A Szociális Testvérek Társaságát 1923. május 12-én alapította Slachta Margit. A századik évforduló napján jubileumi történeti konferenciát rendeztek Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A konferencián jelen volt Marton Zsolt váci megyéspüspök. Az előadások között Tari Irén és Vízvárdy Rita testvérek részletekben felidézték a társaság történetét.
Guba András ScHP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese köszöntőjében elmondta, a társaság tagjai azok, akik meghallották a Szentlélek hívását, és ennek megfelelően próbálnak élni. Guba András kitért arra is, hogy a társaság a bencés regulára építi szolgálatát. Köszöntőjét e szavakkal zárta: Jó látni ma is a Lélek frissességét.
Németh Emma, a Szociális Testvérek Társasága kerületi elöljárója Ferenc pápát idézte, aki nemrég azt mondta a társaságról, hogy „kicsi, de erős, mint a bors”. Isten a Lélek által adja azokat a kegyelmeket, melyekre a történelem pillanatában a legnagyobb szükség van. A saját erőnk elöregszik és megromlik, de a Lélek ajándéka minden időben megújul, és hű marad a gyökereihez.
A társaság küldetését mai is a szentlelkes elhivatottság és a modernség jellemzi. Utóbbi nem csak annyit jelent, hogy haladni kell a korral; az is fontos, hogy a testvérek tevékenységét minél kevesebb külső tényező befolyásolja. Slachta Margit szavaival: „Nem baj, ha a régi keretek leomlanak, a Lélek majd teremt magának új kereteket.”
Kővári Magdolna általános elöljáró köszöntőjében elmondta, minden évfordulón felolvassák az alapítás dokumentumát, felemelő volt, hogy ma reggel tették meg ezt századszorra. Egy karizma Isten vágyakozásának kifejeződése, az a mód, ahogy Isten jelen szeretne lenni népe között. „Ez a jubileum alkalom arra, hogy visszatekintsünk, miként volt jelen Isten a társaság karizmáján keresztül az emberek és az egész világ számára. De alkalmat ad arra is, hogy hálát adjunk a százévnyi kegyelemért, és hogy emlékezzenek a kezdetekre: a Szociális Missziótársulatra és Farkas Edith szolgálatára. – emelte ki Kővári Magdolna.
A társaság karizmájának hatását jelzi az is, hogy rövid idő alatt három kontinens kilenc nemzete között tudott gyökeret verni. Sík Sándor szerint a társaságot pozitív beállítottság, a természetfeletti és a Szentlélek iránti odaadás, a szeretet különleges jelenléte – erre utal a testvér megszólítás –, a nagylelkűség és a hősies lendület jellemzi. Ezt szeretnék megvalósítani a következő időszakban is – zárta beszédét Kővári Magdolna általános elöljáró.
Erdő Péter bíboros, prímás Kihívások és válaszok száz éve és most című előadásában Hilscher Rezső Bevezetés a szociálpolitikába című, 1928-ban megjelent könyvére utalva – aminek egy példányát a bíboros a Szociális Testvérek Társaságától kapott, mely valamikor Salkaházi Sára tulajdona volt – először a korabeli lakáshelyzetről beszélt. A mű szerzője szerint kívánatos lenne, ha az átlagfizetés 15–16 százalékáért lehetne bérlakást találni (ma ez az arány megközelíti az 50 százalékot). Ne feledjük, hogy a húszas években nagyon sok ember élt nyomorúságos tömegszálláson. Hilscher Rezső – 1928-ban – azt írta, hogy ki kell venni a lakóingatlan-közvetítést a magáncégek kezéből, és állami feladattá kell tenni. A szocializmus alatt az ingatlanok és a közvetítők is az állam kezébe kerültek, ám ez a működési mód igen ellentmondásos volt, és sok esetben teremtett abszurd helyzeteket. A rendszerváltás után a bérlakásokat alacsony áron meg lehetett venni. Ez jó lépésnek bizonyult, hiszen az emberek nagy része ma nem tudná kifizetni a lakások bérleti díját. Ugyanakkor a nemzeti vagyon nem tért vissza eredeti tulajdonosához. Ez igaz az Egyházra is, hiszen a Katolikus Egyház sem kapta vissza a háború előtti vagyonát.
