Az év első felében nehéz teher nehezedett a világ vállára, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A szomszédban dúló háború rémképei rettenettel töltötték el az emberiséget, a félelem és a nyugtalanság pedig végigkísérték az elmúlt évet. Bár az elmúlt időben mintha egy kicsit már bele is fásultunk volna, mintha megszoktuk volna a szenvedés és a halál látványát, mintha már nem volna olyan szörnyű és megrázó…
A háború réme mintha csak folytatta volna a 2020-ban a koronavírus-járvánnyal a mindennapjaink részévé váló félelmet és szenvedést, a részben a következményeként kialakuló magas infláció, a sokak számára anyagilag már követhetetlen drágulás pedig csak tovább rontotta a hangulatot és növelte a kilátástalanságot.
Az elmúlt év szörnyűségei láttán egyetlen észrevételt emelnék ki, ami elszomorít, és amiért imádkozom, hogy a 2023-as évben ez másként legyen: a háború láttán ismét egymásnak feszültek az ellentétes álláspontok, az emberek vagy egyik, vagy másik oldalra álltak, mintha nekik is kötelességük lenne oldalt választani, s ha valaki olyannal találták szemközt magukat, aki esetleg a másik oldalon állónak tűnt, akkor könnyedén valódi gyűlölködésbe fordult a találkozás. A mechanizmus nem ismeretlen, már a világjárvány kapcsán is láthattuk, hogy milyen mélyen gyökerező ellenségeskedés jellemzi társadalmunkat: a tényleges közvetlen háború nélkül is háborúskodunk egymással.
Ennek az egyik fő oka az, hogy nem érvényesül az az újságírás szakon belénk vésődő alapelv, amit az egyik tanárom, idézve az ókori római jog bölcsességét, így fogalmazott meg: hallgattassék meg a másik fél is! Egyre jobban hiányzik az egymás meghallgatása, egyre kevésbé érdekes (és egyre kevésbé lehet helytálló) mások, a másik véleménye, tudása, tapasztalata, ha az nem egyezik a mi előzetes (elő)ítéletünkkel. Szent meggyőződéssel hisszük a saját álláspontunk igazát, és mintha képtelenek volnánk a másik valódi meghallgatására. Mintha előre tudnánk az ő gondolatait és mondanivalóját, s miközben hozzánk beszél, már meg sem halljuk az ő szavait, saját előítéletünk dübörög a fülünkben, elménkben a tényleges meghallgatás nélkül. S aztán ezt másoknak is terjesztjük, hogy az illető ilyen meg olyan, ezt meg azt mondta, gondolta… s észre sem vesszük, hogy elménk szörnyszülötteivel viaskodunk, és kényszerítjük viaskodásra a másik embert is ezáltal. Mintha az empátia kezdene kihalni belőlünk! Azt remélem az új évtől, és ezért fohászkodom, hogy a másokra való süketségünkből gyógyuljunk ki. Jézus ebben tökéletes példát mutatott, kora bűnöseivel és kirekesztettjeivel vállalt sorsközösséget, értük emelte fel a szavát. Mi pedig még a szomszéddal, munkatárssal, baráttal, rokonnal sem tudjuk megérteni egymást, nemhogy egyetérteni… Hallgassuk meg egymást!
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/1-es számában.
