Közel százan vettek részt azon a međugorjei zarándoklaton, amelyet a temesvári egyházmegyéből szerveztek május közepén. Az egyházmegye több plébániájáról csatlakoztak a zarándoklathoz. A résztvevők beszámolóját olvashatják.
Már a hajnali induláskor Isten áldását kértük utunkra május 15-én, hogy mi, a Szépszeretet zarándokcsoport, 96 személy, szerencsésen megérkezzünk Međugorjeba. A csoportból 38-an most zarándokoltak előszőr Međugorjeba. A temesvári egyházmegye több plébániai közösségéből voltak hívek: Arad, Iratos, Zimándújfalu, Zimándköz, Majláthfalva, Nagyvarjas, Szentpál, Temesvár, Újszentes, Ótelek, Detta, Denta, Pusztakeresztúr és Keglevichháza. A hosszú út folyamán Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános, Miklós Csaba majláthfalvi plébános, valamint Váncsa Csaba temesvár-gyárvárosi segédlelkész vezetésével hangolódtunk rá a zarándoklatra. Imádkoztunk és a lelkészek elmélkedésekkel segítettek bennünket, hogy előkészítsük lelkünket. Az út során volt időnk imádkozni családjainkért, azokért, akik otthon maradtak, valamint azért, hogy szerencsésen megérkezzünk úticélunkhoz.
Međugorjeba érkezve kedden reggel köszöntöttük a Szűzanyát, majd szentmisén vettünk részt, ami megadta az egész napra az impulzust. Ezt követően, még ha az időjárás nem is volt a legkedvezőbb, fiatalabbak és idősek közösen elindultunk a Jelenések hegyére. A sziklás, csúszós úton nem figyeltünk a nehézségekre, mivel végig imádkoztunk a Szűzanyához és elmélkedtünk a rózsafüzér titkain. Mindannyian lelkesen, örömteli szívvel haladtunk felfele, nem zavart a fáradságos út, a célt nézte mindenki: érkezzünk meg a Jelenések hegyére, a Szent Szűz lábához. Felérve mindenki csendben imádkozott szeretteiért, az otthonmaradottakért, mindazokért, akiknek imát ígért. Szavakba nem önthető érzés volt ott lenni, látni azt a sok embert, akiknek nem számított a rossz idő, mindegyikük fel akart jutni a Szűzanyához, hogy ott imádkozzon.
Ugyancsak az első nap délutánján felkerestük a Cenacolo közösséget (Comunitá Cenacolo), azt a keresztény közösséget, amely befogadja az utat tévesztett, csalódott, reményvesztett fiatalokat, akik arra vágynak, hogy megtalálják önmagukat, az élet értelmét és örömét. A közösséget Elvira Petrozzi nővér alapította 1983-ban, aki Istennek szentelte életét a megtévedt és kábítószerfüggő fiatalok segítésében. Itt két fiatalember tett tanúságot, Aldó és Iván, akik elmesélték, hogy keresztény családból származnak, templomba jártak, de életükben történt egy törés, ami miatt tévútra jutottak. Aldó elmesélte, hogy rendőr volt, de letért a helyes útról: „Egyik nap nem értettem egyet a főnökömmel, nem értettem egyet a korrupcióval és megvertem a főnökömet. Innen kezdve elindultam lefelé a lejtőn. (…) Egy bűnözőnek lettem a testőre, aztán drogozni is elkezdtem, nem volt nap, hogy ne fogyasszak drogot vagy ne kábítsam el magam itallal (…) Börtönbe is kerültem, mert belekeveredtem pár csúnya dologba. A családom, a gyermekeim szenvedtek. A barátok javasolták a Cenacolo közösséget, s íme, ma javulok és keresem, hogy Istennek tetsző életet éljek.”
Meghallgatva a két fiatal tanúságtételét, a résztvevők csendben jöttek ki a Cenacolo közösség udvarára, elmélyedve és eltöprengve a hallottakon. Többen mondták: „már több tanúságtételt hallottam, de ez mélyen megérintett.”
A második nap, szerdán reggel Horvátország felé vettük az irányt. Az első megálló Vepricben volt. Amikor megérkeztünk, mindannyian egy cseppet elszomorodtunk, mivel tudtuk, hogy aznap még lesz egy hajóutunk az Adriai-tengeren. Vepric egy horvátországi kegyhely, amelyet 1908-ban alapított Juraj Carić püspök, akit itt is temettek el. A Biokovo-hegy lábánál, Makarska város közelében található Vepricet a Lourdes-i Szűzanyának szentelték. Itt szentmisén vettünk részt. Ezt követően „csoda” történt, mivel egy felhő nem volt az égen, a nap gyönyörűen sütött, ami kedvezett a hajóútnak.
