Márciusig tart a kontinentális szakasza annak a világméretű szinodális folyamatnak, amely 2021 októberében a világ minden katolikus egyházmegyéjében elindult, és amely a püspöki szinódus 2024 októberére tervezett 16. rendes közgyűlésével, Rómában fogja majd elérni egyik csúcspontját. Mintegy két évvel korábban vette kezdetét Németországban az a szinodális út, amelyben néhány égető kérdést igyekeznek tisztázni.
Joggal remélhetjük, hogy a szinodális folyamat nem ér véget a püspöki szinódus következő római közgyűlésével, hiszen amikor 2021. május 21-én a Vatikán nyilvánosságra hozta annak mottóját – „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel és küldetés” – és ütemtervét, nyilvánvalóvá vált, hogy ebben Ferenc pápa egyik fontos egyházkormányzati törekvése fog megvalósulni. Már 2015. október 17-én, a püspöki szinódus intézménye 50 éves fennállásának alkalmából tartott beszédében Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a „szinodális út az, amit Isten a 3. évezred egyházától vár”. Ennek értelme pedig már a „szinódus” szó jelentéséből kitűnik: „Együtt haladni előre – laikusok, pásztorok és Róma püspöke –, ez egy olyan koncepció, amelyet könnyű szavakba foglalni, ám nem olyan könnyű megvalósítani”. Ferenc pápa folytatja: „A világ, amelyben élünk, amelyet minden ellentmondásosságában is szeretünk, s amelynek szolgálatára szól a hivatásunk, ez a világ kívánja meg, hogy az egyház küldetésének minden területén fokozza együttműködését.” A szinodális egyházban ezért „a püspöki szinódus csak legláthatóbb kifejeződése a közösség azon dinamikájának, amely minden egyházi döntést inspirál”.
Ilyen értelemben állítható, hogy a szinodalitásnak a II. vatikáni zsinat óta ismét kívánatos általános egyházi dinamikája inspirálta a Német Püspöki Konferencia (DBK) tagjait, amikor 2019 márciusában, tavaszi közgyűlésük alkalmával – több mint két évvel a világméretű szinodális folyamat meghirdetése előtt – egyhangúlag eldöntötték, hogy a Német Katolikusok Központi Bizottságával (ZDK) közösen elkötelezik magukat amellett, hogy németországi katolikus egyházként végigjárnak egy szinodális utat annak érdekében, hogy tisztázhassanak néhány, helyi egyházaikban égető kérdést, s hogy az elveszített bizalmat visszanyerjék a hívek körében.
Miért volt erre szükség?
Azt követően, hogy a katolikus egyháznak a 2000-es években először az Amerikai Egyesült Államokban, majd Írországban kellett szembenéznie az egyház keretein belül elkövetett szexuális visszaélések kérdésével, 2010 januárjától ez a probléma Németországban is rendkívül nagy krízist okozott a katolikus egyház társadalmi megítélésében. Ekkor vált ugyanis nyilvánossá az a levél, amelyet P. Klaus Mertes SJ, a berlini jezsuita Canisius Kollégium hivatalban lévő rektora az intézmény több mint 600 egykori diákjának azok után írt és küldött el, hogy több olyan szexuális visszaélésről szerzett tudomást, amelyeket az 1970-es és 1980-as években a kollégium két egykori tanára az ott lakó gyermekeken és fiatalokon követett el. Levelében P. Mertes azt írja, hogy az áldozatokkal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően értette meg, hogy a szexuális visszaélések elszenvedése mennyire mély sebeket ejt a fiatalok életén, s hogy ezek a szomorú tapasztalatok évtizedekre szóló károkat okozhatnak az érintettek egész élettörténetében. Az áldozatok ugyanakkor azt is kifejezik, hogy mennyire felszabadító tapasztalat a számukra az, ha elkezdenek beszélni arról, ami velük történt, még ha a visszaélések a távoli múltban is történtek. Vannak ugyanis sebek, amelyeket nem gyógyít be az idő. Klaus Mertes levelével tehát ahhoz kívánt hozzájárulni, hogy a visszaélések körüli hallgatásnak vége szakadjon.
Az ezt követő években a Német Püspöki Konferencia, reagálva a társadalom részéről erősödő nyomásra, számos olyan intézkedést tett, amelyek a katolikus egyházon belül történt szexuális visszaélések feldolgozását és a preventív eljárások bevezetését szolgálták. 2014 márciusában a püspöki konferencia négy tudományos intézet munkatársaiból álló kutatócsoportot bízott meg azzal, hogy többek között azt is tisztázzák, hogy a katolikus egyházon belül voltak vagy vannak-e olyan struktúrák és dinamikák, amelyek kedveznek a szexuális visszaéléseknek. Ennek a több mint négy évig tartó interdiszciplináris, ún. MHG-kutatásnak az eredményeit Katolikus papok, diakónusok és férfi szerzetesek által kiskorúakon elkövetett szexuális visszaélések címmel, 2018 szeptemberében hozta nyilvánosságra a Német Püspöki Konferencia. Az eredmények tükrében látható, hogy 1946–2014 között Németországban 3677 kiskorú áldozata és 1670 vádlottja van a szexuális visszaéléseknek. Ha szem előtt tartjuk, hogy a kivizsgálás során a kutatók összesen 38 156 pap, diakónus és szerzetes személyi aktáit vehették figyelembe, akkor ezek 4,4%-ával kapcsolatban fogalmazódnak meg szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak. A tudományos kutatás eredményeit közlő tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy „a katolikus egyházban érvényesülő aszimmetrikus hatalmi viszonyok és a zárt rendszer kedvezhetnek a szexuális visszaéléseknek”. E széles körű vizsgálat sokkoló eredményei közvetlen hatásának tekinthető a németországi szinodális út mint egyházi megújulási folyamat 2019-ben történt elindulása.
