Az anyaság (sokszínű) arcai címen készítettünk összeállítást hetilapunkba Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét köszöntendő. Az összeállítás részeként Szász Zsófia szerkesztő, kétgyermekes édesanya is megosztotta gondolatait.
Fiam. Fiaim. Csupán egyetlen betű a különbség, és mégis mennyivel több életet, szeretetet, kedvességet jelent. És persze kihívást, aggódást és felelősséget. Ezek édes keveréke jelenti számomra az anyaságot. Friss, kétgyermekes anyukaként írom ezeket a sorokat, hiszen pontosan hat héttel ezelőtt – a cikk írásának idejéhez képest – született meg a második kisfiunk, és lettünk négytagú (+ egy kutya) család.
Hat héttel ezelőtt egy kislegény megszületésekor nem csak egy ember született, nem csak az egyke gyermekből lett nagytesó, hanem lehetőséget kaptam kicsit újjá/újraszületni mint anya. Végtelenül hálás vagyok, hogy újra megtapasztalhattam a várandósságot. A kilenc hónapnyi babavárás ezúttal kissé nehezebb volt, pontosan azért, mert tudtam, „mit veszíthetek”. Egyszerre volt meg az ismerősség érzése, hiszen egyszer már átéltem a terhességet, sokat tudok a folyamatról, mégis féltem, mert már a veszélyekkel, komplikációkkal is jobban tisztában voltam. Ugyanúgy a szülésre készülés is nehezebb volt: mivel már tudtam, mivel jár egy kisbaba világrahozatala, sokkal jobban féltem a rám váró nehéz óráktól is. Csak éppen azt felejtettem el, hogy anyaként szüléskor nemcsak a fájdalmat éljük át, hanem mérhetetlen erőt és magabiztosságot is kapunk. A szülés másodjára is csoda. A kisfiam születése végül az egyik legfontosabb közös élményünk lett a férjemmel.
A második gyermekemmel újra megtapasztalhatok számos olyan dolgot, amelyekről nem is tudtam, hogy hiányoznak: a babaillat, a pici ruhák, az együtt alvások, a szoptatás. Jó újra napról napra rácsodálkozni egy kisember fejlődésére, és örülni minden apróságnak, például ha elmosolyodik álmában, vagy éppen hat órát alszik egyben.
A kétgyermekes lét számos újdonságot is tartogat (s még mennyi mindent nem tapasztaltam). Például a kisebbik fiam mellett látom már, mennyire nagy is valójában a két és fél éves nagyfiam. Nagyszerű érzés látni a két fiú kapcsolatának kibontakozását, ahogy a nagyobbik – kissé óvatlanul ugyan, de – puszilgatja, szeretgeti a kisebbiket. S persze kihívások is vannak. Rémülten jutott eszembe az első napokban, hogy miként is fogok majd tudni még egy ember fontos dolgaira és gondozására figyelni? Szerencsére eddig sikerült (s ezután is fog valahogy), de ebben a legjobb társam van, a férjem. A feladatok száma megnőtt, a szabad idő pedig kevesebb. Aranyidőnek hívjuk a férjemmel, amikor mindkét gyerek egyszerre alszik. Ilyenkor jut idő magamra, magunkra, illetve az elmaradt teendőkre. A gyerekek folyamatosan biztosítják a fejlődési lehetőséget időmenedzsmentből, rugalmasságból és problémamegoldásból.
A két gyerekhez néha kettős érzések is társulnak. Egyrészt a nagyfiammal szerzett tapasztalatok nyugalmat és magabiztosságot adnak szülőként. Másrészt minden gyerek és helyzet más, ezért soha nem tudhatom a tuti megoldást.
Van még egy másik furcsa kettős érzés is. Egyrészt annyira természetesnek érzem, hogy a kisebbik fiam megszületett, hogy nem is tudom, hogyan tudtunk nélküle élni. Ugyanakkor visszagondolva, azt is teljesnek éreztem, amikor „csak” egy gyerekünk volt, vagy amikor „csak” férj és feleség voltunk. Egy bloggernél olvastam, s immár én is tudom, mennyire igaz, hogy a második gyerek egy olyan űrt tölt be, amelyről nem is tudtuk, hogy létezik.
A fiaim második keresztnévként a Mátyás és a Máté nevet kapták, mindkettő jelentése Isten ajándéka. Végtelenül hálás vagyok „ezekért” az ajándékokért, s bár két gyerekkel nem csak a szeretet, a feladatok száma is nő, tudom és remélem, hogy Isten elég erőt és türelmet is ad hozzájuk.
Szász Zsófia
A cikk megjelent a Vasárnap március 26-i számának fókusz rovatában az Igent mondani az új életre, gondoskodni, nevelni, Az anyaság (sokszínű) arcai című összeállítás részeként.
