Az emberi szexualitás sokkal jobbnak volt teremtve, mint amiből ma sokan részesülnek. A TestTeo nevű hétvége, amelyet az Ő az út! ifjúsági szolgálat szervez, programfelelőse Kovács Imola, az ember testének és szexualitásának teológiájáról tanít. A hétvégét Marosvásárhelyen, május 5-7. közt a Szentcsalád-plébánián szervezték az Imádság Háza munkatársai, önkéntesei összesen kilencen. A TestTeo hétvégéjének második tanítása arra akarja felnyitni a fiatalok szemét, hogy amit Isten teremtett, az embernek szánt, az minden képzeletet felülmúl.
Isten alkotta nemiségünket, Isten mindig jobb, mint amilyennek mi elképzelni tudjuk. Ádám teremtésekor egyedül képviseli az Istenhez való hasonlatosságot. Egyedüliségében elmondhatatlan hiányt érez, vágyik valamire, melyet sem leírni nem tud, sem annak helyét betölteni nem képes. Isten megalkotja Évát, és Ádámhoz vezeti, egymásnak ajándékozza őket. A férfi, meglátva az asszonyt, szíve mélyéből felujjong. Isten szeretetből, szeretetre alkotott minket. Az Isten alkotta nemi vágyat nem az ösztönök, hanem az isteni szeretet megtapasztalása szüli, ezért lesz az feltétel nélküi önajándékozás. Az első emberpár testileg és lelkileg meztelenek voltak egymás előtt, ez a kép őszinteségüket fejezi ki.
Bence, aki a test teológiájának a teremtéssel kapcsolatos részét foglalta össze, a könyebb megértés érdekében ezt a példát hozta: tegyük fel, hogy egy idegen férfi véletlenül benyit a fürdőszobába, amikor a nő tusol. Utóbbi ösztönszerűen eltakarja magát. Miért? A férfi által felfedezett testét akarja védeni a bűnös tekintettől, a (ki)használás elől már azelőtt, hogy egyáltalán ismerné a másik szándékát és általános magatartását. Ádámban és Évában azonban még nem volt szemérmetlenség, ezért ruhára sem volt szükségük. Egymás tiszta tekintetével tudtak egymásra nézni, nem jelentett veszélyt tekintetük egymásra nézve.
A fenti sorok talán szubjektívnek tűnhetnek. II. János Pál pápa azonban azt mondja, vannak szubjektív valóságok és egy, objektív igazság. Hogy ezt ne teológiai, hanem természettudományos módszerrel támasszam alá, hadd mondjam el, hogy minden emberi sejt 46 kromoszómából áll. Kivéve kettőt. A hímivarsejtet és a petesejtet, melyek egyenkét 23 kromoszómával rendelkeznek. Persze rávághatná a kedves Olvasó, hogy ez egy új emberi élethez szükséges. De akkor is csak azt igazolná, amit az előző írásomban említettem: az emberi szexualitás teremtő jelleggel bír, hiszen Isten saját képmására alkotott minket. II. János Pál pápa tudta, hogy az objektív igazságot személyes valóságaink támasztják alá. Ezt a nézetet igazolják a tanúságtevők, amikor arról beszélnek, hogyan élték meg szexualitásukat Istennel vagy nélküle. A pápa arra hív, hogy vizsgáljuk meg élettapasztalatainkat, s azt, hogy összhangban vannak-e a test teológiájában leírtakkal. Ha más nem, testünk működése csak objektív kell legyen! A megélt lehet birtokló vagy önajándékozó.
E mondatnál a tanúságtevő (Bence) megkérte a jelenlevőket, hogy álljanak fel, és mozdulataikkal fejezzék ki az birtoklás gesztusát. A jelenlevők maguk felé húzták kezüket. Ezután arra buzdított, hogy ugyanígy mutassuk meg az adást. A teremben lévők mintha kezükkel valami láthatatlant nyújtottak volna előre. A példa rendkívül jól demonstrálta a kettő közötti különbséget. Az adás a szeretetet óhajtja nyilvánvalóvá tenni, a másikat tartja szem előtt és neki jót akar szerezni. Ehhez használja fel a testét. Az birtoklás is örömet szeretne, de abból inkább maga részére kíván, mint a másikéra. Filmekben hallhatjuk, könyvekben olvashatjuk, ahogy így szól az egyik szerelmes: akarlak! Vagy: nem bírok rád várni! Szent Pál apostol szeretethimnusza pedig így kezdődik: „A szeretet türelmes…” (1Kor 13,4).
Nehogy félreértsen az Olvasó! Nem azt szeretném átadni, hogy a vonzalom önző, sem azt, hogy a kedvesre való várakozás nehézségre a bűnre utal! Sokkal inkább, hogy az önátadó szeretet a másik javát keresi, nem a saját javát. Az önátadás referenciája Jézus, hiszen „nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Ő tehát az abszolút követendő. Amikor a farizeusok a házasság felbonthatatlanságáról kérdezik, nemleges választ ad nekik. A párbeszéd így folytatódik: „»Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet? « »Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt.«” (Mt 19,7-8). Azaz Jézus a kezdetekre irányítja tekintetünket, figyelmeztet, hogy bűnös emberségünket nem állíthatjuk példának, s hogy önző vágyainkat nem hívhatjuk szabadságnak. Valóban szabadságra vagyunk teremtve, az pedig nem azt jelenti, hogy magunk határozzuk meg a jót és a rosszat, mint ahogy az Ádám és Éva akarta tenni, amikor ettek a tiltott gyümölcsből. Jézus pontosan azért jön, hogy helyreállítsa azt, ami elromlott. A bűn megjelenése a szexualitásban a katekizmus szavaival élve: „e rendetlenség, amelyet fájdalommal tapasztalunk, nem a férfi és a nő természetéből, nem is kapcsolatuk természetéből, hanem a bűnből származik. Az ősbűn – mint Istennel való szakítás – első következményként a férfi és a nő eredeti közösségének megtörését vonta maga után” (KEK 1607).
Kovács Panna
