Sekrestyésnek lenni hivatás

0
1772

Milyen megélni a liturgiát a színfalak mögül? Milyen előkészíteni mindent, amit mi, hívők megélünk a szentmiséken? Hogyan mozgatja a láthatatlan szálakat a sekrestyés? Ezen a héten ILYÉS MAGDA kerül emberközelbe, a kolozsvári Szent Mihály-templom sekrestyése, aki mesél életéről és legfőképpen hivatásáról, mellyel nagyban hozzájárul a szentmiséhez. 

Milyen gyerekkorod volt, hol nevelkedtél, milyen családi háttérrel rendelkezel? 
Kolozson születtem, egy csendes vidéken, egy négygyermekes család első gyermekeként. Köztem és a legkisebb testvérem között 14 év különbség van, mondhatni, hogy gyermekként én is részese lettem az ő nevelésének. Jóleső érzés volt megtanulni hogyan kell rá vigyázni, olyan édes, kicsi gyermek volt, hogy jó volt vele foglalkozni. Az elején kicsit szégyelltem, hogy kistestvérem van, aki nálam sokkal fiatalabb, de a születése után ez teljesen átfordult. Jó érzés volt vele, kicsit átváltoztam nevelővé. 12 éves koromig Kolozson nevelkedtem, amikor egy talajcsuszamlás miatt lakhatatlanná vált a lakásunk.Akkor beköltöztünk Kolozsvárra, s 1981-től itt élek Kolozsváron. Gyerekként még nem tudtamfelfogni, hogy mi történt velünk. Nem éreztem magam egyből otthon az új lakhelyünkön. Teljesen új környezet, új osztálytársak, kicsit féltem. Amúgy is visszahúzódó, zárkózottabb természetű gyermeklévén, nem volt zökkenőmentes ez a váltás, nehezen ment a beilleszkedés.

Milyen volt a kapcsolatod a szüleiddel? 

Egyszerű emberek, akik a valós életre neveltek. Sohasem szenvedtünk hiányt, a szüleim mindig előteremtették a szükségest. Nagymamám sokat foglalkozott velem, nevelt engem, én voltam az imádott unokája. Felnézek rá, mert megtanított dolgozni. Hihetetlen, mennyi élettapasztalattal rendelkeztek nagyszüleim, szüleim, ez ma már nagyon ritka. Rá kell vezetni a mostani gyermekeket is arra, hogy küzdeni kell, mert nem elég az, hogy megkapnak mindent. Úgy gondolom, hogy nem kell a kezükbe adni mindent, hanem megtanítani őket arra, hogy dolgozzanak, hogy felelősséget vállaljanak, hogy részesei legyenek az életnek, megtapasztalják annak nehézségeit, melyek végül megoldódnak. 

Milyen a vallási kötődés a családban?
Még amikor Kolozson éltünk, mindig jártunk templomba, nem maradt ki a vasárnapi szentmise, hétköznap is, amikor lehetett, elmentünk templomba. Aztán amikor bekerültünk Kolozsvárra, mondhatni belecsöppentünk egy erősebb vallási közegbe. Hamar megszoktuk a ministrálást, a kórusba járást, minden vasárnap elmentünk szentmisére, és mindenki a maga módján szolgált. Középiskolás koromban mindennapos lett a ministrálás. Kedves emlék maradt számomra a plébániai hittanóra, nagyon szerettem jelen lenni, egyre több mindent megismerni a hitemről, az egyházról, a szentekről. Sok barátot szereztem ott, egyfajta támasz volt számomra a költözés után, azt éreztem, hogy valahova tartoztam. Jó élmény volt hittanórára járni akkoriban.
A nagyobb ünnepeket élményszerűbben éltem meg Kolozsváron, a karácsony mindig családias volt, és a húsvét is. Lánytestvéremmel és édesanyámmal mindig vártuk a locsolókat, mi, gyerekek pedigirigykedtünk, hogy csak a fiúk mehetnek locsolni, mi meg otthon kellett üljünk várni a locsolókat. 

Hogyan lettél sekrestyés? 

A sok ministrálás valahogy odaláncolt a templomhoz. Kötődést éreztem, amikor mindezt átéltem az oltár mellett. Tiszta lélekkel ministráltam, nagyon komolyan vettem a feladatot. Egy folyamatként éltem meg, hogy sekrestyés lettem. Belesimultam ebbe a közegbe. Az elején középiskolásként,nyaranként, helyettesíteni kezdtem a sekrestyéseket. Amikor a templom mindkét sekrestyése szabadságra ment, én álltam be helyettük. Sikerült ezzel a tapasztalattal, egybekötve a ministrálással,valahogy beletanulni ebbe. Beleláttam a sekrestyési dolgokba, feladatokba, olyan volt, mintha bekerültem volna a kulisszák mögé, mivel ministránsként ez az évek során színfalak mögötti dolognak tűnt. Érettségi után volt, amikor szülési szabadságra ment Geréd Júlia, a templom akkori sekrestyése, és így hosszabb ideig kerültem a helyére. Végül teljesen beleolvadtam és részesévé váltam ennek a feladatnak. Az oltár mellőli szolgálattól, úgymond, az oltár mögé vagy az oldalába kerültem, és előkészítettem mindazt, ami ott végbemegy.

Hogy alakult az életed? Volt-e más terved?  
Mindig is szerettem a mateket, szerettem fejben számolni és logikai feladatokat oldani. Érettségi után kétszer felvételiztem matematika szakra, de nem vettek fel. Az évek során még élt bennem a vágy, hogy újra próbálkozzak, voltak azonban olyan anyagok matekből, amelyek kiestek, sokat kellett volna bepótolni, hogy sikeresen vizsgázhassak, ehhez pedig a munka mellett nem volt elegendő időm. Mai napig szeretem a matematikát, csak mostanra más vált fontossá. Jelen van az életemben most is, az oltári teendők között is helyt kap a számolás, persze más közegben, fejben gyakran számolok. Sokszor eszembe jutott, hogy ha már ilyen közel vagyok a liturgiához, akkor álljak be rendbe, legyek apáca. Azonban nem láttam magam egyik rendben sem, bár most is közel áll hozzám a jezsuita lelkiség, gyakran végzek lelkigyakorlatot, ez kiegészíti az életem.

Milyen a sekrestyés lét? Hivatásként tudod-e megélni a munkád? Mit tanultál az elődöktől? 
Egy egész embert kíván. S hogyha nem szereted, akkor nem tudod lelkiismeretesen, szívvel, lélekkelcsinálni. Hivatásként élem meg, másképp nem lehet. Sosem tekintettem úgy a sekrestyésségre, mint egy munkahelyre, ahol robotolni kell. Ha ilyen helye lenne, nem biztos, hogy tudnám csinálni. Ez tényleg hivatás. Valójában háttérmunka: nagy figyelmet igényel mindent számontartani, figyelni arra, hogy minden elő legyen készítve az Eukarisztia megéléséhez. Mindenre oda kell figyelni, a gyertyától elkezdve az ostyákig, a miseruhán át az olvasmányoskönyvekig. Hétfőtől vasárnapig állandóan a sekrestyében kell lenni, nagyobb ünnepek alatt pedig áldozatot kell hozni. Le kell mondani a családról vagy a magánéletről, jelen kell lenni. A templom csendje viszont megadja a nyugalmat. Nem érzed, hogy milyen kár, hogy nem otthon vagy, mert mégis jó helyen vagy. Elődeimtől nagyon sokat tanultam, leginkább Júliától, rengeteget köszönhetek neki. Ő volt az, aki mindent pontosan megmutatott, mit hogyan kell tenni. Fiatalként ez nagyon mély benyomást tett bennem. Úgy tekintek rá, mint a nővéremre, testvéremre. Volt és a mai napig van egyfajta lelki kapocs köztünk, amelyet a munkánk épített bennünk.

Mivel több ünnepkor sekrestyésnek lenni, mennyivel kell többet készülni?

Sokkal jobban oda kell figyelni az előkészületre. Példának említeném a nemrég ünnepelt húsvéti szent három napot. Ilyenkor a sekrestyés szinte beköltözik a templomba. Feladata a szent sír elkészítésében nyújtott segítség, az oltárterítők kicserélése, a ministránsruhák, miseruhák tisztántartása. Szertartáshoz kötötten kell mindent előkészíteni, tehát ismerni kell a liturgiának a folyamatát. Nem szabad elfeledkezni a lábmosási szertartásról nagycsütörtökön vagy a nagypénteki kereszthódolatról, nagyszombaton a tűzszentelésről és vízszentelésről, ezekre mindig hamarabb kell készülni.

A liturgiát készíted elő, minden a kezeden megy át. Milyen ennyire közel lenni a liturgiához? Milyen ennek a lelkisége? Milyen a sekrestye titokzatos világa?

Nem mondhatom, hogy másképp veszek részt a szentmisében, mint a hívők. Mindig odafigyelek az igeliturgiára, figyelemmel követem az olvasmányokat, akárcsak a hívek, csak valahol elbújva, bent a sekrestyében. El tudok vonulni ebbe a zugba, és akár napi több szentmisén részt véve van, hogy ugyanúgy odafigyelek és ugyanúgy bekapcsolódom imáimmal. Talán még jobban el tudom mélyíteni az elhangzottakat azáltal, hogy többször hallom őket. Jobban rögzül, ha esetleg első hallásra elsiklott a figyelmem a lényegről. Sosem gondoltam arra, hogy ha nem lennék, akkor nem lenne szentmise. Biztos vagyok benne, hogy a pap is elő tudná készíteni a liturgiához szükségeseket, én csak segítségként vagyok jelen. Olyan, mintha hátulról mozgatnám a szálakat. Igazi háttérmunka, mert csak akkor vesszük észre, hogyha valami nincs rendben. A feladatom tehát láthatatlannak tűnhet, s csak tévedés esetén látszik, hogy mit is kellett volna tennem.

 
Van-e valamilyen jópofa vagy emlékezetes emléked a pályafutásodról?
Hát volt úgy, hogy például elfelejtettem nagyostyát kitenni, vagy elfelejtettem gyertyát meggyújtani. Egy vicces, de egyben számomra rossz élmény elég régen történt, amikor elaludtam egy reggeli szentmiséről. Senkinek nem kívánom azt az érzést. Akkoriban a sekrestyés kellett nyissa a templomot, tehát még korábban is ott kellett legyen, hogy ne várakoztasson meg senkit. Kellemetlen érzés volt látni, hogy a hívek állnak a templom előtt, és miattad nem tudnak bemenni imádkozni, mert várják a sekrestyést. Utólag tréfásan fogom fel, de akkor nagyon haragudtam magamra. 

Hogyha most egy felhőn ülnél, és arra kellene gondoljál, hogy más lehetett volna az életed, hogy képzelnéd el? 

Nem bántam meg, hogy sekrestyés lettem. Most sem választanék magamnak más munkát, mert ezt tényleg hivatásként élem meg. Szeretem azt, amit csinálok, csendben tudok dolgozni, el tudok vonulni, ha igényt érzek elcsendesedni. A szentséget, a liturgiát élem meg a sekrestyés létben, annak mélységét és valódiságát.