Caravaggio 1571-ben született Milánóban. Életére és művészetére egyaránt jellemző volt a lázadás, a megszokott normákkal való szembenállás. Talán emiatt válhatott a manierista festészet megalapozójává, amely az addig elismert normákkal való szembenállást jelentette. Művészetére az erőteljes fény-árnyék kontraszt és a naturalisztikus ábrázolás a jellemző.
Az itt elemzésre kerülő festmény is egy formabontó alkotás az ábrázolásmód és kompozíciós szerkesztés újszerűségével. Az alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor a megvakult Saulnak látomásban van része és leesik a lováról, amely a kép középpontjában helyezkedik el. A kompozíció merészségét fokozza, hogy a főszereplő a kép alján fekvő testhelyzetben és ezzel együtt rövidülésben van ábrázolva. A festmény a ló és Pál ábrázolásának ellentétével az addig keresztényeket üldöző Saul kiszolgáltatottságát és félelmét jeleníti meg. Az a farizeus, aki nagy lendülettel és igazságérzettől hajtva üldözte a keresztényeket, most válaszúthoz ér és a legnagyobb hithirdetővé válik. Az üldözőből üldözött lesz. A festmény feszültsége ezt a kontrasztot hivatott érzékeltetni.
A fény-árnyék kontraszt a bűnt is felülmúló isteni irgalom, a sötétségen uralkodó igazi világosság megjelenítője, amely hatására Saul megvakul, de amely új világosságot ad a hithirdető Pál szemének. A háttérben még felsejlik egy szolgáló alakja is, aki Saul segítségére siet, de ettől a vezető még szánalomra méltóbbnak hat. Összességében Caravaggio merész kompozíciója az emberi lélek legmélyebb rezdüléseit a maga valóságában hozza felszínre, minden szépítés nélkül. Ugyanakkor kiemeli Isten hatalmát és irgalmát is.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/5-ös számában.
