Nagyon gyakran találkozom ezzel a kérdéssel, és azt veszem észre, hogy aki nem önkénteskedik, az nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy mások viszont igen. Pedig az önkéntesség tág értelemben nem más, mint szabad akaratból cselekedni mások irányába, segítő szándékkal és nem várni cserébe semmit. Talán egy mosolyt csak! Ez a fizetség. És ezzel, észrevétlen élünk is nap mint nap: teszünk szívességeket, nyújtunk segítséget, adományozunk kisebb nagyobb értékben, és bár azt mondanánk énünk empatikus és altruizmusra hajló volta sarkall minket ebbe az irányba, valójában szeretjük magunkat jónak, segítőkésznek, áldozatkésznek látni, illetve ezt kommunikálni a külvilág felé is.
Szűkebb értelemben viszont már nem nevezzük önkéntességnek azt, hogy bevásárolunk nagymamánknak, levisszük a szemetet vagy orvoshoz visszük a gyermekeinket. Ezek az élettel együtt járó kisebb-nagyobb feladataink, kötelességeink, s bár szabad akaratból végezzük, mégsem önkéntes munkák. Jogi értelemben több kritérium kell, hogy teljesüljön ahhoz, hogy önkéntességről beszélhessünk, legfontosabb talán, hogy a munkát mások megsegítésére, egy jó cél teljesülése érdekében, szervezett körülmények között végezzük és cserébe ne várjunk és ne is fogadjunk el fizetségképp anyagi javakat. Ellenben legyünk nyitottak az emberek irányába, empatikusak és talpraesettek, kíváncsian tekintsünk egy-egy program, esemény elébe, motiváltak legyünk a tanulásra, proaktívan álljunk a különböző helyzetekhez.
A Gyulafehérvári Caritasnál ebben a szűk értelemben használjuk az önkéntesség fogalmát, és büszkén mondhatjuk, hogy szép számmal vannak önkénteseink, akik színesebbé teszik programjainkat, megkönnyítik a munkatársaink munkáját, néhol szaktudásukkal, máskor „csak” a tettrekészségükkel, lelkesedésükkel járulnak hozzá a tevékenységekhez. Van olyan önkéntes, aki már a mosolygásával megnyeri a körülötte lévő gyermekek, idősek figyelmét, mások az angol vagy román tudásukat használva fordítják le a beszámolókat, megint mások a háttérben fejlesztő eszközöket készítenek el, dekorálnak, vagy épp az adminisztratív feladatok ellátásában nyújtanak segítséget. Cserébe kellő figyelmet, a hasznosság- és a csapatunkhoz való tartozás érzését, ill. fejlődési lehetőséget nyújthatunk nekik. Ilyen lehetőség volt számukra legutóbb október végén egy önismereti műhelymunkán való részvétel. A jelenlevő önkéntesek tréneri vezetéssel kerültek kapcsolatba saját erősségeikkel, amelyek mindennapjaik hatékony megélését segíthetik. Megtanulták önmagukban, saját életükben, sikereikben felfedezni azokat az erősségeket, amelyek erőforrásként működnek a mindennapokban, és amelyekre az önkéntes munkájuk során is tudatosan támaszkodhatnak.
Veres Réka-Orsolya önkéntes koordinátor
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
