A 13. századi szamosfalvi római katolikus templom zarándokokkal, odatartozókkal, búcsút ünnepelni vágyókkal telt meg Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapján, november 19-én. Szentünkért hálát adni tartozunk Istennek, hogy 815 évvel ezelőtt Sárospatakon július 7-én megszületett.
Az idetartozó olvasmányok a nap szentjére illő derék, istenfélő asszonyról, gyakorlati keresztényről szóltak, olyanról, aki nemcsak szóval és beszéddel tud szeretni, ,,hanem tettel és igazsággal” (1Jn 3,18b). Az evangélium kiterjesztette mindezeket az ellenség szeretetére is, mert arra tanított, hogy ne csak élvezzük a mennyei Atya irgalmasságát, hanem azt mi is gyakoroljuk, szeretve ezzel embertársainkat.
A homíliában Szőcs Csaba szászfenesi plébános XVI. Benedek pápa magyarokhoz intézett leveléből idézett, melyet a pápa Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára írt. Ennek segítségével megfogalmazta: ,,Erzsébet igazi európai szent: kora társadalmi viszonyait tekintve épp úgy, mint napjainkban, az evangelizáció követhető példája” és ,,az új, keresztény Magyarország hiteles drágaköve”. Erzsébet Jézus Krisztust tekintette példaképének, amikor a szegények és rászorulók szolgálatába szegődött önmaga kiüresítésével, ,,szolgai alakot öltve” magára a királynői pompa helyett, és ,,hasonló lett az emberekhez”, mint ahogy azt a Fil 2,7-ben olvashatjuk. Assisi Szent Ferenc nyomdokaiba lépve ,,személyes és végső életcélként saját életét hasonlóvá alakította Krisztuséhoz, aki az ember egyedüli Megváltója”.
,,Az egyház igazi leánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között.” Ő a keresztény erényeknek felső fokon való megélője példát adott nemcsak a szegények iránti szeretetében, de magánéletében is IV. Lajos türingiai őrgróffal kötött házasságában, családjában, de férje halála után is. A történelem során sokan követték példáját, politikai személyiségek is, mindez a népek közötti kiengesztelődést segítette elő. Találóan idézte Erdő Péter bíboros szentbeszédét is, melyet a Szent Erzsébet-évben Sárospatakon mondott. Ezek alapján buzdított, hogy gyakorolhatjuk mi is a ,,megbocsátás és a viszonzást nem váró adakozás” művészetét mint irgalmassági cselekedetet, mert semmi sem a mienk. Istentől kaptunk ajándékba még munkalehetőségeinket is. Ő gondunkat viseli. Európából kezd kihalni az igazi emberség, mert anyagias világunk az eredményességre törekszik, mely csak az önzést táplálja, elősegíti a társadalmi igazságtalanságokat, gazdasági feszültségeket”. Az emberi szívhez, az ember bensőjéhez kell visszatérni, mert így tudjuk csak alkalmazni az evangéliumban hallottakat, hogy ,,Isten tükörképei legyünk” a szeretetben. Szükségesek a konkrét tanúságtételek, melyek láthatóvá teszik a szeretetet. Aki csak általánosan szereti az embereket, de a mellette levő embert nem tudja elviselni, annak szeretete nem valódi, mert mindenkit csak a saját elképzelése szerint szeret és nem annak konkrét szükségei szerint. Szeretni annyit jelent, mint találkozni ,,azzal, aki ő maga”, magával a személlyel, az egyénnel, aki nem olyan, mint más. Szent Erzsébet szeretetcselekedetei közben irgalmasságot gyakorolt, segített, imádkozott, de ugyanakkor figyelt és ráhagyatkozott Istenére.
,,Mérlegelnünk kell újra és újra a kinyújtott kezet és a hitet, mert egyik a másikat kiegészíti” – fejtegette a szászfenesi plébános. Istenkapcsolatunk emberkapcsolatainkon keresztül mutatkozik meg. Szeretetünk ezért nem lehet érdekből. A szeretet ajándékozzuk ingyenesen, érdekek nélkül, a visszakapás gondolatát is messze űzve, önmagunk legjavából adva, Istenből merítve.
A szentmise befejező részében Ferencz Antal szentpéteri és szamosfalvi plébános szenteltvízzel meghintette és megáldotta a Szent Erzsébet szeretetszolgálatát jelképező cipókat, fánkokat és a legendára emlékeztető, illatozó rózsákat. A plébános végigvonult a templom padjai között, megáldotta a jelenlevőket is, így a szenteltvíz áldást hozó cseppjei az ott levő élő virágokra, a hívekre is mint Isten ajándékai hullottak.
A szentmise Muresán Mária kántor éneklésével és a hívek bekapcsolódásával felemelővé és kétszeres imává alakult, igazi ünneppé, ahonnan a befejező áldás után boldogan, feltöltődve távozhattak, akik oda betértek. A hallott lelki és a megáldott testi táplálékkal feltarisznyázva, Szent Erzsébet életpéldáján keresztül a konkrét szeretetet megélhették nemcsak a templomban, hanem szeretteik, ismerőseik körében.
Bíró Jolán
