Az idős korról tartott előadást Szabó Erdős Erzsébet pszichológus az Idősek nappali foglalkoztatójába járó gyergyószékieknek. A Gyulafehérvári Caritas Márton Áron utca 22. szám alatti teremben a baj és jaj mellett a derűnek, reménynek is helyet adtak az idős személyek.
Akkor vesszük észre az öregedést, ha elkezdődik a kopás a testben. Kopnak a fogak, megjelennek a ráncok, megőszül a haj, a férfiak kopaszodni kezdenek – ezek visszafordíthatatlan külső jelek, de a nő például akkor érzi, hogy öregedni kezdett, mikor a lánya nővé érik. Ilyenkor megjelenhet az irigység, hisz a fiatal szép, ő megvalósítja azokat a vágyakat, ami nekünk nem sikerült. Az irigykedés nem azt jelenti, hogy rosszak vagyunk, csak fáj, hogy a vágyaink nem teljesültek. Érdemes a vágyakról lemondani! – biztatta hallgatóságát a szakember. Az anya-lánya rivalizálás helyett a jó példamutatást ajánlotta: ha nagyi és anya tisztelettel vannak egymás iránt, ebben nő fel a kislány, a nagylány.
Az idő rövid. Az idő telik. Veszteségek érnek, de java is van a változásnak. Így például a menopauza lehet másodvirágzás is, a szülőszerep nem vész el, biztonsággá alakul a fiatalok számára: ha kellek, vagyok, a nyugdíjba vonulás szabadság, alkalmas új célok kitűzésére, új kapcsolatok keresése.
Nincs mindennek vége, a romló egészség nem kell maga után vonja a teljes lemondást, bezárkózást, mert Szabó Erzsébet szerint minden változás az életben csak vessző, de nem pont.
Hogy élhetőbb legyen az élet, érdemes a tükörrel szembenézni, elfogadni, aki onnan visszatekint ránk, mert Isten teremtett, nem én magamat, elfogadom az én arcomat. Lehet idealizálni is, de az csak csalódást tud hozni. Mert vannak előnyei az idős kornak. Az idős ember bölccsé válik, ő már többet ért, mint amit a szavak üzennek, tudását továbbadhatja, taníthat, meghatározatlan ideig szabadságon van, szabadidejét kedve szerint használhatja, alkothat, kertészkedhet, és miért ne, játszhat is. Soha nem késő valami újat megtanulni, nagyokat beszélgetni, jóízűt nevetni, a szép ruhákat kár a szekrényben tartogatni, és érdemes mosolyogni… a hozzá való érzés majd megjön valahonnan.
Keresni más emberek társaságát, adni, adni, mert minél több jót adunk, annál erősebb lesz az immunrendszerünk! Ne bántsunk, se mást, se önmagunkat. Az élet olyan rövid, hogy nincs idő a veszekedésre. Akkor tudnak minket szeretni, ha mi is szeretni tudunk! – hangzottak a pszichológus javaslatai, majd a résztvevők is megtoldották egy-eggyel, amit ígérték, magukkal visznek az együttlétről: „A munkát úgy kell osztani, hogy ne maradjon idő az unatkozásra!” „Amit nem tudok megváltoztatni, azon ne rágódjak!” „Amikor kimehetek a kertbe, minden gondom el van felejtve.” „Szép kor, csak nehéz elviselni, nem a betegség kellene lefoglalja a gondolataimat.” „El kell fogadjam magam, azt is, hogy nem ilyen voltam, és azt is, ha úgy érzem, nem vagyok elég hasznos.” „Tudjak beletörődni, tudjam elfogadni: ez a sorsom, ez az életem.” „A hegyen, a domboldalon nekem nem fáj a fejem.” „A munkában találom meg a bánatomat, de az örömemet is, és akarjak ide járni, mert mikor innen megyek haza, újjá vagyok születve.”
Legyünk hálásak, hogy eltelt a nap, és ha csak egy kicsi látszatja is van a munkánknak, legyünk boldogok! – üzenik kortársaiknak az idősek nappali foglalkoztatójában járó férfiak, asszonyok.
Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas
