Rendhagyó adventi készületre hívta plébániánk, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia a Kolozsváron élő családokat plébániától és felekezettől függetlenül, amelynek során minden este kis sétára, „vadászatra”, illetve egy nagy közös kalandra vártuk mindazokat, akik bekapcsolódtak a programunkba.
A néhány évvel ezelőtt a magyarországi Solymárról indult kezdeményezést – amely vidékünkön is, főleg Székelyföldön már évek óta lassan szokássá vált – próbáltuk a nagyvárosi környezetben is kivitelezni, így a Házsongárd–Főtér–Sétatér „háromszögben” családok, intézmények, vendéglátóegységek bevonásával advent első vasárnapjától kezdődően minden este egy-egy számmal ellátott, feldíszített ablak jelezte a karácsonyig hátralévő napok számát. Ezt kellett az „ablakvadászoknak” felkeresni, és arról egy képet küldeni, amivel pontokat szerezhettek, így kissé versenyjellege is volt a programnak, motiválva a családokat az esténkénti közös sétára, de a fő célunk az volt, hogy minőségi idő eltöltésének lehetőségét biztosítsuk számukra a már november közepén karácsonyi hangulattól zsongó városban.
A jelentkező családoknak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül versbe szedve, rejtvényesen megfogalmazva küldtük el a napi helyszíneket, amelyeket fel kellett keressenek. Emellett egy-egy feladatot is ajánlottunk, amelyet együtt valósíthattak meg otthonaikban, így többek között közös sütésre, főzésre, karácsonyi díszek készítésére, családi albumok előkeresésére, nosztalgiázásra biztattuk őket.
Mivel eléggé nagy kiterjedésű plébániánk, ezért irányítottan szerveztük az ablakvadászatot, mi kértük fel az ablakdíszítőket, hogy minden este a központi rész különböző helyszíneire kalauzoljuk a bekapcsolódó családokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan érdeklődtek az idén próbajelleggel indított kezdeményezésünkhöz, és így naponta több tíz család, olykor száz ember is rótta a kolozsvári utcákat, keresve az ablakokat, amelyeket nagy örömmel díszítettek a felkért családok, intézmények, vállalkozások.
Az este 5 órától éjfélig érkező képek, üzenetek megerősítettek munkánkban, öröm volt olvasni a visszajelzéseket, nézni a képeket, amelyeken olykor több mint tíz gyermek is szerepel, hiszen egyszerre akár több család is találkozott a helyszíneken. „Ez a játék összehozza a kolozsvári magyar családokat, mi kisebb tömeggel találkoztunk a helyszínen” – írta egyik édesanya, míg olyan is volt, aki megfeledkezett beküldeni a képet, mint írta: „elfelejtettem elküldeni, mert nagyon jó barátainkkal találkoztunk, köszönjük nektek”. Hogy mennyire lelkesen kapcsolódtak be a családok kezdeményezésünkbe, arra csak egy példát említenék: egy esős estén a gyerekekkel nem mert útnak indulni egy család, de az édesapa a rossz idő ellenére is felkereste a helyszínt, és családja képviseletében küldte a képet a megtalált ablakról.
Rengeteg szervezést igényelt, olykor előre nem látott akadályokat is el kellett hárítani, de úgy összegezzük így félidőnél, e sorok írásakor, hogy érdemes volt belevágni a fejszénket a nagynak tűnő fába, hiszen a családok visszajelzései megerősítettek abban, hogy szükség van az ilyen jellegű kezdeményezésekre, még egy olyan nagyvárosban is, mint Kolozsvár, ahol naponta több tucat program közül válogathatnak az emberek. A program, úgy gondoljuk, elérte célját, a családok kimozdultak otthonról, közösen töltöttek időt, és nagy kaland részeseivé váltak kicsik és nagyok egyaránt. Ahogyan az előbbiekben idézett édesanya is írta nekünk, úgy mi is tapasztaltuk, hogy valóban sikerült találkozniuk a kolozsvári magyar családoknak, többen arról számoltak be, hogy a véletlen találkozások olykor egész estén át tartó beszélgetésekben, közös programokban csúcsosodtak ki.
A különleges adventi kezdeményezés az élő adventi kalendárium nevet is viseli, mivel nem apró édességeket rejtő dobozok ablakai nyíltak ki naponta, hanem családok, intézmények ablakai jelezték, hogy naponta egyre közelebb van a megtestesülés ünnepe, amikor maga az Isten Fia, Jézus Krisztus is találkozni szeretne velünk, emberekkel. Ezen túl főként nekünk, akik háttérből irányítottuk és szerveztük a programot, valóban élő adventi kalendáriummá váltak azok a családok, kicsik és nagyok, akik a naponta érkező képekről visszamosolyogtak ránk, és akikkel reményeink szerint az utolsó napon, amikor „már csak egyet kell aludni karácsonyig”, személyesen is találkozhatunk, megosztva a legszebb élményeket, netán láthatatlan apró bakikat is, de legfőképp azokat az örömöket, amelyeket kölcsönösen szereztünk egymásnak.
Bár még sok van az ünnepig e sorok írásakor, mégis már azt tervezzük, hogy jövőre minden felekezet közösségeivel közösen, nem csak a központ környékén, hanem az egész várost „lefödve” szeretnénk továbbvinni az idén próbajelleggel indított, de mostanig annál nagyobb sikernek örvendő kezdeményezésünket. Ha minden család csak egy kicsit is tudatosabban és mélyebben tudott készülni karácsony ünnepére, ha kicsit megérezték az advent igazi lényegét, akkor máris elértük célunkat, ami legyen Isten nagyobb dicsőségére!
Bőjte Csongor
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/51-es számában a Fókusz-összeállítás részeként (Összeállította: Szász István Szilárd)
