A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (PPKE HTK) szervezésében január 26–27-én tartották meg a hagyományos teológiai tanári konferenciát. A tanácskozás fókuszában ezúttal a teremtés igazsága és a teremtésvédelem kötelezettsége állt. A budapesti konferencia iránymutató dokumentuma Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikája volt.
A tanácskozás társzervezője a Szent II. János Pál Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézete volt, melynek vonatkozó projektjét a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatta. A konferencián megjelent Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Marton Zsolt váci megyéspüspök és Beer Miklós emeritus váci megyéspüspök.
Puskás Attila, a PPKE HTK dékánja megnyitóbeszédében arra emlékeztetett, hogy az Egyháznak nemcsak felelőssége, de hatása is van az emberi magatartásra, így arra is, hogy az ember hogyan viszonyul a teremtett világhoz. A konferencia ökumenikus igénnyel szeretné vizsgálni a teremtésvédelem témáját, elsősorban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára alapozva. Ha igaz az, hogy egyedül senki sem mentheti meg önmagát, akkor az is igaz, hogy egyedül nem menthetjük meg a világot, csak a teremtő Istennel összhangban.
Ezt követően Hidvéghiné Dr. Pulai Brigitta, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet munkatársa mutatta be az intézet tevékenységét, majd Nobilis Márió a Laudato si’ enciklika pasztorálteológiai összefüggéseiről beszélt. Elmondta: a Megváltó megtestesülése minden cselekvés lényegalkotó struktúrája. A pasztorálteológia ezt a cselekvést vizsgálja: hogyan tud ennek minél helyesebben megfelelni az Egyház. Ha az Egyház Krisztus cselekvő jelenlétének a folytatása, akkor foglalkoznia kell a világgal, Ferenc pápa szavaival: „Isten válaszává kell válnia.” S mivel a világ számára problémaként jelentkezik a környezet romlása, ezért az Egyháznak feladata, hogy vizsgálja a teremtésvédelemmel összefüggő kérdéseket, megtalálva a krisztusi válaszokat, a pasztorálteológiának pedig utat kell mutatnia abban, hogy nekünk magunknak miként kell megváltoznunk.
A Laudato si’ enciklika szerint tudatformálásra, ökológiai megtérésre van szükség. Ebben az Egyház megtérési, evangelizációs és böjti tapasztalata mellett a plébániai modell és a remény tanítása is fontos szerepet játszik.
Prem Xalxo SJ, a Pápai Gergely Egyetem (Gregoriana) professzora előadásában az ökológiai spiritualitás és nevelés keresztény szempontjait ismertette a Laudato si’ enciklika fényében. Rámutatott: Ferenc pápa enciklikája szerint nincs két világ, az ember, a természet kölcsönös függésben van egymástól. Az átfogó ökológia Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolatot is magában hordozza. Napjainkban azonban az én a saját sorsának ura akar lenni, megszakítva a kapcsolatot a másokért való léttel. A mai embert féktelen fogyasztás és individualizmus jellemzi.
A szeretet különleges helyet foglal el a teremtésben, az enciklika szerint Isten szeretete az alapvető oka minden teremtménynek. Az ember nem azért létezik, mert gondolkodik – cogito ergo sum –, hanem azért, mert szeretve van – amo ergo sum.
Az Isten–ember, ember–ember és az ember–teremtett világ közötti kapcsolat szükségessé teszi az ökológiai nevelést. Ebben a család mellett az iskolának és a médiának is fontos szerepe van. Meg kell változtatni az ember a teremtés csúcsa és koronája paradigmát, a csúcs helyett az őrzőre téve a hangsúlyt. Ebben az összefüggésben az imago Dei azt jelenti, hogy az ember része a teremtésnek, küldetése, hogy fenntartsa a teremtett világot. Az indiai jezsuita professzor szerint rá kell találnunk a közös gyökerekre, eredetre, a környezettel kapcsolatos kérdések vizsgálatakor pedig figyelmet kell fordítani a helyi kultúrákra.
Szuromi Szabolcs Anzelm rámutatott, Ferenc pápa enciklikája foglalkozik a környezetszennyezéssel, a klímaváltozással, a biodiverzitás károsodásával, a vízzel kapcsolatos összetett problémákkal, az életminőség romlásával és a globális egyenlőtlenséggel. Az ember nem tulajdonosa a világnak, hanem – mint azt Turkson bíboros megjegyezte – társteremtője.
