A május-június hónapok a középiskolákban, az egyetemeken a végzős hallgatók számára a kicsengetést, a ballagást hozzák magukkal. Május 31-én, esős időjárás közepette, a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetben is sor került a hatodéves diakónusok ballagására.
Jelen voltak a nagy- és kisszeminárium elöljárói, a tanári kar képviselői, valamint a kispapi közösség tagjai.
A ballagási ünnepség hálaadó szentmisével vette kezdetét. A szeminárium spirituálisa, Kiss Endre, a kispapoknak, különösen a végzős diakónusoknak intézett szentbeszédében kiemelte, hogy a Krisztussal való kapcsolat szolgálatot jelent, hiszen ,,az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Majd hozzátette: ,,Ma hálát adunk a papi hivatás ajándékáért”, tanácsul adva a végzősöknek, hogy a papszentelésig hátralevő egy hónapot az Úrral együtt imádságos és hálaadó lelkületben töltsék el.
A szentmisét követően sor került az ünnepi beszédekre. Elsőként a szeminárium rektora, András István osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Kihangsúlyozta, hogy a ballagás egyfajta reflexió, amelyben a végzős hallgató visszatekint, segítségével lehetségessé válik annak tudatosítása és felmérése, hogy mi az, amit a tanulmányi évek alatt elsajátítani tudtak a végzősök. Az elöljáró kidomborította beszédében, hogy a ,,szemináriumi évek arra szolgálnak, hogy a legjobban felkészülhessetek [ti. a végzős diakónusok] Krisztus követésére, mert neki a legjobb kell.” Végezetül tanácsul adta a búcsúzó diakónusoknak: ,,mindenkor fejlődésre nyitottak legyetek”.
A papszentelés előtt álló öt diakónust a kispapi közösség nevében Ferencz Egon-József diakónus, az V. évfolyam felelőse búcsúztatta, aki a búcsúzás szavai mellett előtérbe állította a végzős szeminaristák mindazon tulajdonságait, amelyek a közösség számára hiányozni fognak, és amelyeket minden kispap magával fog vinni: ,,Valamit, amin jót lehet nevetni szomorkásabb napokon, valamit, ami hasznos tapasztalat lesz nehéz időkre, vagy csak egyszerűen olyan dolgokat, amelyeken jól lehet nosztalgiázni a reggeli kávé mellett”.
A bensőséges ünnepet Kováts Álmos-Botond másodéves kispap szavalata tette szebbé a Schneider Arnold kántor és Barna Miklós-István harmadéves kispap által vezényelt kiskórussal együtt.
A búcsúzó diakónusok nevében Vagrin István fogalmazta meg gondolatait, aki visszatekintve az elmúlt hétéves képzésre hangsúlyozta, hogy a szemináriumi képzés hasonló az otthon eltöltött hét évhez: a kispap, akárcsak a kisgyerek, napról napra tanul, fejlődik és formálódik, amelyben nagy szerep jut a baráti közösségnek. A hála szavai mellett tanácsokkal is ellátta a közösség tagjait, kiemelve a közösségi segítségkérés és -nyújtás fontosságát.
A szeminárium szokásai szerint a ballagás zárómomentuma az intézet csengőjének megszólaltatása volt, ezzel is kifejezve, hogy ebben az évben a szentelendők számára utoljára szólt a csengő, és ez a tanulmányi évek lezárását jelentette.
Seminarium Incarnatae Sapientiae
Fotók: Kováts Álmos-Botond/SIS
