Oviedo – Grado 25,75 km
Nem piskóta…
A klasszikusokat idézve a Camino egy spirituális utazás, ahol a lábunk a földön van, a szívünk pedig a mennyben! Én ma jobban örültem volna, ha mindkettő a mennyben lett volna… Eddig is tudtam, hogy ez nem óceánparti séta lesz, mint az előző évben, de arra nem gondoltam, hogy a tavalyi tíz napi sétát itt sűrítve megkapom egy nap alatt. És ami szomorúbb, tudom, hogy ez az egyik legkönnyebb nap volt. Ma 500 méter emelkedő volt összesen, a következő napokban 800 fölött lesz. Most már megértem azt, amit az egyik zarándok mondott, miután befejezte ezt az útvonalat: ,,A barátaimnak soha nem fogom ajánlani a Camino Primitivót, legfeljebb az ellenségeimnek”.
Találtam egy rövid kis filmet, ahol zarándokok énekelnek a Camino Primitivóról. Angolul énekelnek, de mindenki meg fogja érteni.
Na szóval, kezdjem az elején. Reggel 8-kor (miután imádkoztam és miséztem) az oviedói székesegyház előtt elmondtam egy fohászt és kértem az Urat, vezérelje lépteimet az út során. Az egyik képen majd látszik, hogy bal lábbal indultam, de nem kell izgulni, nekem az a jobb. Persze jól jött a Buen Camino telefonos applikáció is (mindenkinek csak ajánlani tudom, és ez nem csak reklám), mert jó húsz percig egy sárga nyíl sincs az úton. Utána megjelentek, és így könnyebb volt az eligazodás. Jó nagy város ez az Oviedo, eltart egy ideig, míg elhagyjuk a házakat. És utána elkezdődik a fel és le. Azt hiszem, senki nem fog megharagudni, ha most nem írom le ötvenszer, hogy fel és le, de az egész út ebből állt. Meredek kis emelkedők váltották egymást. Végig arra gondoltam, hogy a Neotonnak a 220 felett című dalát át kellene írni 130 felettre. Persze most nem a sebességre értem, hanem a pulzusra. Figyeltem az óra kijelzőjét, és úgy 143-nál mondtam, hogy ne feszítsük azt a bizonyos húrt. De 130 alá csak akkor ment a pulzus, ha megálltam folyadékpótlásra. Az egyik képen majd látszik, hogy olyan meleg volt, hogy a sör rögtön elpárolgott a pohárból, ahogy kiöntöttem. Nem is volt időm lefényképezni.
Ugyanúgy, mint a tavaly, igyekeztem megállni minden templomnál és kápolnánál, és megemlékeztem mindazokról, akik velem együtt zarándokolnak anélkül, hogy a pulzusuk 80 fölé menne…
Amikor nagy nehezen megérkeztem a célhoz, Grado-ba, rögtön erőt és reményt kaptam, mert megláttam a román üzlet fölött az Esperanza feliratot. A remény nagyon fontos. Én is remélem, hogy holnap reggel lábra tudok majd állni…
Köszönöm azoknak, akik a tegnapi házi leckét megoldották.
Külön kérésre ma is van házi (természetesen nem az 52 fokosra gondolok).
- Miért kellett bocsánatot kérnem Szent Eulaliától a mai napon?
- Több képet készítettem magas faházikókról, amelyek 4 vagy 6 cölöpön nyugszanak. A cölöpök végén egy kő ,,gallér” található? Milyen célt szolgál ez a kő gallér?
Ultreia e suseia!
Ui.
A tegnap az utolsó adataim szerint Mafalda megverte Woody Allent (nagyon szoros volt a küzdelem), és Szent Leocadia is felkerült a pódiumra. Kíváncsi vagyok, mely képek lesznek dobogósok a maiak közül?
