Sokszor mondogatjuk, hogy nem jó erőltetni a nevetést, a mosolygást, pedig a pszichológusok szerint a szándékos, kitartó mosolygás is számos jókedvre derítő hormont tud felszabadítani a szervezetünkben. Jól tudjuk, hogy a nevetés gyógyszer, de mintha néha elfelejtenénk, mellőznénk. Mintha az elmúlt évben kevesebb jutott volna belőle. Ha egyetlen fogadalmat tennénk az új évre, akkor talán legyen az, hogy 2023-ban sokkal többet nevetünk! A nevetés, humor fontosságának megértéséhez nyújtunk segítséget most a költő, a színművész, a plébános, a grafikus-karikaturista szemszögéből. Cikksorozatunk végére értünk a karikaturista, grafikus perspektívájával.
A humor egyfajta szelep, amely kiengedi belőlünk a felgyülemlett feszültség, nyomás egy részét, amit létrehoz a stressz, a fáradtság, a harag, a szorongás, az élet „sötét” oldala. Ezt a szerepet tölti be egy jó vicc, egy jó mém, egy jó filmecske, egy jó karikatúra. Ugyanakkor a humor örömhormont is termel, fellazít, feledtet, s ezért már-már függőként keresik folyamatosan az emberek. A mottóm is ezt támasztja alá egyébként: a mindennapi alapszükségleteink – víz, élelem, szeretet, információ, szenzáció, frusztráció – mellé vitathatatlanul szükségünk van a napi humor fejadagunkra is. S végül a humor egyfajta társadalmi kötőanyag is a kommunikációnkban: mennyivel könnyebben találjuk meg a közös hangot valakivel, ha valamin együtt tudunk mosolyogni, nevetni…
Természetesen, ahogy más a humorérzéke egy fiatalnak, más egy öregnek, más egy nőnek, más egy férfinak, más egy keresztyénnek, más egy muzulmánnak, így más egy kolozsvárinak és más egy székelyföldinek is. Mivel a humornak is van hagyománya, nemzetenként, régiókként másképp értelmezhetik az emberek ugyanazt a poént, ugyanazt a rajzot. Ez attól függ, hogy a humor témája mennyire érinti az illető csoportot, mennyire tudja megfejteni az üzenetet, és mennyire mutat a poén az ő humorörökségének az irányába. A globalizálás természetesen a humorérzéket is érintette, amióta a világhálón terjed, egyfajta homogenizáláson ment keresztül, de mindenképp van helyhez, embercsoportokhoz kötött specifikuma is. Én igyekszem ezt szem előtt tartani, közérthetően „fogalmazni”, hogy a lehető legkevesebb potenciális nézőt zárjak ki a rajzok értelmezéséből, ezért egyfajta globális formavilágot használok, és a megválasztott témáim is tartanak a jellegzetes felől az általános felé. Ugyanakkor azt vallom, hogy nincs tabutéma ebben a műfajban. A megrajzolásának a módozatára, a perspektívájára jobban oda kell figyelni, mint egy „átlagos” karikatúra esetében, viszont miután az megvan, akkor nagyon precízen, kíméletlenül meg kell mutatni a tabu visszás, torz oldalát.
Könczey Elemér grafikus, karikaturista