A rendszerváltozás után jó megoldásnak tűnt, hogy a lakosok egy része költözzön olyan helyre – zöldövezetbe –, ahol kiskerti gazdálkodást tud folytatni. Ez nem, vagy csak korlátozott módon valósult meg, az emberek nagy része nem is tudta, hogyan kell gazdálkodni. De napjainkban az agglomerációban élők számára a közlekedés is nagy gondot jelent.
Ugyanakkor a kiköltözésnek voltak pasztorációs szempontból pozitív hatásai, hiszen új, életerős közösségek jöttek létre – emelte ki a főpásztor. Az utóbbi években a kertvárosi élet szempontjából az energiaellátás is komoly problémát jelenthet, mert egy különálló épület ellátása, fűtése többe kerül. Napjainkban a globalizáció is nagy kihívást jelent, és azt látjuk, hogy a gazdasági, társadalmi mozgásokat globális összefüggések irányítják. A hatvanas évektől Nyugat-Európában a szociális piacgazdaságot tartották jónak, manapság viszont – főleg a kelet-európai rendszerváltozások után – egyfajta vadkapitalizmus a jellemző.
Napjainkban a tulajdon nélküli társadalom gondolatának is vannak képviselői, a nyugati diákok között olyannyira elterjedt ez a nézet, hogy sokan kritika nélkül el is fogadják – mutatott rá Erdő Péter bíboros. Úgy intéznek támadást a magántulajdon ellen, hogy a következményekről nem gondolkodnak el. Hilscher Rezső könyvének idején ugyanakkor a médiának nem volt akkora jelentősége, mint ma. Napjainkban az audiovizuális hatások nagyban befolyásolják az emberek viselkedését, gondolkodását.
Száz évvel ezelőtt egyfajta közösségi életmód volt a jellemző. Az emberek egymásra voltak utalva. Napjainkban viszont a kényelemre alapozott életforma felerősítette az individualizmust, ez pedig nagy kihívást jelent. Hilscher Rezső könyvét olvasva azt látjuk, hogy akkor még volt lelkesedés, idealizmus az emberekben, ma viszont ez ritka, napjainkban egy szomorúbb társadalomban élünk. A Szentlélek azonban most is velünk van, rá figyelve korunkban is kereshetünk áldott és szükséges megoldásokat.– zárta előadását Erdő Péter bíboros.
Száz évvel ezelőtt a Lélek egy különleges ajándékot adott az egyháznak: egy szentlelkes, a szociális tevékenységre érzékeny társaságot. Hálát adunk Slachta Margit kezdeményezéséért, a több mint ezer életért, akiket a vészkorszakban a testvérek megmentettek, és azért, hogy a társaság túlélte a kommunista üldözés idejét – kezdte Az Egyház szociális tanítása Slachta Margit életében és munkásságában című előadását Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in veritate bizottságának elnöke. Már a korai keresztények gondoskodtak a szegényekről, az elesettekről. Az első kórházat is egy keresztény, Nagy Szent Bazileiosz hozta létre. Az emberi méltóság gondolata, a tudományos fejlődés lehetősége is a kereszténységből fakad.
Slachta Margit több ponton is megsejtette azt, amit a későbbi, a társadalom működéséről szóló tanítóhivatali megnyilatkozásokban is megtalálunk. Gondolkodásának középpontjában az emberi személy állt. Az én programom, hogy a boldogság képviseletét vigyem be a parlamentbe – mondta 1920-ban. Küzdött a nők fizetett szabadságáért, az iskolaorvosi szolgálatért, adományok révén nyugdíj-kiegészítést, nevelési segélyt biztosított a rászorulóknak. Közbenjárt XII. Piusz pápánál, hogy a zsidókat mentsék meg.
