Alapításának 100. évfordulóját ünnepli a Szociális Testvérek Társasága. Miután január 20-án Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Szociális Testvérek Társasága elöljáróit és testvéreit, január 22-én Pannonhalmán nyitották meg a centenáriumi évet, az ünnepi szentmisét Hortobágyi T. Cirill főapát celebrálta, a szociális testvérek a bencés szerzetesekkel együtt adtak hálát az elmúlt száz évért. A romániai kerület elöljárója, Homa Ildikó sss beszámolóját olvashatják.
Minden ember, család életében vannak mérföldkövek, évfordulók, amelyek különös jelentőséggel bírnak. Egy ilyen mérföldkő a szociális testvérek életében a századik év.
Egyháztörténelmi viszonylatban nem tűnik soknak, hiszen az ezeréves és a több százéves rendekhez viszonyítva Társaságunk még fiatal. De amikor egy új gondolat születik, sokat kell küzdenie, hogy ne csak beékelődjön a hagyományos gondolatok közé, de kivívja önállóságának létjogosultságát is. Így volt ez 1923-ban is. Az alapító által írt bemutató könyvecskében olvashatjuk: „Ezért legtöbbször ellenséges szemmel nézi az újítókat és így a küldetésükben hívőknek minden lépést, melyet azért tesznek, hogy a szerzetes lényeget továbbvigyék és belekapcsolják a jelen társadalmi fejlődésnek sokszerűvé vált feltételeibe, nehéz küzdelmekkel, nagy szenvedésekkel kell megtenniök, a haladásért nagy árat kell fizetniök. Ezt súlyosbítja az a körülmény, hogy maga az Egyház is bizonyítékokat akar látni a jónak állított újítás mellett, tűzpróbára teszi embereit, mielőtt meggyőzetve új paragrafussal egészítené ki a szerzetes rendekre vonatkozó és azoknak formáit leszögező Kódexet.” (A puszták rejtekéből az élet centrumába, 1928.)
Az egyház azóta bevezette az új paragrafust a kódexbe, és ma már pápai jogú apostoli élet társaságaként élhetjük küldetésünket a világban. Ez egy olyan létforma, amely sajátos karizmát feltételez, és gyakran nehéz megértetni másokkal az életformánkat, a lelkiségünk megélése folyamatos határmezsgyén járást igényel. Ezért volt olyan fontos számomra is, hogy Ferenc pápa személyesen szólt hozzánk, szociális testvérekhez.
Általános elöljárónk, Kővári Magdolna testvérünk álmodta meg számunkra azt, hogy Ferenc pápa áldásával kezdhessük el jubileumi évünket. És az álom valórá vált január 20-án a vatikáni palota könyvtárszobájában. Mi egy kis közösség vagyunk, de Ferenc pápa számára figyelemre méltóak voltunk, és ez nagy hálával tölt el minket. Úgy éreztem, hogy a kézszorítása és személyes köszöntése eltörölt minden sebet, amelyet az intézményes klerikalizmus akaratlanul is ejtett rajtunk az eltelt száz évünkben, és amelyről a pápa is oly sokszor tett említést megszólalásaiban, és minden sebet, amelyet a társadalmi-politikai erők igazságtalansága okozott nekünk. Ferenc pápa hozzánk intézett szavai megerősítették női szerepünket és hivatásunkat az egyházban, új irányt mutattak abban, hogy bátorsággal vállaljuk fel önmagunkat, modern megjelenésünket, álmainkat és a nekünk adatott alapítási karizmát.
A pápai audiencia előtti napot a többi elöljáró testvérrel a Tre Fontane trappista apátságban töltöttük, ahol imádságosan készültünk a másnapi találkozásra és az elkövetkezendő száz évünkre is. Szent Pál vártanúságának helyén szíven ütött a hitelesség kérdése. A hitelességet nem a bűnmentesség adja, hanem a bűn felvállalása, és a belőle való megtérés. Szent Pál kijárta az Úr iskoláját, majd vértanúságával megpecsételte a bizonyítványát. Vezetőként igyekszem én is Szent Pállal azonosulni, aki egyik közösségtől a másikig vándorolt, intett, buzdított, néha látszólag hiába, mert a közösségek a saját kis ügyeikkel, személyes konfliktusaikkal voltak elfoglalva, de ennek ellenére nem adta fel. Pál reménye az élő Krisztussal való találkozás volt, enélkül hiábavalóság minden, enélkül nincs értelme a vezetői szolgálatnak sem, a megszentelt életnek sem. Szent Páltól szeretném eltanulni azt a szenvedélyt, amely képessé tette, hogy egész életét megalkuvásmentesen élje, és ezt szeretném átadni másoknak is: nem éri meg széltől lengetett nádszálként élni. Úgy érzem, Isten arra hív minket, hogy megalkuvás nélkül éljünk, Isten fiainak szabadságával, a népszerűség és a pártoskodás béklyóitól szabadon.
