A pedagógusi hivatás megerősítéséről az Ignáci Pedagógiai Műhely (IPM) szervezésében „Meghívtál, hogy vízre lépjek” címmel megrendezett nemzetközi konferenciának Budapesten a Párbeszéd Háza, Miskolcon pedig a Fényi Gyula jezsuita gimnázium (JEZSU) adott otthont. A Jézus Társasága magyarországi rendtartománya beszámolóját szerkesztve közöljük.
Nem azért járnak a vízen, mert a földön nem tudnának. Párhuzamos univerzumban élnek vagy csak ostobák? Hősiesség ez vagy hübrisz? A pedagógusi elhivatottság megerősítéséről szóló konferencia éppen most? – a magyarországi helyzetet és a tanári pályával, az oktatási rendszerrel kapcsolatos kritikákat és indulatokat ismerve sokakban felmerülhetnek ezek a kérdések.
A budapesti találkozóra az ország számos városából is érkeztek, valamint több százan csatlakoztak online, Miskolcon pedig a gimnázium százfős tanári kara volt jelen.
Sandra Chaoul, a Discerning Leadership (Megkülönböztetés a vezetésben) nevű ignáci lelkületű vezetőképző program kísérleti hálózatának vezetője, a konferencia főelőadója, valamint a JEZSU tanárai és az IPM által meghívott szervezetfejlesztő és tréner szakemberek a tanári hivatás megerősítésének a jelen helyzetben is működőképes, hagyományos és innovatív módjait járták körül a konferencia résztvevőivel.
Tanári pálya mint vízen járás? A libanoni származású főelőadó sem tartotta túlzásnak a bibliai hasonlatot, hiszen országában az infláció úgy ellehetetlenítette a tanárok életét, hogy egy tankolásra sem elég a havi fizetés. Miből merítenek erőt a libanoniak, és miben reménykednek az életük elején járó fiatal pedagógusok itt, Kelet-Európában, és milyen erőforrásokhoz nyúlnak a középkorú, vagy még idősebb tanárok? Egyáltalán, mi az, ami miatt a pedagógusok mégis úgy érzik, érdemes tovább kísérni, segíteni a fiatalokat?
A cinikus válasz az szokott lenni, hogy mert biztos lúzerek, és nem képesek semmi másra. De azért tudjuk, hogy ez nem igaz. Erről adott tanúbizonyságot három pályája elején járó tanár: két JEZSU-s öregdiák – Gloviczki Sarolta gyógypedagógus hallgató és Simkó Krisztián, a miskolci jezsuita gimnázium tanára –, valamint a lengyel vendégelőadó, Marcin Musial, a krakkói Kostka jezsuita gimnázium tanára.
A három fiatalról megtudtuk, hogy tudatosan döntöttek az iskola mellett. Marcin az üzleti életből érkezett, jelenleg társadalomtudományt és történelmet tanít, valamint marketinges és grafikai tervezői tudását állítja az iskola szolgálatába. Krisztián a fenntartható fejlődés és környezetvédelem területére szakosodott, és elkötelezetten foglalkozik a digitalizálással, valamint az oktatás hatékonyságának növelésével. Saci pedig, bár tudja, hogy milyen elenyésző társadalmi megbecsülésre számíthat, hiszen SNI-s (speciális nevelési igényű) tanítványai az átlagnál lassabban érnek el szerényebb eredményeket, úgyhogy valószínűleg nem kerülnek semmilyen dicsőséglistára, egyetemi tanulmányai mellett hátrányos helyzetben lévő tanulókat érintő pályaorientációs kutatást végez és fejlesztő módszerek kialakításán dolgozik. Amikor megkérdezték, mi tartja meg választott hivatásában, így foglalta össze: „A munkám soha nem lesz unalmas, mindig komoly, hasznos, és van értelme.”
A konferencia kulcsszava: értelmet találni. „Ha elkezdjük megfogalmazni, mire vágyunk, azt vesszük észre, hogy ajtók és utak kezdenek megnyílni számunkra. Egyre könnyebben észrevesszük a lehetőségeket” – Sandra Chaoul a nagyvállalatok pénzügyi világát hagyta maga mögött tizenkét évvel ezelőtt, hogy mélyebb értelmet találjon az életében. Egyéneket, csoportokat és vallási gyülekezeteket kísér Libanonban, Szíriában és Európában, 2015 óta működik együtt a Jézus Társaságával. Szakértelme a megkülönböztetés tereinek kialakításában, valamint a fejlődést és növekedést támogató beszélgetések, kapcsolatok ápolásában rejlik.
Küldetésének tekinti, hogy ötvözze a vezetést a csenddel, az imával és a párbeszéddel. „Ha értelmet akarunk találni az eseményekben érdemes elősegíteni a párbeszédet önmagunkkal, egymással és a világgal.
Sandra szerint a szenvedés serkenthet cselekvésre vagy várakozásra: „A vezetők szinte automatikusan azon kezdenek gondolkodni, hogyan tudok segíteni, mit lehet változtatni. Ám amikor darabokra hullik a világunk, mint például a 2011-es bejrúti robbanás után, az nem az akciótervek ideje; Libanonban az egész lakosság várakozásra kényszerült. A hit ad erőt ahhoz, hogy várakozni tudjunk.
Belső szabadság, folyamatos megújulás, tudatos jelenlét, érzelmi intelligencia, pozitív gondolkodás, konfliktuskezelés, az iskola jövője – ezek voltak a délutáni szekcióülések témái.
A szekciókat vezető tanárok, trénerek és szakemberek olyan jó gyakorlatokat osztottak meg, amelyek segíthetnek új nézőpontból rátekinteni a helyzetekre, megtalálni azokat a külső és belső erőforrásokat, amelyek újra energizálhatnak bennünket, segítőket.
Vízi Elemér SJ, a Jézus Társasága magyarországi rendtartományának provinciálisa úgy fogalmazott: „A konferencia célja közelebb hozni egymáshoz azokat a szakembereket, akik a fiatalságot szolgálják. Lehetőség, hogy együtt gondolkodjunk, együtt növekedjünk a hitben és a hivatásunkban.”
A jezsuiták idén pontosan 475 éve foglalkoznak oktatással és neveléssel, ez alatt a majd öt évszázad alatt bontakozott ki az ignáci pedagógia. Ez az idő arra is elegendő volt, hogy világosan kirajzolódjon, milyen erő rejlik a fiatalok nevelésében, vagyis a jövő formálásában. Ha a tanári pályát a vízen járáshoz hasonlítjuk, ez nem a nehézsége vagy lehetetlensége miatt van. A tartományfőnök szerint: „Péter bátran kilépett a vízre, és amíg Jézusra tekintett, vele kapcsolatban maradt, addig nem is süllyedt el. Az ignáci nevelés célja a tudás átadása mellett, segíteni az embereket, hogy megtanulják ezt a kapcsolatot, hogy az életükben együtt haladjanak és biztonságban legyenek Jézussal.”
Forrás: Szelenge Judit/Jezsuita.hu / Magyar Kurír
Fotó: Bazsika Eszter, Szelenge Judit
