Ferencz Egon-József diakónus, Antal Endre III. éves és Kováts Álmos-Botond II. éves kispap a kászonújfalvi plébánia életébe bekapcsolódva vettek részt a csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi búcsún.
Pár héttel ezelőtt, amikor leosztottak bennünket (Ferencz Egon-József diakónust, Antal Endre lektort, illetve jómagamat) a plébániákra, kissé meglepődtem, amikor Kászonújfalut olvastam a nevem mellett. Szatmáriként nem sokat mondott a település neve, annak ellenére, hogy többször nyaraltunk szüleimmel Székelyföldön, úgyhogy enyhe félelem is volt bennem egyrészt a gyalogos zarándoklat miatt, másrészt pedig a hosszabb távolság miatt. Ám ez hamar eloszlott bennem, amikor legelőször találkoztunk a házigazda plébánossal, Veress Sándorral, Zomi atyával, aki a kászonújfalvi és kászonjakabfalvi hívek lelkét vezeti közelebb az Istenhez.
Mint kiderült, a csapata már egy nappal korábban elindult gyalogosan, így mi vittük haza pénteken a plébániára, ahonnan másnap kocsival beértük a zarándokokat Csíkszentgyörgyön, majd onnan mi is gyalog folytattuk tovább utunkat. Zomi atyától többet megtudtunk a környékbeli hívek nyitottságáról, amit a zarándoklat során meg is tapasztaltunk, mert rövid időn belül akadt is beszélgetőtárs és beleláthattunk az ő életükbe, nem mellesleg azt is megtudtuk, hogy ez a csapat már több éve együtt teszi meg az utat a csíksomlyói nyeregbe. Ugyanakkor a szombati nap számos spontán találkozást is hozott magával számomra székelyföldi vagy éppenséggel szatmári barátokkal, ismerősökkel.
A szentbeszédből leginkább az értékskálák kihangsúlyozását hoztam magammal és ezzel a szentmisével megkezdődött csapatunknak a búcsúk sokasága, hiszen minden napra jutott egy: vasárnap Csíkszentléleken kapcsolódtunk be az ünneplésbe, míg pünkösdhétfőn mi voltunk a házigazdák, ugyanis Kászonjakabfalva templomát Szentlélek titulusra szentelték fel az ottani ősök.
Rengeteg új arc, de mégis mintha hosszabb ideje ismertük volna egymást, tudtunk korlátok nélkül beszélgetni. Érződött a helyi plébános által megélt és Szent Ignác által ajánlott szabadság, és mindenféle ráerőltetettség hiánya, ami által még nagyobb örömmel, őszintén és önmagunkat adva tudtunk jelen lenni, fiatalokkal ismerkedni, ministránsokat buzdítani és hivatások csíráit felfedezni. Megtapasztalhattuk, hogy a szemináriumunk honlapjának köszönhetően többüknek ismerősek voltunk.
Az idő rövidsége ellenére a szomszédos településekre is ellátogattunk, megismerkedve a teljes Kászonszékkel. Amit őszintén mondva megszerettünk, és az érzést talán meg sem tudom fogalmazni, amit keltett bennünk. Az ott töltött időt talán egy Kosztolányi-idézettel tudom summázni: „…egy percre megfogom, ami örök…”
Hála az Istennek a Zomi atyáért és közösségért, köszönet nekik szívélyes vendéglátásukat! Reméljük, hogy a szentmiséken elhangzott prédikációink, illetve tanúságtételeink segítségükre lesz, hogy még tudatosabban megélhessék hitüket a mindennapokban!
Kováts Álmos-Botond II. éves kispap
Forrás és fotó: SIS
