A budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében adventi beszélgetésre hívták az érdeklődőket december 13-án. A telt házas eseményen három egykori növendék: Szkaliczki Örs ciszterci szerzetes és Kovács András Péter humorista beszélgetett Bátor Anna kulturális szerkesztővel.
A családias hangulatú rendezvényen rengeteg egykori és jelenlegi diák jelent meg. A műsorvezető kérdésére Kovács András Péter csodálatosnak nevezte az itt eltöltött négy évet, élete legérzékenyebb, legizgalmasabb szakaszának, amikor gyerekből fiatal felnőtté vált, s amely szerelmek, remények, csalódások, nagy döntések meghozatalának az időszaka volt. Gyakran álmodja, hogy újra kamasz, és olyankor mindig megjelenik a gimnázium is.
Szkaliczki Örs is ma már az intézmény tanára és lelkésze, Bátor Anna álmokkal kapcsolatos kérdésére felidézte: kitűzött céljai voltak, s azok alapján haladt előre. Ezek a célok korábban lelkesítették, de mostanában már azt érzi, nem feltétlenül jó, ha az ember köti magát az álmaihoz vagy a céljaihoz, hiszen folyamatos elégedetlenséget és feszültséget okoz, ha nem tudja őket megvalósítani. Az utóbbi időben ezért inkább igyekszik rászoktatni magát arra, hogy abban éljen, amiben éppen van, és hogy azt el is tudja fogadni, mégpedig örömmel.
A céljait igyekszik elengedni vagy átadni azokat Isten kezébe. Ez nem könnyű, de felszabadít.
Bátor Anna közbevetésére, hogyan tudjuk megkülönböztetni, hogy a céljaink belőlünk fakadnak, vagy pedig Istentől származnak, Szkaliczki Örs Jézust idézte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Legyen valami kellemes vagy kellemetlen, mind Istentől jön. Hogyan tudjuk elfogadni, ha valami nem kellemes, valamit nem úgy szeretnénk? Tegyen meg mindent, ami rajta múlik. Legyen este jó a lelkiismerete. A többi majd kialakul. Nem biztos, hogy az lesz, amit mi szeretnénk, de azt nyugodtan letehetjük Isten kezébe.
Kovács András Péter elmondta, fiatalon úgy gondolta, ami nem megy, azt erőltetni kell.
A legnehezebb elengedni azokat a célokat, amiket elképzelünk magunknak, és elfogadni azt az utat, amit Isten szán nekünk.
A humorista egyetemistaként például arról álmodott, hogy ösztöndíjjal Amerikába megy, majd miután hazajött, egy nagy nevű ügyvédi irodánál helyezkedik el, így negyvenéves korára sínen lesz az élete. „Végül teljesen mást gurított az élet.” Az életünkben folyamatosan meg kell tennünk a kiigazításokat. A gyerekeivel kapcsolatban folyamatosan újraéli ezt: ne az elképzelt gyerekhez ragaszkodjon, hanem annak örüljön, aki tényleg a gyereke.
Szóba került a beszélgetés során az is, hogy Kovács András Péter édesapja ivott. Ha egy gyerek ilyen családban nő fel, állandóan jelen van az életében a bizonytalanság, soha nem tudhatja, mire megy haza, nem hívhatja el a barátait, „mert tuti be fogsz égni”, nem hívhatja el iskolai rendezvényre az apját, mert az attól a pillanattól kezdve nem a gyerekről, hanem az apjáról szól. Annak számára, aki ilyen folyamatos bizonytalanságban él, a hit nagyon masszív alap, kapaszkodó. Az, hogy van a tízparancsolat, ami egyértelműen kimondja, mit szabad, és mit nem, vagy a katolikus liturgia állandó szövege rengeteget jelent. Fel is merült benne gimnazistaként a gondolat, hogy papi pályára lép. Közelről látta a rendházat, a közösségi életet, látta, hogy ezeknek az embereknek van életútjuk, diplomájuk, megszabják az életkeretüket, főznek, mosnak rájuk, stabil helyen vannak, és ezzel a biztonságos hátérrel tudnak segíteni másoknak is.
Szkaliczki Örs megjegyezte, hogy ez kiváló reklámszöveg volt. Egyúttal idézte egykori lelkivezetőjét: ha nem lesz minden második lélegzetvételed imádság, akkor elvesztél.
Rá kell hangolódni Istenre, időt engedni a vele való beszélgetésre, kapcsolatra.
Ő ezt próbálja megvalósítani papként, szerzetesként, de elismeri: odakint, a világban élőknek bizonyára nehezebb ez. Számára rendkívül fontos, hogy rendben legyenek az alapok is és a háttér is, ezért a prédikációjára készülve kitakarítja a szobáját.
Bátor Anna karácsonyra vonatkozó kérdésére Kovács András Péter elmondta: édesapja alkoholizmusa miatt gyerekként nem érezte a karácsony meghittségét, nem tudta, hogyan élik meg a családok az ünnepet. Később, amikor már megnősült, és gyerekei születtek, zűrzavar uralkodott, ezért számára december 27-én kezdődött az ünnep. A gyerekei azóta már nagyobbak, tavaly pozitív irányban változott a helyzet, és abban reménykedik, hogy az idén végre megkapja ajándékba a karácsonyt. Szkaliczki Örs idilli gyermekkorra emlékezett vissza, melyben békében, szeretetben, meghittségben élték meg otthon az ünnepet is. Papként, szerzetesként viszont szolgálat is számára a karácsony, csakúgy, mint a többi egyházi ünnep.
Az advent az elcsendesedés, a várakozás ideje, de az emberek ilyenkor is csak rohannak. Zajban élnek, és annyira hozzászoktak a lármához, hogy nem is tudnak mit kezdeni a csönddel.
Szkaliczki Örs szerint két út lehetséges: az ember vagy kiszakítja magát a sodrásból, visszavonul lelke belső rétegeibe, hogy ott találkozzék Istennel. A másik, hogy igyekszik megtalálni a sodrásban is Istent, hiszen ő nemcsak a csöndben, hanem mindenütt, így a rohanásban is ott van. Bárhol találkozhatunk vele, megláthatjuk őt.
Bodnár Dániel
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Magyar Kurír
