A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia meghívására, a gyulafehérvári főegyházmegye szervezésében négy teológiai líceum diákjai vehettek részt a magyarországi pápalátogatáson. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc, a csíkszeredai Segítő Mária és a gyimesi Árpád-házi Szent Erzsébet Teológiai Líceum 119 diákja utazott a Ferenc pápával való találkozásra. Budapesten az Arénában részt vettek a Forráspont nevű rendezvényen, ahol a sokezer fiatallal együtt mélyen megérintette őket a találkozás. A vasárnapi szentmise után feltöltődve, lelkesen és a hitükben megerősödve tértek haza. Élményeikről vallanak a résztvevők, ezúttal a gyimesi és csíkszeredai iskola diákjai.
Nem vagyok korán kelő típus, sőt mondhatnám azt, hogy szeretek sokat és sokáig aludni. A hosszú utazásokkal sem vagyok a legnagyobb barát. Mégis a hétvégén mindkettőre rácáfoltam, hiszen nem érdekelt sem a sok-sok kilométer, sem a hajnalban kelés, sőt még a gyaloglás, sorban állás és a tömegiszonyom sem jött elő. Mi volt az az esemény, ami ezt kiváltotta? Inkább ki volt az? Röviden: a szentatya, aki idős kora ellenére mintha egy húron pendülne velünk, fiatalokkal.
Három nap… három élményteljes napon vagyok túl és bármikor megismételném, sőt vágyom is rá, hogy újra átéljek ilyen élményeket. Ha magamat kéne jellemezzem, az elmúlt napok eseményei alapján ezt írnám: mosolyogtam sokat, kíváncsian kukucskáltam ki a fejemből, hogy mikor tűnik fel a vendég, akit ennyi ember, fiatal vár. Mit fog majd mondani nekünk, vagy nekem? És be kell vallanom, hogy többször is megsiratott, de ezek örömkönnyek voltak, meghatott a gyöngédsége, a magával ragadó személyisége, a jelleme. És azt éreztem, hogy közelebb hozta hozzám az Urat. Itt is ,,felejtette” nálam, mindannyiunknál.
A szentségimádás valami kimondhatatlan érzéssel töltött el, hogy Krisztus földi helytartója után találkozhattunk magával Krisztussal is. Értünk, magyarokért jött, akiket a szívében hordoz (ahogy mi is Ferenc pápát). Amikor láttam, ahogy a szentatya „begurul”, valahogy Jézus virágvasárnapi bevonulása jutott az eszembe.
A találkozásig csak a „pápa” volt számomra, aki elvan Rómában…de most már az én pápám lett. Köszönöm, Szentatyám!
Tankó Tekla-Julianna, IX.A, Szent Erzsébet Líceum, Gyimesfelsőlok
Sokszor mondják, hogy a jó dolgok váratlanul érkeznek. Amikor kiderült, hogy én is mehetek a hétvégi eseményre, Magyarországra, nagyon nagy öröm volt a szívemben. Az úton az a cél vezérelt, hogy a szentatya elé mehessünk, érte ajánljuk fel a hétvégénket, vele lehessünk. Várakozással teli szívvel készültem minden eseményre.
Szombaton délután hihetetlen érzés lett rajtam úrrá, ahogy az aréna egyre jobban megtelt. Magával ragadtak az énekek, a dicsőítések, és szinte percről percre izgatottabbak lettünk, hogy mikor jön Ferenc pápa. Felemelő érzés volt látni, hogy minden fiatal ugyanazért van ott, ugyanazt szeretné. Egy a vágy, egy a cél, egy a jövő, és ez a jövő Krisztus. Annyira hozzánk, fiatalokhoz szólt a szentatya beszéde, mintha név szerint ismerne mindannyiunkat. Mintha csak egy asztal körül ülnénk és beszélgetnénk mindenről. Annyi mondatát őrzöm a lelkemben, magammal hordom, mégis talán aggódó természetemből kifolyólag megragadott egy rövid, de nagy jelentőségű mondata: „Isten mindig megbocsájt”.
Vasárnap a koránnál is korábban keltünk, amikor a pápai szentmisére igyekeztünk. Hosszú sorállás után szinte már a reményünket is elveszítettük, hogy bejutunk-e a Kossuth térre vagy a környező utca kivetítőjéről tudjuk követni a szentmisét. Bevallom, akkor kissé csalódott lettem volna. És ezt az Úr is megérezhette, mert célba értünk. A szentmise előtt bekapcsolódtunk a rózsafüzérbe és a tizedeket összekötő énekekbe is. A szentatya szavai itt is megérintettek: „Szeretteim, Jézus, a Jó Pásztor nevünkön szólít minket, és végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk. Ő a kapu, és aki őrajta keresztül lép be, annak örök élete van: ő a mi jövőnk, a bőséges élet jövője”.
