és legkitartóbb támogatóinak, akik rendszeresen ellátják a váradi segélyszervezetet az idősek és betegek gondozásához szükséges anyagokkal, valamint anyagi és tárgyi javakkal támogatják a szociális tevékenységek széles spektrumát, az idősotthonoktól, az otthoni beteggondozáson át a szegénykonyháig. Évtizedek óta adományokat és használt termékeket gyűjtenek egyházközségükben, melyeket rendszeres humanitárius szállítmányokkal küldenek el romániai partnerszervezeteikhez. Azon ritka szponzorok közé tartoznak, akik nemcsak távolból támogatnak, hanem rendszeresen meg is látogatják a megsegített programokat, tájékozódnak a reális igényekről, és személyes kapcsolatoka alapozva igyekeznek segíteni, ahol csak tudnak. Teljes vállszélességgel a Caritas mellett álltak a pandémia idején is, amikor drága légtisztító berendezésekkel és egyéb védőfelszerelésekkel támogatták a váradi csapatot, hogy ez által biztosíthassák a szociális tevékenység kontinuitását.

A kezdetekre visszaemlékezve Irmgard Rösch asszony elmesélte, hogy először újságíróként csatlakozott egy Romániába tartó segélyszállítmányhoz 1991-ben, és az itt tapasztaltak akkora hatással voltak rá, hogy a következő humanitárius útra már a férjét is elcsalta magával. „Eleinte egy nagyváradi orvos, Corbu doktor segített a határátkelésben, később rajta keresztül megismertük Kecskeméti doktort és az általa vezetett gyermekklinikát kezdtük el támogatni, valamint a stadion melletti nagy árvaházat. Rengeteg nyomorral találkoztunk, és láttuk, hogy sok helyen kell a segítség. Ezért miután hazautaztunk a férjemmel, létrehoztunk egy alapítványt, ami azóta is működik, és igyekeztünk célirányosan gyűjteni adományokat” – emlékezett vissza.

Mikor motivációjáról kérdeztük Rösch asszony elmondta, hogy több mint három évtized alatt soha nem érezte tehernek vagy lemondásnak a jótékony célú munkát. „Ha ember megtanulja félre tenni saját önös érdekeit, és elkezd önzetlenül, mások javára cselekedni, akkor meg fogja tapasztalni a valódi isteni gondviselést, és meglátja, hogy még többet kap vissza az élettől” – fogalmazott. A német támogató, aki a kilencvenes évek óta rengeteg pozitív változás szemtanúja és egyben elősegítője volt Nagyváradon és az országban, mindvégig hitbéli meggyőződésből cselekedett, s igyekezett aktív szerepet vállalni, nem csak az alapítványánál, hanem otthoni plébániai közössége életében is. Mint hangsúlyozta, bárkinek érdemes élete fő témájául választania a jótékonyságot, akár fiatal kortól is, mert rengeteg örömben és elégtételben lesz része, ha ezen az úton halad. „A lényeg, hogy az ember szíve benne legyen abban, amit csinál” –tette hozzá Rösch asszony, aki egyébként épp 89-ik születésnapját ünnepelte, és esze ágában sincs visszavonulni, hiszen amíg csak ereje engedi, folytatni kívánja mások megsegítését. Ehhez kívánunk neki jó egészséget és Isten áldását.

Szombati-Gille Tamás, Caritas Catolica

MEGOSZTÁS