Csütörtökön reggel, a szentmise után elindultunk a „Kálvária-hegyre”, a Križevacra. A Križevac a legmagasabb hegy Međugorjeban (520 m magas), amelyre 1934. március 15-én, a međugorjei plébánia közössége egy 8,5 m magas és 3 m széles vasbetonból készült keresztet állított fel. A keresztút éles sziklákból áll és nagyon meredek, néhány szikladarabot azonban már a több millió zarándok simára csiszolt és csúszik. Mégis, hittel és magabiztosan, felvállalva félelmeinket, szándékainkat és az otthon maradottakat, elindultunk. Felfelé haladva imádkoztunk és elmélkedtünk a Megváltó szenvedésének titkairól, fáradhatatlanul és nyitott szívvel jártuk a keresztutat, hogy meghalljuk, mit súg nekünk Isten a Szent Kereszt magasságából. Végül felértünk a hegy tetejére. Ott az imádság pontosan olyan, amilyennek lennie kell: élő, szívből jövő, buzgó, minden tompaságtól mentes. A leereszkedés majdnem olyan nehéz, mint a feljutás, de a hit minden akadályt legyőz. Senki sem panaszkodott fáradtságra.
Azok, akik már jártak Međugorjeban, tudják, hogy a Križevac-hegy az a hely, amely meghív minket, hogy kiszakadjunk az élet nyüzsgéséből, és megadjuk lelkünknek azt a pihenést, amelyre szüksége van, hogy békére és örömre találjon. A „Milyen volt?” kérdésre az első alkalommal ide zarándoklók, akik a hegy lábánál, látva az út nehézségeit, talán egy kicsit haboztak, egyöntetűen azt válaszolták: „leírhatatlan”. Valóban nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, hogy kifejezzük ennek a „kalandnak” az élményeit. A nap olyan napfelkeltével kezdődött, mint egy szelíd bátorítás, mint egy bátorító mosoly a néhány napos szakadó eső után. Megható pillanat volt elbúcsúzni azoktól a zarándokoktól, akik egészségi okokból úgy döntöttek, hogy a Szent Kereszt áhítatát a templomkertben végzik. Átvettük aggodalmaikat és imaszándékaikat, ők pedig biztosítottak bennünket, hogy imádkozni fognak a biztonságunkért. Látni a minden korosztályból származó zarándokokat, akiket kölcsönös gondoskodás és figyelem vesz körül a hegyen, felfedezni az inspiráló fényt a lelkészek szemében és megtapasztalni az érzést, hogy egy nagy családhoz tartozunk, csak néhány csoda Isten szeretetének e hegyén. A Megváltó keresztjénél mély csendben elmondott imák egyedi és személyes érzéseket ébresztenek, ezek azok a kulcsok, amelyek megnyitják a szíveket a legnagyobb öröm befogadására: az Isten megtalálásának örömére. A visszaút, bármilyen nehéz volt is, már nem tűnt annak, mert a lélek terhei ott maradnak, a Megváltó felvette, felemelte és magára vállalta őket.
A keresztutat járva felfedeztem az olyan apró dolgok fontosságát és csodálatos erejét, mint a mosoly a szemekben, a szeretet, hogy fizikailag is átölelhetjük egymást, olyan dolgok, amelyeknek természetesnek kellene lenniük a mindennapi életben. Felfedeztük a közösen elmondott imák fontosságát és hatékonyságát. Megtapasztaltuk az igazi szeretetet, a lélek mélyéről fakadó szeretetet, szemünk előtt volt a mennyország képe, mert Isten a szeretet.
Az utolsó napot ünnepélyesen zártuk, hiszen délután részt vettünk a szabadtéri rózsafüzér-ájtatosságon, majd a szentmisén és végül a szentségimádáson, amely felemelte mindannyiunk szívét Istenhez. Csodálatos érzés volt több száz vagy ezer emberrel együtt imádkozni ugyanazért a célért. Lelkesítő érzés volt mindannyiunk számára látni ennyi embert, amely csendben összefonódott lélekkel imádkozik Istenhez, kérve az ő segítségét és szeretetét.
Forrás: a temesvári egyházmegye honlapja