A hétvége minden eseménysorozata egy megerősítés és ugyanakkor egy lelki forrás is számomra. Olyan jó érzés magyarnak lenni és a szentatya szájából hallani: Isten, áldd meg a magyart! Ő értünk imádkozik, mi pedig érte: Tartsd meg, Isten, szentatyánkat!
Bálint Johanna, IX.B, Szent Erzsébet Líceum, Gyimesfelsőlok
Vegyes érzelmekkel indultam Magyarországra, nagyon sok mindent még nem tudok tisztázni magamban, és az igazat megvallva féltem is a társaságtól, féltem attól, hogy valóban elfogadnak-e olyannak, amilyen vagyok. A buszon azt hiszem, az volt a legjobb, amikor vezethettem egy tizedet a rózsafüzérből, mert azt megtehettem Jézusnak első lépésként. Majd amikor megérkeztünk, szomorúság volt bennem, mert fájt az, hogy bárhova is mentem, mindenki a szüleivel beszélt, és engem nem keresett senki… Igyekeztem talpon maradni, hisz azzal a céllal zarándokoltam Magyarországra, hogy a szentatyával, és általa a jó Istennel is találkozhatunk. A harmadik nap csúcspontja a szentségimádás volt, az, ahogyan megéltem, hogyan szól hozzám az Úr.
Csoda, hogy mind olyan beszélgetésekben volt részem, amelyekre a következő felolvasásban választ kaptam és ez hihetetlenül sokat jelentett számomra. Köszönöm a tanár úrnak, hogy hívott a zarándoklatra, hogy lehetőséget kaptam lelki élményekben gazdagodni, találkozni az Úrral, közösségben lenni ilyen sok fiatallal, dicsőíteni Jézust, ami már sokaknak nem trendi.
Kalányos Emma, IX A, Segítő Mária
Az egyház igenis képes megújulni, újból fiatallá válni!
Hálás vagyok azért, hogy részt vehettem Magyarországon iskolatársaimmal és kísérő tanárainkkal együtt a pápalátogatáson, a Forráspont keresztény rendezvényen, valamint vasárnap a Kossuth Lajos téren levő ünnepi szentmisén! Idén a mottó: Krisztus a jövőnk!
Megérkezésünk másnapján nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel mentünk a Papp László Sportarénába, az ifjúsági találkozóra, ahol a szentatyával találkoztunk.
Bátor fiatalok tettek tanúságot hitükről, meghallgattuk az erre az alkalomra írt dalt, Camino, Krisztus a jövőnk, valamint Rúzsa Magdolna dalát.
Számomra a dicsőítés nagyon megérintő volt, többezer fiatal énekelt együtt. Felemelő érzés töltött be, amikor körülnéztem a stadionban és láttam, hogy mennyi buzgó fiatallal vagyok egy közösségben. Igen, állítom, az egyház képes a megújulásra! Mi, fiatalok tehetjük egyrészt azzá, aminek hitem szerint lennie kell, mi, akik nemcsak a jövője, hanem a jelene is vagyunk, a szentatya szavaival.
Nagy figyelemmel követtem a szentatyát köszöntő előadást, melynek az üzenete számomra: ne hagyjam azt, hogy a világ befolyásolja a hitem, legyek az, aki segít az egyháznak fiatalnak maradni, Jézussal a mi forrásunkkal, aki segít ebben. A színpad, későbbi oltár kialakítása, háttérben a narráció, a fiatalok finom mozdulatai mind ezt az üzenetet hivatottak hordozni mindannyiunk számára: Éljünk közösségben, építsük egymást Krisztusban! Ferenc pápa arra buzdít bennünket, hogy legyünk bátrak, ne féljünk álmodni, valamint edzünk, vagyis maradjunk kapcsolatban Istennel, imádkozzunk. Isten a mi álmainkat nem eltörli, ő az, aki tökéletessé teszi, és a közösségi életre bátorít bennünket. Szentségimásással zárult a találkozó, ami csodálatos volt. Érintődtünk mindannyian.
Vasárnap korán keltünk, és a szentmisére igyekezve több órán át araszoltunk, míg végül megnyílt a tér, és sikerült bejutnunk a helyszínre, ez boldogsággal töltött el mindannyiunkat. Elképesztő volt látni, hogy milyen sokan imádkozunk együtt!
A szentatya homíliájában Jézusról, a jó pásztorról beszélt, aki meggyógyítja sebeinket és egységre hív minket, az ő nyáját. Bátorított arra is, hogy legyünk olyanok, mint Jézus, nyitott kapuk, ne zárkózzunk be mások elől.
Magammal hoztam haza Ferenc pápa kedves mosolyát. Megerősödte. abban, hogy aktív tagja szeretnék maradni az egyházamnak.
Tankó Sára, XII A, Segítő Mária Gimnázium