Hogyan működik és milyen célokat követ?
A szinodális út a párbeszédnek egy strukturált formája, amely a németországi katolikus egyház megtérése és megújulása érdekében azoknak a lépéseknek a közösségben történő keresését szolgálja, amelyek megerősítik a keresztény tanúságtételt a mai társadalomban. Ebből a célból a következő négy központi témakört és tevékenységi területet kívánták vita tárgyává tenni, illetve tisztázni: az egyházi hatalom és hatalommegosztás kérdése; a papi életforma kérdése napjainkban; a szexualitás megélésével kapcsolatos kérdések; a nők szerepe az egyházi szolgálatokban és hivatalokban. A szinodális út folyamata 2019. december 1-jén, advent első vasárnapján indult, és kezdetben két évre tervezték. Időközben azonban igény mutatkozott arra, hogy a megkezdett úton folytassák a párbeszédes munkát, s így 2023. március 9–11. között immár az 5. közgyűlésre fog sor kerülni.
A szinodális út közgyűlésének egyébként 230 tagja van, 159 férfi, 70 nő és 1 eltérő nemű személy. A Német Püspöki Konferencia részéről 69, a Német Katolikusok Központi Bizottságának a részéről pedig szintén 69 tag. A különböző, egyházon belüli csoportok képviselői: a szerzetesrendek 10 tagot, az egyházmegyei papi tanácsok pedig 27 személyt delegáltak, a fiatalok 15 taggal, az állandó diakónusok 4, a főállású pasztorális munkatársak 8, a katolikus teológiai fakultások tanácsa 3, az újabb lelkiségi mozgalmak 3, az egyházmegyei általános helynökök pedig 2 taggal képviseltetik magukat. Ezen kívül további 20 katolikus nő és férfi kapott meghívást a közgyűlési tagságra, akik további szakmai csoportokat képviselnek. Felszólalási joggal bíró megfigyelőként meghívást kaptak a közgyűlési alkalmakra: a berlini apostoli nuncius, egyenként egy-egy képviselővel a Németországi Keresztény Egyházak Munkaközössége (ACK), a Németországi Evangélikus Egyház (EKD), a Németországi Ortodox Püspöki Konferencia (OBKD), az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), a szomszédos országok püspöki konferenciái és az ottani laikus ernyőszervezetek képviselői, valamint a szinodális út elnökségének további meghívottjai. A közgyűlés ülései nyilvánosak a média számára.
Alapszabályzatában a szinodális út világosan kifejezi, hogy közgyűlésének határozatai önmagukban nem rendelkeznek joghatással. A határozatok nem érintik a püspöki konferencia és az egyes egyházmegyés püspökök hatáskörét a jogi normák megalkotására és a tanítói hivataluknak a saját hatáskörükön belüli gyakorlására. Azokat a határozatokat pedig, amelyeknek világegyházi relevanciája van, természetesen a Szentszék kompetenciája lesz megítélni.
Hogyan viszonyul a világszinódushoz?
A németországi szinodális útnak és a két évvel később elindult világszinódusi folyamatnak azonos az alapcélkitűzése: a katolikus egyház megújulása a szinodalitás jegyében. Ez az átalakulási folyamat elindult a II. vatikáni zsinat nyomán, ám mindmáig nincs befejezve. A katolikus egyház Németországban természetes módon bekapcsolódott a világszinódusi folyamatba, és ezzel párhuzamosan a szinodális út egyáltalán nem feszültségmentes belső megújulási projektjét is folytatja.
A két folyamat közötti különbség is világos. Azon túl, hogy más és más időpontban kezdődtek, különböző okok szolgáltattak alapot elindításukra. Amint már láttuk, a németországi szinodális utat az egyházban történt szexuális visszaélések kivizsgálásának sokkoló eredményei miatt kezdeményezték. A világszinódusi folyamattal viszont Ferenc pápa újra napirendre tűzi a II. vatikáni zsinat egészen alapvető kérdéseit: Miként teljesítheti az egyház küldetését a mai világban? Miként újulhat meg az egyház látható szervezete annak érdekében, hogy minden megkeresztelt személy fenntartható módon bekapcsolódjon annak életébe? Az eltérő kiindulási kérdéseknek a tükrében érthető, hogy a konkrét célkitűzések és a megvitatásra került témakörök is sokban különböztek a két folyamat eddigi szakaszaiban.
A németországi szinodális utat ért számos kritika ellenére az már mindenesetre kitűnik, hogy az itt vitára bocsátott témák nem jelentenek egy „német különlegességet”. Hiszen a német reformtémák a világszinódusi folyamat során más országok állásfoglalásaiban is helyet kapnak. Így például az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Írország vagy Nagy-Britannia helyi katolikus egyházaiban is aktuálisak a német szinodális úton megvitatott témák: a klérus és a laikusok között tapasztalható szakadék, a klerikalizmus negatív hatása a hívekre, a nők diakonátusának és papságának a kérdése, a homoszexuális és más beállítottságú személyek negatív megítélése az egyházban.
[A németországi szinodális úthoz kapcsolódó elmélyült teológiai elemzések és a vonatkozó munkadokumentumok magyar nyelven a Mérleg folyóirat munkatársainak köszönhetően online formában is elérhetők: www.merleg.org.]
Vik János
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/10-es számában.
