A 2023. évi imahét vezérfonala: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17). Az idei ökumenikus imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Minnesotai Egyházak Tanácsa állította össze. ,,Izajás próféta egyértelművé tette számunkra, hogy Isten mindig tisztességet és igazságot vár el mindannyiunktól az élet valamennyi területén”, írják. Az imahétre ,,olyan gondolatokat kapunk nap mint nap, amelyek erősítik hitünket és erkölcsi értékrendünket. Mind az igehirdetők, mind pedig a hívek számára áldássá lehetnek ezek a gondolatok.” Figyelmeztetnek: ,,Isten elvárja tőlünk, hogy figyeljünk oda a másik emberre, törekedjünk jó kapcsolatokra, egyszóval szeressük a másikat. Isten joggal várja el tőlünk, hogy a teremtett világban azzal a lelkülettel viszonyuljunk egymáshoz, hogy mindannyian az ő teremtményei vagyunk. Így szólít fel minket a béke és az egység építésére. Az idézett szentírási szakaszban a próféta keményen ostorozza a korabeli vallásosságot, utalva a hazug áldozatokra, amelyek abban a korban sajnálatos módon az emberek képmutató magatartását tükrözték. Felvetődik a kérdés: előfordul-e hasonló képmutató viselkedés a mai keresztény közösségekben? Vizsgáljuk most úgy ezt az igét (is), hogy önmagunkra vonatkoztatjuk, vagyis: tudok-e ma jót tenni? Igazságos döntéseket hozok-e, tekintettel vagyok-e embertársaimra?” A másik igen aktuális téma, amit figyelmünkbe ajánlanak ,,a füzetet összeállító Minnesotai Egyházak Tanácsa”: ,,Olyan világban élünk, amelyben alapigénk különös hangsúllyal bír. Szomszédunkban, Ukrajnában háború zajlik. Nap mint nap erőszakos cselekmények hírét halljuk. Testvérnépek harcolnak egymás ellen. E sorok írásakor naponta több mint tízezer ember lépi át határainkat a háború elől menekülve. Emiatt is lehetséges, hogy itt más hangsúlyokat kap az ige minden körülmények között érvényes mondanivalója.” Végül a témát kidolgozók e reménnyel búcsúznak: ,,gondolatainkkal és magatartásunkkal a krisztusi egység értékét kell képviselnünk. Ezért imádkozva reménységgel kérjük Isten Szentlelkének segítségét, hogy áldott és békés istentiszteleteken lehessen együtt Isten népe az ökumenikus imahéten.” A nagyváradi egyházmegyében január 15-én vasárnap nyilvános közös istentiszteleten kezdődött el az imahét. Böcskei László megyés püspököt Bodó Márta kérdezte az ökumené mai jelentőségéről.
Úgy tűnik, tájainkon kissé belefáradtunk az ökumené témájába, ,,hivatalos” gyakorlásába, holott éppen tájainkon az ökumené megélése napi valóság. Hogy látja ezt a püspök?
Az ökumenizmus kapcsán általában Jézus főpapi beszédében mondott imájára gondolunk: ,,Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn17, 21) Jó felidézni ezeket a szavakat, azonban meg kell látni bennük azt is, hogy Jézus nem azért imádkozik, hogy minket az egység biztonságába helyezzen, hanem értünk imádkozva meghív bennünket arra, hogy fáradozzunk az egység megvalósulásáért, amely az Atyában, Jézus Krisztus által és a Szentlélek irányításával érhető el. Mint Isten gyermekei, Jézus Krisztus követői, a Szentlélek bennünk munkálkodása által fáradhatatlanul arra kell törekednünk, hogy az egység megvalósuljon közöttünk. Egy csodálatos kapcsolódást jelent ez az Isten művébe, amely szeretet, harmónia, béke és öröm. Erre kell törekednünk, lebontva mindazokat az akadályokat és falakat, amelyeket az ember emelt Isten szeretettervének útjába. Az állandó törekvés pedig nem mást jelent, mint Jézusra figyelni és az ő példáját követni. Van a Szentírásban sok olyan jelenet, kijelentés, jézusi szó, ami iránymutató lehet számunkra ezen az úton. „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13, 34-35), vagy egy másik helyen, a lábmosás történetében olvassuk: „példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13, 15).
A keresztények egységéért végzett imahét egy felvállalt elköteleződés ünnepélyes kifejezője kell legyen. A közösen elvégzett ima, a találkozás a legfontosabb kiindulási pont, amelynek folytatása van a mindennapokban. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogy a közös ima kezdeményezése és gyakorlása nem arra való, hogy lássa a világ a felekezeti hovatartozás sokféleségét, hanem inkább azt kell szolgálja, hogy észrevegyük egymást, és találkozva örülni tudjunk a közeledésnek. Más szavakkal ezt úgy fejezném ki, hogy nem kellene leragadnunk olyan megállapításoknál, miszerint városunkban, községünkben, egyházmegyénkben öt vagy hat vagy nyolc felekezet él együtt, és évente egyszer közösen imádkozunk, hanem ennek minőségi voltára kell törekednünk, miszerint öröm együtt előkészíteni a találkozásokat, fogadni a hozzánk ellátogató más felekezetű testvéreket és mélyre ható élmény marad egymást kísérni az imádságban, amikor az embert szerető Istent dicsőítjük, neki hálát adunk vagy tőle kérünk. Az ökumenikus imaalkalmak élményszerűségére kell törekednünk, amely éppen akkor érhető el, amikor az imában már megtapasztaljuk az egységet a megélt istenkapcsolatban. Mint sok minden másban, ebben is nekünk, katolikusoknak kezdeményeznünk kell. Szükség van erre a nyitottságra, amelyhez bátorság is kell, mert a mások felé való közeledés akkor lesz igazán hatékony és hiteles, ha az a tanúságtételben valósul meg. Tanúságtevő magatartással, hitünk gazdagságának tudatában kell közelednünk egymás felé, megosztva mindenkivel a kapott ajándékokat és kegyelmeket. Mert nem lehet egységet építeni, ha nem fektetek semmit ebbe az egységtörekvésbe.
