„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 4,15)
Margit közel negyven éven át élt a szavak okozta sebekkel, azok majdnem tönkretették az életét.
Olyan vidéki kisiskolába járt, ahol az elemisták együtt, egy tanítónővel tanultak, az úgynevezett egyosztatú iskolában. Garner kisasszony, a tanítónő nemigen kedvelte a kislányt s ezt minden módon éreztette is vele. Garner tanítónő kemény, keserű és kegyetlen volt, nem tudta elviselni Margit gyermekességeit.
Kilencéves volt Margit, amikor egy reggel nagyon elkésett. Szaladt, és kifulladva, kétségbeesetten esett be az osztályba. Ahogy benyitott, látta a tanítónő arcát, társai azonnal rosszindulatúan sziszegtek, kajánul vigyorogtak. ,,Margit!” kiáltott rá Garner kisasszony. ,,Már vártunk rád!” Fenyegető volt a hanglejtése. Margit remegni kezdett. ,,Gyere csak ide az osztály elé, most azonnal!” folytatta a tanítónő. ,,Most megtanulod, mi a fegyelem!” Majd a többiekhez fordult: ,,Fiúk, lányok, mivel Margit rossz kislány, és most aztán ékesen bizonyította, hogy megbízhatatlan, neveletlen. Most megtanítjuk kesztyűbe dudálni.” A tanítónő minden ellenszenve felszínre jött, s bár nem verte, ütötte a kislányt, a pedagógiai kísérlet, amit bevetett, kegyetlen játék volt, az érzékeny Margitot egy életre megsebezte.
,,Próbáltam segíteni neki, hogy felelősségre tanítsam, de róla lepereg. Ezért most együtt leckéztetjük meg.” ,,Ti, akik tudjátok, mi a rend, segíteni fogtok neki rájönni, milyen elvetemült gyerek.” Ezzel a tanítónő mindenkit a táblához hívott, hogy mindenikük Margit egy rossztulajdonságát a táblára írja. Elvakult dühében úgy vélte, ha társai rossz véleményével szembesül, az fogja a kislányt megjavítani.
,,Margit hülye! Margit önző! Margit kövér! Margit buta! Margit lusta! Margit későkása!” A negatív szavak szinte kiégették a táblát, vagy ha azt nem is, Margit lelkét igen.
A gyermeki kegyetlenség a lelkébe égett. És ez a fájdalom elkísérte egész életében. Szorongás, rossz lelkiismeret, gyengébb teljesítmény, újabb szorongás, majd depresszió következett. Négy évtized ilyen hullámzás után végre segítséget kért egy pszichológustól. Két évnyi tanácsadás és terápia segített végre elszakadni, elszabadulni a múlttól, a negatív önkép hálójából. A tanácsadó arról kérdezte, kész-e továbblépni.
Jézus megérti, milyen érzés, amikor az emberek csúfolnak. Az emberek őt magát káromlónak (Mt 9,3), az ördögök fejedelmének (Mt 9,34), gonosz léleknek (Mk 3,30) és törvényszegőnek (Mk 2,24) nevezték. A saját családja őrültnek gondolta (Mk 3,21). Ő tudja, milyen érzés, ha az embernek összetörik a szíve –képletesen és fizikailag is.
,,Nos, Margit – mondta halkan a tanácsadó -, gondolatban menj az iskolába. Hogy érzed magad?” Hosszú hallgatás után Margit megszólalt. ,,Jól vagyok…” ,,Rendben, Margit, ülj be az iskolapadba, nézz körül, nézz szembe minden iskolatársaddal, nézz farkasszemet a tanítőnővel is. Meg tudod tenni?”
Negyven éve minden részletre emlékezett. És mégis, még egyszer átélni! Még ha csak gondolatban is, de oda visszatérni!
„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 4,15 )
Egyenként, élénken leírta az egyes diákokat, mintha csak most látná őket, időnként megállt, hogy visszanyerje a nyugalmát, és kényszerítette magát, hogy még egyszer szembenézzen minden egyes egykori társával. Végül a tanítónő kegyetlen, szeretetlen, szigorú szemébe nézett, és állta a tekintetét. Amikor végül gondolatban emelt fejjel kisétált az egykori megszégyenítése helyéről, kinn, miután befejezte, könnyek öntötték el a szemét, nem akartak, nem tudtak elállni. Margit sokáig zokogott. Csak akkor hagyta abba, amikor azt hallotta, hogy valaki a nevét suttogja. Felnézett. A tanácsadó ismételgette a nevét. ,,Derekasan helytálltál, de egy nevet mégis kifelejtettél.” ,,Biztosan nem hagytam ki! Negyven éve élek ezzel a történettel, minden diákra, mindenkire pontosan emlékszem.” ,,Nem, Margit, valakit mégiscsak elfelejtettél.” Akire a tanácsadó gondolt, ott ült az osztályterem hátsó részében, ekkor azonban felállt, a tanítónő, Garner kisasszony felé sétált. Átvette tőle a krétát, a táblához érve a jrétát leteszi, felkapja szivacsot, és tisztára törli a táblát, letöröl minden egyes mondatot, amit a diákok írtak.
Jézus. Új mondatokat ír a táblára. ,,Margit gyönyörű. Margit szelíd. Margit kedves. Margit erős. Margit hosszantűrő. Margit bátor. Margit kitartó. Margit jó. Margitot szeretik.”
Ekkor Margit szeme után a szíve is megnyílt, megengedte Jézusnak, a gyógyítónak, a vigasztalónak, a nagy orvosnak, hogy bekötözze összetört szívét, és engedje meggyógyulni.
Jézus neveden szólít. Mit töröl le a te tábládról? Mit ír rólad a táblára?
Kiválasztott vagy. Szeretve vagy. Drága vagy. Szent vagy. Gyönyörű vagy. Tiszta vagy. Hozzám tartozol. Neved a tenyerembe vésettem.
Forrás: Sharon Jaynes Seeing yourself as God sees you