A kereszténység arra mutat rá, hogy létezik objektív erkölcsi törvény. Ez a gondolat a nyugati felvilágosodástól kezdve elhomályosult. A modern ember nem megismerni, hanem használni akarja a valóságot – hangsúlyozta Székely János püspök. Margit testvér kiállt az objektív erkölcsi rend mellett, de nem volt politikus alkat, elvi kérdésekben nem volt hajlandó kompromisszumra. A materializmus előbb-utóbb romlásba visz – mondta egy beszédében. Szerinte az emberi jogok végső forrása Isten. Slachta Margit valós megoldásokat szorgalmazott a szenvedők és az elesettek problémáira, ezért is kereste azok okait. Ráérzett arra, amit Szent II. János Pál pápa a bűn struktúráinak nevezett. Gyűjtést szervezett a kifosztott erdélyi családok számára, küzdött a munkakeresők nyilvántartásáért, a nyolcosztályos oktatásért, a szegények lakhatásáért.
Megalapította a cselédlányok Szent Zita-körét, elindította a Katolikus Női Szociális Képzőt. Úgy látta, hogy a magántulajdon nem mindenek feletti jog, az emberek megélhetése ennél fontosabb. Slachta Margit sokat foglalkozott a női léttel, a nők küldetésével, ám nem volt feminista, hiszen „nincs külön női és férfi érdek”.
Fejérdy András történész arról beszélt, milyen volt a magyarországi szerzetesi élet az üldöztetés idején. Az ateista kommunizmus egyház- és vallásellenes politikájának mindig is jellemzője volt a szerzetesrendek elleni fellépés. Ahogyan Révai József kommunista főideológus megjegyezte: „fel kell számolni az imperialisták ötödik hadoszlopát”.
Az 1950-es intézkedések szinte teljesen ellehetetlenítették a magyarországi szerzetesi életet. A Szociális Testvérek Társaságában 160 fogadalmas testvért érintettek a rendelkezések. Az utcára tett szerzetesek egy része megpróbált kisebb közösségekben együtt lakni, hiszen a közösségi lét a szerzetesség fontos jellemzője. Mivel egyházjogi értelemben nem került sor a szerzetesrendek felszámolására, ezért valamennyi rend kereste annak lehetőségét, hogyan lehet a megszentelt életet valamiképp tovább folytatni. Bár sokan kerültek egyházi, plébániai szolgálatba, a legtöbben csak illegális keretek között tudták folytatni elkötelezett életüket.
A fenyegetettség ellenére folyamatosan voltak olyan érdeklődők, akik szerzetesi életet szerettek volna élni. A Szociális Testvérek Társasága is vett fel illegálisan tagokat, a diktatúra idején közel 70 új jelentkezőjük volt. Ugyanakkor az üldöztetés idején mintegy 300 szerzetes szenvedett börtönbüntetést, a társaság tagjai közül 6 testvér majd’ 11 évet töltött börtönben. Az 1956-os forradalom után a Szentszék és a püspöki kar is megpróbálta elérni az 1950-es rendelkezés módosítását, ám az állam erről hallani sem akart. A közel negyven éves pusztai vándorlás csak 1989 után ért véget. – zárta előadását Fejérdy András.
Roska Péter a közösség elmúlt 30 évéről szólva elmondta, a Szociális Testvérek Társaságának tagjai ma is a család-, a gyermek-, a nő- és a magzatvédelem területén szolgálnak. Feladatuk az életellenes ideológiák – New Age, gender, személytelen vallásosság – elleni küzdelem is. Roska Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon sokszor dolgozik együtt a társaság valamelyik tagjával, hiszen a testvérek a magyar egyház életének számtalan területén jelen vannak.
Részt vállalnak a közszellem és a közélet formálásában, e mellett a karitatív szolgálatban is ott találjuk őket. Tartanak lelkigyakorlatokat, imaiskolákat működtetnek, de a hivatásgondozás, az evangelizáció és a hitoktatás is a feladatuk. Szerepet vállalnak a plébániák és az Egyház központi intézményeinek a működtetésében is.
Forrás: Baranyai Béla / Magyar Kurír
