A TestTeo nevű hétvége, amelyet az Ő az út! ifjúsági szolgálat szervez, programfelelőse Kovács Imola, az ember testének és szexualitásának teológiájáról tanít. A hétvégét Marosvásárhelyen, május 5-7. közt a Szentcsalád-plébánián szervezték az Imádság Háza munkatársai, önkéntesei összesen kilencen. A TestTeo hétvégéjének harmadik tanítása a szeretet aspektusairól szólt: az agapéról és az érószról.
A harmadik, a kezdet és a most tapasztalható világ közti különbségekről Alpár beszélt, aki maga élte át a test teológiájának valóságát. Az újabb tanításon Jézusra, Jézus pedig a kezdetekre irányította figyelmünket (Mt 19,8).
Kezdetben a szeretet kétféle aspektusa létezett: az agapé és az érósz. Az agapé feláldozót, ajándékozót jelentett, az érósz pedig testi vonzódásét, amely tele volt agapéval. A szeretet egyaránt tökéletesen fejeződött ki testben és lélekben. Ádám és Éva meztelensége méltóságukat fejezte ki. Az ember azonban megkérdőjelezte Isten tervét, és ez a bizalmatlanság vezetett a bűnre. Isten nem volt és ma sem rabszolgahajcsár, aki vissza akarja tartani tőlünk a test örömeit és az abból fakadó boldogságot. Az ember ragadta meg és rabolta el az Istentől kapott ajándékot, amit joggal nevezhetünk a szexualitás második felfedezésének. Festményeken megfigyelhetjük Ádámot és Évát a Paradicsomban. A képek többségén mindkettejük ágyéka elé egy levél vagy ág hajol. Ezt a művészi döntést nemcsak erkölcsi motivációból vezethetjük le, hanem tekinthetjük úgy is, mint az első emberpár egységre és gyümölcsöző szeretetre hívó testrészének elfedését.
A jó és rossz tudásának fájáról evéssel megváltozott az emberiség nemi élettel kapcsolatos tapasztalata, becsapottnak érzi magát, gondoljunk csak a pornóra vagy az önkielégítésre. Alpár ekkor egy elgondolkodtató megvilágítást tárt elénk: a pornóval, mondta, nem az a baj, hogy túl sokat mutat, hanem hogy túl keveset. A szexualitást a testi kapcsolatra redukálja, megvonja a kölcsönös örömszerzéstől, szeretettől, megmérgezi a férfi és női elmét, hamis elvárásokat állít eléjük, csalódottá, kiábrándulttá teszi őket. Bárkinek fájdalmas hallani saját hibáit. Mégis, amikor nem ért egyet a tisztaság törvényével, akkor nem az „előírással” van a baj, hanem vele. Szabadságra vágyom!, mondja. A nem tiszta szexualitás megélését – legyen az bármilyen – szabadságnak éli meg, nem veszi észre, hogy a bujaság rabja. Aki szolgaságban van, nem tudja, hogy másképp is lehet tekinteni a testre, mint buja vággyal. Hadd fejtsem ki egy kissé saját gondolataimat! Természetesen eltérés van a konszenzuson alapuló, szeretetet is adnó akaró testi kapcsolat és a másik fél kihasználása között. Az egészséges párkapcsolaton belül megengedettnek látszik a szexualitás mint a kötelék természetes velejárója. A legmélyebb feltárulkozás a bizalom és a szeretet jelének nyilvánítható.
Feltevődik a kérdés: szeretjük egymást, akkor meg hol itt a probléma? Nem kételkedem abban, hogy a párkapcsolati szeretet hasonló a házastársihoz. A probléma a végleges és teljes elköteleződés hiánya. A házasság azért az egyetlen megfelelő hely az intimitás kibontakoztatására, mert felbonthatatlan. Egy kapcsolatban a szeretkezés nem olyan, mintha azt mondaná: teljesen neked adom magam, amíg együtt vagyunk, mindenemmel a tiéd vagyok, amíg nem leszek valaki másé? Miért fájdalmasabb a szakítás, ha a felek le is feküdtek, mint ha nem? Ha pedig valóban teljesen a másiké akar lenni és örökké vele akar maradni, akkor mi választja el őket a házasságtól? (Utóbbi kérdés nem félreértendő, e két feltétel ugyanis nem elegendő egy érvényes frigy megkötéséhez.) A buja vágy kiforgatja a másikat személyes mivoltából. Ez a megfosztás pedig korántsem korlátozódik az együttjárásokra! A házastársat is éppúgy lehet a kielégülés tárgyának tartani, mint a párt. A lopás ugyanakkor nemcsak a test megszerzését foglalja magába, hanem az érzelmekét is. Gyakran hallhatjuk, amit Barbara Pease ausztráliai bestsellerszerző könyvcímének választott: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem. Ha a fenti állítás csak részben igaz, akkor is érdemes figyelmbe vennünk: a nő rendetlen vágya a férfi érzelmeire tör, annak szerelmét akarja erőszakkal megszerezni.
