Újszerű nézőpontot kínáltak az érdeklődőknek a Belső Iránytű szervezői: lehetőséget, hogy bárki, akinek kedve kerekedik, egy napjába belesűrítse élete eddigi lényegét. A reggelhez társítsa a gyerekkorát, a délelőtthöz az iskolás időszakát, a délhez élete közepét, hogy majd a szürkület táján elérkezzen jelenéhez. Nem versenyfutás ez, hanem inkább szemlélődés az évek és események között, hogy ki-ki elfogadhassa, ami megtörtént, és a felismerések mentén változtasson a továbbiakban azon, amin lehet, amin szeretne. Kipróbált a módszer, a székelyudvarhelyi Gagyi Katinka bizonyítja ezt Létköznapi regényével.
Az április 14-i könyvbemutatón, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében volt friss kenyér és szilvalekvár is, hogy segítsen felidézni nagymama lekvárját, a gyermekkor ízét-illatát… iránytű az új kezdethez: emlékidézéshez, könyvíráshoz.
A könyvbemutatón, amelynek során Magyari Vass István volt a szerző beszélgetőtársa, megismerhettük Kamillát, az önéletrajzi ihletésű regény főhősét, és általa Katinka életszemléletét. Két idősíkban egy élet, fejezetre osztva, haikukkal bevezetve. Mi vitte erre rá a szerzőt? Az ificsoportban érett, teológiát végzett lány miután otthagyta a „biztos tanügyet”, a versenyszférában öt évet dolgozott. Nem ott a helye, látta be, és félreállt, hogy másnak helyet hagyjon. Ekkor következett számára az a hét hónapos időszak, amit adventi lelkigyakorlatnak is nevez, hiszen az időközben leülepedett életeseményeire úgy tekintett vissza, hogy egy este lefekvéskor eldöntötte: másnap reggeltől nekilát könyvet írni. Kiszabta magának a napi penzumot, a korán kelést 2-3 óra írás követte, így született meg Kamilla egy napja, Katinka negyven évének számos epizódja egy kötetbe szedve.
Az írás érlelte a bizonyosságot: kicsinálja neki Isten azt az utat, amelyen a hét hónapnyi sabbat után járnia kell. Ránézett a veszteségeire is, amelyekből kijutott bőven, és a könyvbemutatón már azt mondhatta: „a közeli személyek elvesztése nemcsak elvesz, hozzá is ad az élethez. Teljesebb életet élek azóta, hogy elveszítettem édesanyámat. Hálásabb tudok lenni azért, amim van… És van egy fokozatossága a halálnak. Nem egyszerre halunk meg, bele-belehalunk helyzetekbe. De ha a halált megszimatoltuk, jobban éljük az életet.”
Katinka számára a 40. évének betöltése létforduló volt, tudja, mit szeretne ezután tenni: „úgy éljem meg az életet, ahogy megkívánja bennem a legbensőbb hang. A hangnak merjek a nyomába eredni! Ne foglalkoztasson, mit szólnak mások. Azt kívánom, hogy ahogyan szíve legmélyén szeretne, úgy éljen Gagyi Katinka!” – mondta önmagának a szerző. Ő jó szívvel ajánlja a Létköznapi regényt annak, aki akar és mer visszatekinteni életére, találkozni az eltávozottakkal és önmagával, aki vele együtt hiszi: az élet lényege a kockázat.
Balázs Katalin