A vatikáni palotában várakozva a gyönyörű freskók alatt, körben állva csendesen imádkoztunk, majd teremről teremre haladva beléphettünk a könyvtárszobába, ahol már az ajtóban kézfogással köszöntött minket Ferenc pápa. A kézfogáshoz, amelyről sok éve álmodtam én is, csak egyetlen szó illik: köszönöm! Köszönöm, hogy ebben a kézfogásban benne volt mindaz, amit az elmúlt években Ferenc pápától hallhattam, és amit most is elmondott: „Minden karizma ajándék az egyháznak, ajándék Istentől a Szentlélek által.”
Ferenc pápa hozzánk intézett szavaiban hangsúlyozta, hogy a szociális szeretet csak akkor hiteles, ha „tutti”, vagyis, ha mindenki felé irányul, diszkrimináció nélkül. Ebben a találkozásban valóban megtapasztalhattuk, azt, amiről a Fratelli tutti enciklikában írt: a találkozás kultúráját. (Az eseményről részletesebben ITT lehet olvasni.)
Lelkesen, Ferenc pápa hozzánk intézett személyes szavaival a szívünkben Szent Péter sírjánál hálával imádkoztuk el az azt imát, amelyet mindennap elimádkozunk a közösségben:
Mindenható örök Isten, jóságos Atyám! Szívem mélyéből hálát adok neked, azért a megbecsülhetetlen kegyelemért, hogy engem méltatlan szolgádat minden érdemem nélkül a Szociális Testvérek Társaságába vezettél, ezáltal közeledbe választottál, tökéletes életre hívtál és a lelkek mentésének apostoli munkájára küldtél. Engedd, hogy minden nap jobban átérezzem ennek a csodálatos kegyelemnek nagyságát, kiválasztottságomnak felelősségét és minden nap méltóbbá váljak hivatásomra” (részlet a hivatásért való hálaadás imánkból)
Szent II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa sírjánál időzve imádkoztunk Ferenc pápáért, teljesítve kérését, hiszen minden találkozást ezzel a kéréssel zár; majd imádkoztunk az egyházért, a püspökeinkért, ahogyan ezt mindennap tesszük a közösségi imáinkban is: áldd meg és szenteld meg őket, hogy Isten népét a hit egységében megtartsák.
Két nap múlva Ferenc pápa áldásával általános elöljárónk Pannonhalmán nyitotta meg jubileumi évünket a Hortobágyi Cirill főapát által bemutatott szentmise végén. A szociális testvérek számára Szent Benedek regulája biztosít spirituális keretet.
A korábban említett kiadványt (A puszták rejtekéből az élet centrumába) Margit testvér a magyar Szent Benedek-rendnek ajánlja „mint Szent Benedek atyánk 1400 éves tradícióinak legifjabb örökösei” (a szociális testvérek). Azóta már számos ifjú bencés alapítású „örökös” van, bizonyítva azt, hogy Szent Benedek ősi regulája ma is képes útmutatást adni, ma is biztos pillért jelent egy lelkileg szétesett világban is. Ha felvetülne a kérdés bennünk, hogy lehet-e ma élő egy 6. századi regula, akkor a választ meghallhattuk a bencés főapát homíliájában: „a bencés rend és a szociális testvérek titka is egy és ugyanaz: nem szűnt meg tanítvány maradni, nem szűnt meg Istenre figyelni, és az embertársat szeretni, nem szűnt meg abba az iskolába járni, ahol Jézus a tanító.” Benedek Regulája nagyon egyszerű, hiszen nem más, mint az „evangélium sűrítménye”, és éppen ez teszi időállóvá.
Január 22-én nem volt könnyű feljutni Pannonhalma hegyére, hiszen éppen lehavazott, s így zarándokmódban, gyalogolva, a zsoltárossal együtt mondhattuk: Ki mehet fel az Úr hegyére? (Zsolt 24).
A Ferenc pápával való találkozás mélysége és a pannonhalmi liturgia magassága keretezte havas zarándoklatunk összefoglalta metaforikus módon a szociális testvéri életünket és történetünket: „A Szentlélekben gyökerező élet zarándok-élet. Hittel zarándokolunk indítástól indításig, feladattól feladatig, bizonytalanságok közepette is békésen, sőt örömmel. A bennünk és közöttünk élő Lélek tudja, hová akar vezetni. Arra sürget, hogy hűségesek legyünk a válaszadásban és a teljesebb élet állandó keresése iránti elkötelezettségben.” (SSS Szabályzat)
Idei jubileumi évünkben itthon is számos helyen készülünk ünnepségekkel: május 19-20-án Kolozsváron, augusztus 19-én Nagyváradon és szeptember 23-án Csíkszeredában adunk hálát Istennek közösségünk eddigi életéért, és kérjük a kegyelmet a folytatáshoz.
Homa Ildikó sss
a romániai kerület elöljárója