Az ember szívében tagadhatatlanul van egy hely, melyet csak Isten képes kitölteni. Ennek tényét pedig felismerni nem egyszerű. Isten imádását azért cseréljük fel bálványok imádatával, mert úgy érezzük, azok töltik ki szükségleteinket. A bálványimádás a szeretet iránti vágy eltorzulása, amint azt a latin is szemlélteti a perversum szóval (per-, azaz „félre”, és vertere, „fordít”). A szerelmet és a buja vágyat nem könnyű megkülönböztetni. A tisztaság és a prűdség ugyanakkor nem egyenlőek egymással. A puritánság éppen olyan távol áll a tiszta szexualitástól, mint a paráznaság. A növekedéshez, Isten terve felé haladáshoz szükséges a böjt és az ima. Az önmegtartóztatás gyakorlata által megedződünk, de ehhez egyedül kevesek vagyunk; az ima által támaszkodunk Istenre, aki minket megerősít.
Eltorzulásaink megvált(oztat)hatóak. Jézus nemcsak a kezdetekre irányítja figyelmünket, hanem hozzátesz a mózesi törvényhez: „Mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már paráználkodott vele a szívében” (Mt 5,27-28). Jézus idejében a paráznaságot halállal büntették. Ennyire komolyan veszi a tisztaságot! Az evangéliumban ezelőtt néhány verssel ezt mondja: „Ha a ti igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20). Az említett vallási mozgalom tagjai voltak a példa a zsidók számára (majdnem) bűntelen életvitelükkel. Úgy tűnt ezzel, hogy a Fiú teljesíthetetlen mércét állított követői elé. Jézus nem a farizeusok tökéletességét kérte felülmúlni, hanem velük ellentétben őszintén szeretőnek lenni.
Tegyük fel, hogy van egy olyan parancsolat, mely előírja, ne öld meg a legjobb barátodat. Ekkor az emberek számára mintha nem is létezne ez a törvény, annyira magától értetődő és semmiben sem korlátoz. Jézus olyasmit kér tőlünk, ami szintén kézenfekvő. Ez nem jelenti, hogy a tisztaság gyakorlása egyszerű is volna, hanem csak azt, hogy Jézus evidens magatartásra hív, amelyre – sokszor ismételt magyarázat – ő ad erőt. Elég erőt. Ez a jó hír! Nem vagyunk arra kárhoztatva, hogy egész életünkben küszködjünk bűnös vágyainkkal. Jézus mindenben példakép, de az ő utánzása elsőre nehézséget okozhat, izzadságszagú lehet. De ahogy haladunk, eljuthatunk Krisztus szívből jövő, „automatikus” követésére. A tisztaság az emberi test Isten előtti ragyogása. Egymásra tekintésünk, az édenbeli állapottal megegyezően, tiszta, felismerő és ismerő tekintet lehet. C. S. Lewis egyik történetét is elmesélte, hogy a bűnöktől való nehéz, de szükséges szabadulást jobban megérthessük. Az elhunyt megérkezik a mennyország kapujához, előtte meglát egy angyalt. Elindul, hogy bemenjen a .ennybe, de ekkor az megállítja: – Fiam, még van valami, amit le kell tenned, mielőtt belépsz. – Mégis mi az? – kérdezi meghökkenve a lélek. – Látod azt a piros gyíkot a vállaldon? – A lélek bólint. – Dobd le magadról! Az elhunyt előbb nem akar engedelmeskedni. Úgy érzi a kis hüllő, azaz a kéjvágya teljesen a részévé vált, s ha megpróbálná letépni magáról, abba belehalna. Alkudozni próbál és más megoldást keresni, de hiába: a gyíkkal együtt nem tud bemenni az örök életre. Az angyal megkérdezi: – Segítsek neked? – Igen, kérlek! Az angyal megfogja és elhajítja a hüllőt.
Erre az csodálatos, hófehér paripává változik, s annak a hátán vágtat be a lélek a paradicsomba. Ezért reményünk van a kéjvágytól való elszakadásra és az eredeti, paradicsomi állapot megtapasztalására. „Aki valóban ura önmagának, arra is képes, hogy az érószt az igaz, a s jó és a szép felé irányítsa, hogy maga az Erotika is igaz, jó és szép legyen” (II. János Pál, A test teológiája).
Kovács Panna
