Lukács László piarista szerzetes, teológus, egyetemi tanár, irodalomtudós volt, 1984 és 2019 között a Vigilia főszerkesztője. Nagyon sok minden miatt tiszteltük, elsősorban tevékenysége, munkabírása miatt, ugyanakkor az erdélyi katolikus sajtó és teológia iránti nyitottsága, figyelme, támogató szeretete miatt. Nemcsak helyet adott a Vigiliában nem egy erdélyi szerzőnek, de vendégül láthattuk őt a Vigilia szerkesztőbizottságának tagjával, Lázár Kovács Ákossal, kiváló, lenyűgöző előadást tartott a kolozsvári Szent Mihály-nőszövetség termében, majd a teológiai tanárokkal, kolozsvári katolikus értelmiségiekkel beszélgetett. Budapesten nem egyszer fogadott a Vigilia szerkesztőségében, biztatott, segített. Isten fizesse, Tanár úr!
Az életünket károsító hatások között egyre veszedelmesebb a zajártalom. Nemcsak a dobhártyánkat érő hangok – a bensőnket borzoló konfliktusok, feszültségek lármája is roncsolja egészségünket. Ahogy az élet egyre hangosabbá és nyüzsgőbbé vált, úgy növekszik az igény a csöndre. Ennek külső feltételeit teremthetik meg az olyan intim terek, nyugalmat és elcsöndesedést kínáló helyiségek, amelyekben zajoknak folytonosan kitett fülünk megpihenhet, de elcsitulhat bensőnk szüntelenül zakatoló lármája is.
A katedrálisok, szakrális terek sok évszázada lehetőséget kínálnak erre: nemcsak a liturgia helyéül szolgálnak, hanem a csöndes áhítat, összeszedettség helyei is. A betévedő látogató, a turista talán csak körülbámészkodik, néhány fotót készít, aztántávozik anélkül, hogya tér csöndje, áhítata megérintette volna.
Sokan meghallják azonban a szakrális tér hallgatag üzenetét, amely arra hívja őket, hogy lépjenek ki a külvilág sürgés-forgasából, kűlsö-belsö lármájából, és engedjék megszólaIni benső világuk beszédes csöndjét, esetleg a lélek csöndjében megszólaló
Isten üzenetét.
Vágyunk a csöndre századunkban egyre nagyobb. Ezt mutatja, hogy egyre több ilyen „csönd-pont”, kápolna vagy egyszerűen csak meditációs helyiség épül Európa-szerte, autópályák mellett, repülőtereken, középületekben, de még plázákban is. Jó néhány közülük ökumenikus használatban lévő szakrális tér, szaporodnak azonban azok a helyiségek is, amelyek nem szolgálnak liturgikus célokat, hanem minden vallásos szimbólum nélkül a csendre, a befelé fordulásra, az összeszedettségre indítanak. Az ENSZ palotában, New Yorkban fél évszázada van már ilyen meditációs helyiség, amely nyitva áll mindenkinek visszavonulásra, elcsöndesedésre, imádkozásra.
Van, aki csupán pszichohigiénés megtisztulásra, stressz-mentesítésre vágyik. A hívő embernek viszont „az Úr érkezésére” adhat lehetőséget. De mindenkinek, hívőnek, nem hívőnek egyaránt lehetőséget nyit arra, hogy belépjen benső világának terébe, oda, ahol találkozhat a „Mindenütt Jelenvaló” jelenlétével.
Csöndpontokra azonban nemcsak térbeli világunkban van szükségünk, hanem időnk ritmusában is. Pusztulásra ítéli belső énjét, aki folyamatos lármában él, és nem tud naponta legalább
néhány percet találni a csöndre, a külső világ kikapcsolására, zsibongó gondolatainak, benső világának elnyugtatására: a meditációra, az érkező Úr befogadására.
Forrás: Vigilia
