Őrült táncot jár minden, pont úgy, ahogy a középkori haláltáncok érzékletes leírásaiban olvashatjuk. A természet is ,,megbolondult”, áprilisban hópelyhek táncát néztük a barkák, rügyek, az aranyesők napsárga virágai helyett.
Őrültebb táncot jár maga az ember: a szomszédban a háború poklában, a lövészárokban, puskával a vállán, a kezében. A haláltáncot az ördög irányítja, rendezi, az embereket ő rángatja, és ezek a dróton rángatott marionettfigurák vonaglanak anélkül, hogy észrevennék, nem saját akaratukból mozdulnak jobbra avagy balra, nincs önálló gondolatuk, akaratuk, hálóba estek…
Így látom a körülöttünk levő világot: magunkat, szomszédainkat, politikusainkat, tudósainkat, a jámbor hallgatót és az okos megmondóembert. Nemigen van, aki e táncból kimarad, aki mer vagy tud annyira önálló lenni, hogy észrevegye a vékony damilt, ami kezét-lábát megköti, agyát, gondolatait behálózza.
A minap hallottam egy meglehetősen pesszimista megfogalmazásban: ez már nem is rendszer, hanem állapot. Eszembe jutott megboldogult dogmatikatanárom magyarázata a strukturális bűnről, ami nem az egyén vétke, hanem a rossz rendszerekbe kódolt gonosz. Közben a nagyböjt, a változásra alkalmas idő már el is telt. Merthogy nem a tavasz várása, nem a zöldülő fű növekedésének lesése, nem a húst nem evés volt a nagyböjt tétje! A szembenézés és változás a lényeg. Azért nem eszünk, azért eszünk kevesebbet, azért tartunk lelkinapot, azért megyünk triduumra, és a természet új életre kelésének is azért örülünk, mert mindez a bennünk végbemenő változásokat segíti, tükrözi.
Egyik kor embere nem jobb a másikénál. Régen se volt jobb az emberiség, mára sem lett az. Ahogyan a régi korok őrült forgását a haláltáncokban leírták, azt jelzi: a világ, az ember akkor se volt erényesebb. Mi, keresztények hangoztatjuk, hogy jobbá kell lenni, hogy nekünk arra eszközeink és lehetőségünk van. Sokszor magunkat állítjuk példának a ,,világ” elé, mintha az eszközeink megléte önmagában garancia volna arra, hogy élünk is velük.
Van Krisztusunk, aki meghalt értünk. Mindannyiunkért! Megváltott. Ám a megváltásnak lehet ellen is állni. Ha csak végigfutottunk a nagyböjtön, mert az időt nem lehet átugrani, de valójában nem érintett meg, ha belül semmi sem változott, akkor a húsvét is csak mint egy bőségesebben terített asztal emléke suhan tova.
Jézus Krisztus örömhíre az, hogy még így is, most is van esély. Utolsó percben, a végső pillanatban is lehetséges a megtérés, a szív, a legbenső mélységes átalakítása. Hogy ez a húsvét itt maradjon és kitartson a hétköznapjainkban is! Feltámadt Krisztus!
