Persze, a világi emléknapok nem fognak így hivatkozni magukra, ahogy kiemeltem a címben, de bátran és nyugodt szívvel érthetjük pontosan így a március 22-ei víz világnapja megnevezést.
Nagyon természetes számunkra, hogy van vizünk, így tulajdonképpen alig szembesülünk azzal, hogy mennyi mindenre szükséges is életünkben és életünkhöz ez a színtelen, szagtalan, íztelen folyadék. Ott van, odanyúlunk a csaphoz, húzzuk a kútból, töltünk a forrásból, és fogyasztjuk. Talán csak akkor kezd derengeni, mennyi mindenre is használjuk és kell, amikor csőtörés vagy extrém szárazság miatt korlátozott a vízvételi lehetőségünk.
Biológiai szempontból a földi élet, a teljes flóra és fauna létezése elképzelhetetlen nélküle. Az ember testének durván kétharmada víz (életkortól és testtömegtől függően változó mértékben). Maximum három napot tudunk túlélni vízutánpótlás nélkül, tehát bátran elmondhatjuk, a víz a legfontosabb tápanyagunk. Aki nem figyel a folyadékutánpótlásra, kellemetlen és esetenként ijesztő tüneteket tapasztalhat magán, ezek közül a „kellemesebbek” közé tartozik a koncentráció szétesése és a memóriazavar… Dióhéjban ennyit rólunk, vizes mivoltunkról.
A víz nemcsak a korabeli mitológiák és vallások, filozófiai vagy más kategorizálások alapeleme, hanem feltűnően (pl. vízfakasztás a sziklából vagy a Jordán vizével keresztelés) vagy éppenséggel a háttérben meghúzódva Szentírásunkban is jelen van – olyannyira, hogy a kanonizált szent szövegekben többször fordul elő a víz említése, mint a hit, remény, ima szavaké. A szám szerint 722 említés közül az első a Ter 1,2-ben, vagyis a Biblia második mondatában van („A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.”), az utolsó említése pedig a Szentírás végén, hátulról a negyedik versben van: „A Lélek és a menyasszony mondják: »Jöjj el!« Aki hallja, mondja: »Jöjj el!« Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye.” (Jel 22,17)
Kissé képletesen tehát elmondhatjuk, hogy a víz „átfolyja” a Szentírást, ott van a kezdetek kezdetétől a bibliai történet legvégéig, a Ter 1,2-ben még fizikai jelenléte hangsúlyos, a Jel 22,17-ben már átvitt értelemben, az élet vizével találkozunk, e kettő között pedig számos alkalommal szimbólumként fordul elő. Bár a szentírók aligha gondoltak erre, de felfoghatjuk csak a két „szélső” említést úgy, mint arra való figyelmeztetést, hogy fizikai és lelki értelemben is mennyire szükséges és nélkülözhetetlen az ember számára a víz.
Ma, a víz világnapján szánjunk némi időt és figyelmet a víz bibliai arcaira: a romboló természeti jelenségre (lásd Noé bárkája történetét), a gyógyulás közegére (Naamán, a szír leprából gyógyul meg a Jordán vizében történt megmerítkezés után), az örök élet jelére (Jézus és a szamáriai asszony találkozása Jákob kútjánál), a megtisztulás és -tisztítás eszközére (Ezékiel próféta szavai: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket.” [36,28]). A sor természetesen nem csak e pár elemből áll, folytatható.
Miközben a vizet említő szentírási helyeken elmélkedünk, ne felejtsük el testünket sem! A napi megfelelő vízfogyasztás mellett segítségünkre lehet még a víz külsőleg is, többek között a Kneipp-terápiában vagy a számos gyógyfürdő valamelyikében, de az egyszerű nyári tóparti kikapcsolódások ideje alatt is.
Becsüljük meg hát, óvjuk, és fordítsuk javunkra, így emlékezzünk meg Isten vízadományáról.