Bándi Gyula környezetjogász a Laudato si’ kezdetű enciklika jövő nemzedékkel kapcsolatos meglátásairól beszélt. Rámutatott, Ferenc pápa enciklikája nem a semmiből jött, kulcsfogalmait több egyházi dokumentumban is fellelhetjük.
Martos Levente Balázs Jób és a Prédikátor könyvét abból a szempontból vizsgálta, hogy miként lehet a teremtett világ menedék az ember számára. Az Ószövetség látásmódjában a teremtett világgal kapcsolatban nem a semmiből való létrehozás jelenik meg először, hanem Isten rendet tevő, a káoszt megzabolázó tevékenysége. Ez lehet ugyanis példa az ember számára. A zsoltárok arra hívják fel a figyelmet, hogy az egész teremtett világ hirdeti Isten dicsőségét.
Bodor Attila A kortárs ökoteológiák Szentírás-hermeneutikája című előadásában azt hangsúlyozta, hogy Lynn White 1967-es megállapítása szerint a kereszténység antropocentrikus, a nyugati ember pedig a világ urának érzi magát, így az ökológiai krízis problémájára nem is tud választ adni. White úgy látta, hogy a kereszténység szerint Isten akarata, hogy az ember a teremtést a saját céljaira használja. Bár ezt a nézetet sokan sok oldalról bírálták, az kétségtelen, hogy a Biblia nagy hangsúlyt helyez az ember istenképiségére, ráadásul a Szentírás-tudomány sokáig úgy látta, a Biblia alapjában üdvtörténet, melynek alanya az ember.
Zamfir Korinna a fundamentalista bibliamagyarázat következményeiről beszélt. Rámutatott: a diszpenzációs vagy korszakos teológia szerint Isten korszakokat állapított meg az üdvösség rendjében. A dominionizmus szélsőséges nézete szerint az ember bármit megtehet a teremtett világgal. A premillenarizmus követői azt gondolják, hogy mielőtt bekövetkezne Krisztus ezeréves uralma, eljön a nagy nyomorúság ideje, de az igazakat Krisztus elragadja magához az égbe. (Van, aki szerint az ukrajnai háború is ennek a nagy nyomorúságnak a jele.) Az előadó szerint ezeknek a nézeteknek nagy hatása van a mai amerikai evangéliumi keresztény gondolkodásra.
A környezetvédelem mögött összeesküvést látnak, hiszen a felmerülő problémákat Isten hatalma, gondviselése és az ember találékonysága úgyis meg fogja oldani. Az Egyesült Államokban élő protestáns, neoprotestáns keresztények nagy része szerint a végidőkben élünk, ugyanakkor a túlnyomó többség szerint az ember kötelessége gondoskodni a teremtett világról. Zamfir Korinna arra is rámutatott, hogy az Egyesült Államokban teret nyerő fundamentalista evangéliumi keresztény felfogás által vezérelt politika megkérdőjelezte a környezetvédelem fontosságát, sőt, a korábbi törekvéseket is aláásták, mondván: ki tudja, lehet, hogy nemsokára eljön a világ vége.
Gyurkovics Miklós előadásában azt vizsgálta, hogyan jutottak el a patrisztikus szerzők a teremtés szépségétől a Teremtő felé. Az egyházatyák az ókori filozófusok gondolatai mellett a Szentírásra támaszkodtak. Arra igyekeztek választ kapni, hogy miként tükröződik vissza a teremtő a teremtményekben. Alexandriai Philón a világot Isten második árnyékképének tartotta, az első volt a logosz. Szent Jusztinosz szerint az örök Isten a formátlan anyagból hozta létre a világot, mely az emberi élet Istennek tetsző megélésének legalkalmasabb közege.
Bagyinszki Ágoston a természet könyve metaforáról és a teremtésvédelem fundamentális teológiájáról beszélt. Elmondta: Ferenc pápa enciklikája szerint a szépség, az igazság és a jóság oldaláról kell olvasnunk a természet könyvét, a természet ugyanakkor „vallási tapasztalatunk locusa” is. A teremtett környezetünkkel való méltatlan bánásmód istentapasztalatunkat is elszegényíti. Az enciklika arra bátorít, hogy a természettudományok és a teológia párbeszédének jegyében közeledjünk a természet könyve élményéhez, hagyományához.
Forrás: Baranyai Béla / Magyar Kurír