Milyen tapasztalata van a váradi püspöknek, püspökségnek a más felekezetekkel való együttműködésben?
A „hivatalos” megnyilvánulásokon túl, amelyek egyébként nagyon fontosak, a mindennapi életben megélt egységtörekvés az, ami meghatározza fejlődésünket, vagy éppen semlegességünket a témával szemben. Eddigi tapasztalataimból nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a hivatalos és nyilvános megjelenéseket felekezeti szinten megelőzi a „normális” emberi kapcsolatoknak az állandó építése. Az egymás iránti tisztelet, de az egymás iránti érdeklődés sokat segít a kiegyensúlyozott kapcsolatok ápolásában, amelyek közös vagy egyéni kezdeményezésekben konkretizálódnak. Azt elmondhatom, hogy sok szép élménnyel gazdagodhattunk az elmúlt évben is a közös kezdeményezések által, vagy éppen azáltal, hogy nyitottak voltunk a más felekezetű testvéreink programjaival szemben. Az ökumenikus imanyolcad kilenc, tíz vagy éppen tizenegy napra terjed ki, mert annyian várják, és készítik elő az imaalkalmakat.
Egy másik csodálatos élmény a közös adventi gyertyagyújtások szép sorozata volt, amikor minden felekezet bevonásával és a színtársulat közreműködésével felekezeti imatalálkozókká váltak az adventi esték a székesegyház előtti téren. Mindenki megszólítottnak érezhette magát, mindenki szót kapott, mindenki tett valamit a fény növekedéséért.
Megemlíteném még a fiatalok által szervezett programokat, amikor katolikus és más felekezetű fiatalok közös lelkinapot szerveztek, szociális projektet bonyolítottak le vagy éppen táboroztak. Vagy ott vannak a különféle képzési programok, amelyekben felekezeti hovatartozástól függetlenül részt vesznek katolikusok és nem katolikusok egyaránt. Nem utolsó sorban a kulturális programok terén is sokszor megtapasztalható az egymás megismerésének öröme, az együttlét szép ajándéka, amely nemcsak az embereket hozza közel egymáshoz, hanem mindannyiunkat közelebb vezetnek Istenhez. A vidéki plébániákon is sokszor örömmel tapasztalom lelkipásztoraink részéről a más felekezetek iránti odafigyelést és a nyitottságot. Mert az egység útja nyitottságot, befogadást jelent, nem pedig idegenkedést és elzárkózást. Az egység útján járni a II. vatikáni zsinat szellemében a közös értékek feltárását jelenti, nem pedig meddő vitatkozásokat és alaptalan kritikát. Nem utolsó sorban, a Ferenc pápa által kezdeményezett szinodális út is pontos irányt mutat nekünk: együtt haladni Isten útjain!
Ez ugyan nem ökumené kérdése, de látható, hogy a püspök úr baráti jó viszonyban van Virgil Bercea püspökkel, szép és példamutató az együttműködésük.
Váradon négy püspököt szoktak emlegetni. Közöttük jó a kapcsolat. Több olyan alkalom van, amikor együtt vagyunk, együtt ünneplünk vagy együtt foglalunk állást egy-egy kérdésben. Virgil püspök úrral való kapcsolatom tényleg baráti. Nem is tudom ezt másként elképzelni. De nem az én érdemem ez, hanem annak az eredménye, hogy létrejött egy olyan dialógus közöttünk, amely a hivatalos szinten túl az örömök és terhek megosztásában is megnyilvánul. Ahogyan papjaimnak szoktam mondani, jól áll a papnak, hogy megértse magát paptestvérével, úgy mondhatom azt is, hogy jól áll a püspöknek, ha megérti magát püspöktestvérével! Nagyon hálás vagyok azért, hogy sok mindent meg tudunk osztani egymással a mindennapi életből, és ezzel talán a világ felé is jelzést küldhetünk. Nem vagyunk egyformák, a rítuskülönbségen túl ott van a nyelvi különbség is, de ezek mind eltörpülnek akkor, amikor meglátjuk egymásban az embert, amikor észrevesszük egymás terheit, egymás örömeit, és osztozni tudunk ezekben. Annyit még elárulhatok erről, hogy minden jó kapcsolatot az imádság ereje tud szépen bekeretezni.
Fotó: nagyváradi egyházmegye
