Karácsony közeledtével megmutatnak magukból valamit a Gyulafehérvári Caritas munkatársai. Számba veszik, az Istenember születésére mit is ajándékozhatnának magukból, maguknak, egymásnak. Idén azokat a pillanatokat idézik fel egy héten keresztül napról napra, amiért hálásak. Szalmaszálak ezek, melyek a jászolba kerülve meleget tartanak, melyek arra késztetik az olvasóikat, hogy feltegyék maguknak a kérdést: számomra ebben az évben melyik volt az a pillanat, amely épített engem, és általam másokat, mi volt az, amiből több élet született?
December 20
Vannak olyan dolgok, amiket nehéz kimondani. Valaki nagyon szépen megfogta a lényeget, amikor varázsszavaknak nevezte ezeket. S ha most megszólalt a fejedben az ismerős dallam, akkor tudod, hogy a köszönöm is egy varázsszó. Köszönöm – talán ezt mondjuk legkönnyebben, érzelemmentesen, ok nélkül, csak úgy, megszokásból. Köszönömöt mondani 20 perc sorban állás után az elárusítónak, talán könnyebb, mint hálásnak lenni. Hálásnak, de igazából. Azt hiszem nem ismeretlen állapot, amikor érzelmileg túlterhelve, nulla kedvvel látunk neki valaminek. Ilyen volt az a keddi nap is, amiről mesélni fogok.
Ott vagyok érzelmileg túlterhelten és nulla kedvvel. Megérkezem a kis irodánkba, egy negatív gondolattal köszönök az új napnak: „Jaj ne már, most még csak egy hétindító gyűlés hiányzik!” Leülünk, s most először örülök, hogy egy hatalmas oszlop van az asztalom előtt, ami elrejt a többiek elől. Megkezdjük, beszélünk, jön a zárókör, ami mindig valami személyes. Hirtelen eszembe jut, a hála. Közhely. Puffantsuk el. Szóval a zárókérdés az lett, köszönjünk meg valamit a társunknak.
Hála, egy közhely. Annak hittem, s a közhely-kérdésből egy olyan beszélgetés lett, amiért megérte felkelni azon a keddi napon, s megéri felkelni azóta is, minden nap. Azt éreztem, megérkeztem, s jó helyre érkeztem. Hálás voltam, hogy hálát tudunk adni egymásnak, s hálás voltam, hogy a közhely-kérdésem után szétnézve könnyes szemecskék néztek vissza rám, s szívesen néztem ki az oszlop árnyékából a többiekre.
Hála, az erő. Egy olyan erő, ami kimozdított az asztalomat eltakaró oszlop kényelmes árnyékából. Kívánom, hogy téged is mozdítson ki a szürke hétköznapokból! Öltöztessük a lelkünket ünneplőbe, a hála egyszerű díszességével. Boldog karácsonyt!
Gere Pamela pszichológus, szociális szolgáltatások, Háromszék, Sepsiszentgyörgy
A kollégák és a bentlakóink együttes összefogásával készültünk egy kézműves foglalkozással az adventre. Díszeket készítettünk, karácsonyi dalok csendültek fel, mindannyiunk szívében megcsillant egy apró, de erős láng, a szeretet lángja. A rohanó mindennapok ellenére lassítottunk, beszélgettünk. Az arcokon megjelenő mosolyok, a könnybe lábadt szempárok felerősítették bennünk az ünnep hangulatát. Hálás szívvel tekintek vissza erre az évre, volt benne minden, aminek lennie kellett. Hálát adok jóért és rosszért, köszönöm a családom, kollégáim támogatását, egy jó csapatban könnyebb megküzdeni a nehézségekkel. Áldott, meghitt, szeretetben, békességes ünnepet kívánok!
Kovács Fancsali Kinga koordinátor, Szent Lukács idősek otthona, Udvarhelyszék
Mivel teljesen új munkatársként csöppentem a Jakab Antal Házba, egyben egy nagy közösségbe, az első pár hónapban csak tapogatózva mertem dolgozni, mert senkit nem ismertem, így az elvárásokat sem a kollégák felől. Féltem a változástól, és attól, hogy kitől mikor kapok visszaigazolást, hogy jól végzem a munkámat. Felemelő érzés volt mind lelkileg, mind szellemileg a kollégák bíztató tekintete, szava. A sok együtt töltött óra, nap, beszélgetés, munka után egyszer csak éreztem, hogy körbeölel a közösség, amiért minden nap hálával tartozom. Igazából egy színes csapat vagyunk, mindenki egy fontos láncszem, a munkájával teszi egésszé a Jakab Antal Házat.
Én már minden nap látok magam körül apró csodákat, csak nyitott szemmel kell járnom. Egy Albert Einsteinnek tulajdonított idézet szerint: „csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi”. Így az ünnepek közeledtével kívánom, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő csodákat!
Sándor Katalin rendezvényszervező, Jakab Antal Ház, Csíkszék
Hálát a körülöttem lévő emberekért érzek… a gondolatok valóra válnak. Volt olyan, hogy valamit terveztem, nem mondtam ki, csak dolgoztam rajta, és a körülöttem lévők ráéreztek, megvalósult. A gondviselésért a hála.
Például a gazdasszonyképzéssel kapcsolatban is azt hittem, nagyot álmodok, amikor egy profi sütőt szerettem volna, erre a körülöttem lévők egy profi konyha kialakításán kezdtek dolgozni.
Hálát adok az emberek bizalmáért is. Érzem, a következetes, kitartó munkának megvan az eredménye. Kialakul egy olyan mély bizalom, akár egy csoport tagjai között, ahol bármelyikükre lehet számítani. És hálás vagyok a családomért, hogy ezt így elfogadják, próbálják megérteni, mi is az, ami engem lelkesít, ami feltölt.
Köllő Réka falugazdász, Caritas Vidékfejlesztés, Gyergyószék
Miért legyünk hálásak? Mindenért. Értékelnénk mindazt, amit az Úr megadott számunkra. Örvendjünk annak, hogy egészségesek vagyunk, van egy szeretettel teli otthonunk, ahol összegyűlhetünk azokkal, akik szeretnek bennünket. De ez nem adatik meg nagyon sok idős embernek, akiknek mi, gondozók jelentjük a mindent. A minap ez a mondat hangzott el egy idős szájából: „Te jelented nekem a mindent!”
A néni a földön feküdt, a teste remegett a hidegtől és a fájdalomtól. Ebben a rideg kis szobában a földön fekve átértékelte az egész életét. Nem panaszkodott. „Lehetett volna rosszabb is” – mondta halkan, alig hallhatóan. Majd az ágyban újra és újra mondott valamit, de nem értettem mit. Amikor visszakérdeztem, nem válaszolt, de a könny a szemében valami mély fájdalomról árulkodott. Másnap elmondta, hogy az Úr, akiben sose bízott igazán, most megmutatta, hogy létezik. Mert csak az Úr tudta, hogy vele mi történt és odaküldött engem.
Azóta is hálát ad minden napjáért, amit megél. Miközben etetem, remegő kezével megsimogat és a szeretet ezer jelével adja tudtomra, hogy én jelentem számára a mindent.
Szöllősi Edit egészségügyi asszisztens, Marosszék
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
