Manapság már novemberben tele vannak a kirakatok a karácsonyi dekorációval, s még december előtt számtalan karácsonyfát látunk. Tudjuk, ez évben milyen színű fát szeretnénk, lehet követni, mi az aktuális trend. Igyekszünk személyre szóló, tökéletes ajándékot választani szeretteinknek. De vajon hogy készültek az ünnepre ötven-hatvan-hetven éve? Idősödő olvasóinkat kérdeztük meg, mi az, ami kedves a szívüknek a karácsonyi emlékeik közül.
Duţa (született Berszán) Anna Baróton született egy hatgyerekes családban ötödikként 1944-ben, a háború alatt. Édesapja fogságban volt, édesanyja egyedül maradt a gyerekekkel. Az iskoláit Baróton végezte, majd érettségi után ipari tervező technikumot végzett Câmpulung Muşcelen, Argeş megyében. Iskola után szerződése volt négy évre az ottani gépgyártó üzemben, s ott dolgozott nyugdíjazásáig, ott ment férjhez. Nyugdíjazásuk után költöztek Kolozsvárra, mivel a lányuk ott él. Két unokájuk van.
A gyermekkorok karácsonyát így idézte fel: „Akkor a karácsonyok nagyon szépek voltak, mert akkor igazi tél volt, nagy hóval, faggyal, jéggel. Nagy örömmel vártuk a karácsonyt, habár egyszerű gazdálkodó emberek voltunk, nem volt ennyi fényűzés, mint most. Az az egyszerű karácsonyfa, amin rajta volt a kertben érett alma, a dió, az édesanyám által sütött piskóta… nagy öröm volt.” Felkészülésként hittanórára jártak, ott verseket tanultak, a templomban is mindig volt gyerek- és ifjúsági műsor. Anna néni megosztotta azt is, mit szokott hozni az angyal: „Az ajándékok az édesanyám által varrott ruhák voltak, mert hat gyereknek nehéz volt venni valamit. Nagy élménnyel éltük a karácsonyt, nagyon örültünk.” Az iskolaévek után jött a szigorítás. Mivel akkoriban csak vasárnap volt szabadnap, karácsonykor is dolgozni kellett, sőt, aznap munka után kötelező program is volt, így gyakran éjszaka készültek otthon, hogy karácsonyi légkört varázsolhassanak a családba. Hozzátette: „Templomba tudtunk menni, mert délután 6-kor mindig volt mise, és arra el lehetett érni, valamint az éjféli misére is. Örömteli lelki felüdülés volt.”
A díszeket kartonból, papírból, fából készítették. Szívesen készítettek rongybabát is. Amikor a karácsonyfáról vették le a cukrokat, a papírt megtartották, mert következő karácsonyra is kellett.
Gál Mária 1937-ben született Gyergyóditróban, iskoláit is ott végezte. Két gyerek édesanyja, öt unokája és öt dédunokája van. Kilenc testvére született, de egyikük még kisbabaként meghalt. Tizenhat éves volt, amikor a szülei meghaltak, akkortól a nagymamája nevelte őket. Elmondta, nagyon hálás a jó Istennek, hogy vidám természettel, jó kedéllyel áldotta meg. Mindig szívesen mesél, énekel, mondókázik a gyerekeknek. A régi karácsonyokról elmondta, sosem hagyták ki a szentmisét gyerekként sem. A hittanórát abban az időben a helyi papok tartották, ez az időszak a családban Jézus-várás volt, ami nem az ajándék miatt volt nagy öröm, hanem hittanóráról tudták, mi az ünnep lényege. „Hitben nőttünk fel, s felnőttként is tartjuk ezt” – mondta.
Szívesen mesélt a rorátéról is: „A roráté el nem maradhatott. Mindenki lámpással ment, olyan szép volt, ahogy csoszogtak az öregasszonyok, s mentek a gyerekek, fiatalok is. Otthon imádkoztak, énekeltek, s végezték a Szent Család-kilencedet, ezt a karácsonyt megelőző kilencedik napon kezdték, minden este más családnál imádkoztak.” Kislányként is járt édesanyjával, ha egyedül volt otthon, a kanapéra tett széket, erre tette a szentképet, így készült az otthoni szentély. A karácsonyfára tett díszek otthon készültek, az alma, dió mellett formára vágott házi sütemény került a fára, valamint krepp-papírból készítettek díszes csomagolást a cukorkának. A girland szintén krepp-papírból készült. A cukorkát otthon készítették (mindenki tudta, ki készíti az utcában a cukorkát, s onnan lehetett rendelni). Kérdésünkre, hogy mi a kedvenc karácsonyi éneke, elmondta, nincs kiválasztott, hisz rengeteget tud, és szívesen énekelt mindig, de kiemeli a régi karácsonyi készülődés egyik énekét, a Szállást keres a szent család címűt. Hozzátette: „A gyerekkori karácsony másabb volt, számoltuk a napokat, tanultuk az énekeket”. Gyerekként is jártak énekelni szenteste a testvéreivel, s a házaknál tésztát, galambast vagy cukorkát kaptak az éneklésért.
Az írás megjelent a Vasárnap 2021/52. számának életmód rovatában.
