Santiago de Compostela – A szolga nem lehet nagyobb az uránál!
Kedves zarándoktársak, azt kell mondanom, hogy együtt sikerült megcsinálnunk. Megérkeztünk Santiago de Compostelába, Szent Jakab apostol sírjához. Tudom, hogy nem volt könnyű, sokan feladták útközben a harcot. Elhiszem, hogy nem egyszerű, sőt fárasztó lehet, ilyen kemény dolgokról olvasni estéről estére. De mi akik kitartottunk, ma ünnepelünk.
Reggel nagyon korán indultam. Öt óra volt amikor elhagytam a szállást. A városban még égtek a fények, de ahogy elhagytam a települést, rögtön koromsötét lett. Vittem magammal fejlámpát, ami nagyon jól jött ebben a helyzetben. Elég sok erdős rész volt, ami egy kicsit félelmetes is tud lenni (az is volt, nemcsak kicsit). Spanyolország ezen részen hét óra előtt pár perccel kell fel a nap. Tehát jó másfél órát gyalogoltam, amíg kezdet már pirkadni. A többi zarándok sem volt lusta. Ahogy haladtam, egyre többen jelentek meg az úton. Ilyenkor egy plusz erő hajtja az embert. Az utolsó nap, holnaptól nincs hátizsák, nincs napi kilométer. Minden tartalékerőt mozgósít a testünk. Ha valami fáj, nem veszünk tudomást róla. Megyünk, mert oda kell érni. A francia út rávezet a repülőtérre, amit aztán meg kell kerülni. A repülőtér északi részen van Santiago városának a határköve.
Ez egy emblematikus hely, itt mindenki fényképet készít. De a városig még van 13 kilométer. Most már világos lett és a zarándokok száma egyre csak nőt. Az egyik faluban már nyitva volt a bár, gyorsan betértem és megrendeltem a “café con leche”-t (tejes kávé), és a croissant. Ez elég volt arra a pár hátralevő kilométerre.
Az első hely ahol kötelező megállni a Monte de Gozo. Ez az a hely, ahol először pillantja meg a zarándok a Szent Jakab-székesegyházat. Még messze van, de már látom. Elmondhatatlan érzés. Már csak négy kilométer választ el a céltól.
Beérve a városba ismét egy közkedvelt helyhez érek, ahol kötelező képet készíteni. Santiago de Compostela, színes betűkkel kiírva, szép emlék lesz. Mentem tovább az utcán, nem törődtem, hogy fáj a lábam, nem törődtem semmivel. A kilométerek fogytak és egyszer csak (tíz óra előtt pár perccel) ott voltam a Praza do Obradoiro-n, a Székesegyház előtti terén. Már nagyon sokan voltak akik ünnepeltek, ünnepelték álmuk megvalósulását. Ezt az érzést most nem tudom leírni. Talán majd egyszer, valaki, aki befejezi a caminoját, majd megtapasztalja. Ez az érzés csak így hiteles.
Pár örömteli perc után elindultam a zarándok iroda felé. Közel van, és rögtön be is engedtek, mert előző este kitöltöttem a regisztrációs oldalt. Alig voltak előttem, és rögtön a kezemben tarthattam a Compostelát, az elismervényt, hogy elzarándokoltam Szent Jakab sírjához. Ez egy ősi latin szöveg egy szép színes papíron (ezért kell gyűjteni útközben a pecséteket).
Alig múlt el tizenegy óra és már indultam a Székesegyházba, megköszönni előbb az Úrnak, hogy megsegített és aztán a “szolgálnak” az apostolnak a közbenjárását. Tizenkettőkor kezdődött a zarándokmise. A tavalyhoz hasonlóan szintén négy vendég pap volt. Egy indiai, két lengyel és jómagam. Ma nem volt füstölés, a zarándokok nagy szomorúságára. A Botafumeiro, a hatalmas füstölő ma pihent.
Mise után ebédeltem és nekiláttam az írásnak.
Ezzel az idei zarándoklat, a 2023-as Camino Primitivo véget ért. Köszönöm azoknak, akik az idén is velem tartottak. Szerintem jól megizzadtunk néha napján.
Ha szerencsésen hazaérek, talán készítek még egy statisztikát erről az útról.
És ne feledjük:
- Lábunk a földön, de szívunk a mennyben!
Záró akkord pedig a 121. Zsoltár legyen, aminek a címe: Zarándokének
Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette. Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, nem alszik az, aki őriz téged. Lám, nem alszik, nem pihen, aki őrséget áll Izrael felett. Az Úr a te oltalmazód, az Úr védelmez jobbod felől. Nappal nem éget a nap, s éjjel nem árt neked a hold. Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre. Az Úr megőriz jártodban-keltedben, mostantól fogva mindörökké.
Ultreia e suseia!
