Bilibók Géza karácsonyra hangoló, advent végi gondolatai
Nem tudom, hány szó érintett és mennyi rendített meg, de az a sejtésem, hogy kevés. Túlesünk rajtuk, akár halljuk vagy mondjuk ezeket a szavakat: születés, nevetés, remény, bizalom, gyógyulás, hit. Pedig ezek a szavak a csodát tárják felénk és megajándékoznak bizalommal, hogy élni tudjunk.
Valamiért sok minden lezajlik bennünk, míg egyszer csak feleszmélünk, hogy van néhány szavunk, melyeknek hiánya idegenné üldöz bennünket. Mind voltunk magányosak és talán elhagyva is hosszabb-rövidebb időre, és ilyenkor nem volt másra szükségünk, csak hogy hazataláljunk a szívünkhöz, válaszra találjon kétkedő életünk.
Egy gyermek születni akar, akit lélegzetvisszafojtva várnak, akire a szülei nagyon kíváncsiak, nem annyira súlyára és magasságára, hanem lényegesen egyszerűbbre, hogy fogják-e egymást egészségben látni? Tudnak-e majd mókásan nevetni és egymástól tanulni szülő és gyermek? Mert egy betegség mindent nagyon megváltoztatott…
Vannak, akik így készülnek karácsonyra szívükben a legnagyobb reménnyel az élet iránt, de tagadhatatlan a félelem marcangolása bennük. Kívánom mindannyiunknak, hogy az igazán fontos előtérbe kerüljön. Értsük és érezzük szavainkat, amelyek által csodát tartunk egymás irányába. Miként a gyermek szeme felragyog a karácsonyi fények csillogásában, ugyanúgy szeretnénk ragyogni életet adó szavainkban, mert a rossz mindegyikünket gyengíti.
Imádkozom és remélem, hogy a kisbaba anyukájával együtt örülhessen a csodának, a gyógyulásnak. Újból ismétlem ezekey a szavakat: születés, nevetés, remény, bizalom, gyógyulás és hit. Mennyi kimeríthetetlen csoda, mégis elkergetjük magunkat a felismerés érzésétől, hogy szívünkben kell megszülessen, akit már csak távolságtartásunkban tartunk. Hittel remélem, hogy ez a kisbaba a szülei ölelésében fog mosolyogni a világra és meggyógyul az anyuka, mert számtalanszor el kell mondania ezeket a szavakat: születés, nevetés, remény, bizalom, gyógyulás és hit.
Bilibók Géza
