A világ legismertebb mondatai közé tartozik az Ismerd meg önmagad biztatás, mely napjainkban újra virágkorát éli, hisz oly sokféle módon és oly sok (szak)ember segítségével történhet a megismerés, hogy szinte lehetetlen nem megismerni önmagad. Tanítók sokasága, coachok, pszichológusok és rengeteg módszer áll rendelkezésünkre. Vannak (szak)emberek és módszerek, akik gyors és erőfeszítés nélküli szenzációs eredményekkel kecsegtetnek, a legjobb befektetés címen árulják szolgáltatásaikat.
Ennek ellenére és ezzel együtt egyre gyakrabban találkozunk boldogtalan, elégedetlen emberekkel, megrázó tragikus végkifejletekkel, és úgy tűnik, hogy bár karnyújtásnyira az önismeret és az ebből következő önmegvalósítás, ebből nem valósul meg semmi vagy nagyon kevés.
Az önismeretre lassan kezdünk úgy tekinteni, mint egy csodaszerre, ami minden gondra megoldást jelenthet és ez így is van. Az önismeret a kereső ember eszköze, amivel fejlesztheti a személyiségét, önmaga és világa számára a legnagyobb ajándék. Az önismeret önmagamról való tudást jelent, arról, hogy ki vagyok, milyen vagyok, hogyan gondolkodom, hogyan viselkedem, hogyan reagálok. Az önismeret szól rólam és arról, ahogy a világban vagyok, azaz a kapcsolataimról. Az önismeret nem általános igazságot jelent, hanem az itt és mostban való tudást önmagamról és önmagamról a világban.
Az önismeret első lépcsője a felismerés és a tudatosítás. A felismerés önmagammal kapcsolatban születhetik megtapasztalásos úton, de születhetik úgy, hogy valaki visszajelez, rávilágít. Amennyiben én tapasztalom meg, lehet, könnyebben tudom elfogadni ezt a tudást. Például én azt hiszem magamról, hogy nem vagyok romantikus, és ezt gyakran hangoztatom is. Egy adott helyzetben azonban felfedezem, hogy szeretem a hosszú, naplementébe tartó tengerparti sétákat és az önmagamról való tudásom, az önismeretem kibővül ezzel az információval. Tudatosítom magamban, hogy másként, de romantikus vagyok én is. Előfordulhat az is, hogy bár empatikus személynek tartom magam, egyszer-kétszer felfigyelek arra, hogy társas helyzetben nem érdekel a másik, nem érdekelnek a gondolatai, a megtapasztalásai. Ennek kapcsán feltehetem magamnak a kérdést, hogy jelenlegi élethelyzetemben empatikus vagyok-e? És levonom önmagam számára a következtetést, azaz tudatosítom a választ.
Önismeretünk gyarapítása történhet mások visszajelzése alapján is. Íme, egy példa: Én azt gondoltam magamról, hogy a könnyed filmeket kedvelem. Történt egyszer, hogy visszajelzésként azt kaptam, hogy te milyen nehéz filmeket nézel mindig. Tényleg kikapcsolódsz? Ennek kapcsán tudatosult bennem, hogy tényleg nehéz témájú filmeket nézek. Azóta ha tényleg kikapcsolódni vágyok, tudatosan könnyed filmeket választok. Ahhoz azonban, hogy a visszajelzéseket fogadni tudjuk, nyitottaknak kell lennünk és egy olyan lelkiállapotban, amelyben fel vagyunk készülve ennek a tudásnak a befogadására. Mert ha lelkünk kapui nincsenek nyitva és a kulcs a mi zsebünkben lapul, magától, a zörgetésre, nem fog kinyílni.
A második lépcső az elfogadás. Elfogadom, hogy most vagy amióta az eszemet tudom, én ilyen vagyok, így működöm… Aztán pedig döntök. Döntök, hogy így maradok vagy változtatni fogok. Amennyiben úgy döntök, hogy nem változom, jó nekem így, hiába is mondja mindenki, hogyhagyjam már ott az alkoholista férjem, nyissak a világra, jó nekem így… − attól a döntés még döntés marad.
Azonban ha a változás mellett döntök, tovább folytatom az önismereti utam és elérkezem a számomra legfontosabb lépcsőhöz, az új viszonyulások, viselkedések, működések kipróbálásához. És ez az önismeret legizgalmasabb és legnehezebb része. A legizgalmasabb, mert kipróbálhatok új dolgokat, hozzáállásokat, ezáltal fejlődik a személyiségem, és a legnehezebb is, hiszen a régi modellek nagyon mélyen belénk ivódtak, és hajlamosak vagyunk önkéntelenül, automatikusan visszatérni ezekhez.
Ajánlom a következő gyakorlatot: hazafele menet változtassanak útvonalat. Ugye más az élmény? Figyeljék meg, mi változik. Talán a környezet, talán más ingerek érik önöket (szürke tömbházak helyett az üzlet csillogó kirakata, vagy egy éppen levelét hullató fa), talán más készségekre van szükségük (kevesebb figyelem, ellazulás vagy éppen fokozott kíváncsiság), ami viszont biztos változik az az önök tapasztalata.
Az önismeret célja önmagunk megismerése, és ezáltal egy jobb, teljesebb élet teremtésének a lehetősége. Önmagam megismerése azonban egyaránt történik azáltal, hogy befele nézek, illetve azáltal, hogy a magamról szerzett hiteles és őszinte tudást a másikkal való kapcsolatban élem meg és validálom. Ily módon tudok kiteljesedni, hiszen emberi kapcsolatok hiányában bármilyen magamról való tudás lehet csak elképzelt, illetve vágyott, de nem mindig reális. Kedvenc példám az, amikor valaki magát nagyon empatikusnak tartja, de közben, társaságban önmagán kívül senkire sem figyel.
Az önismeret egy folyamat, amelyben sok munka van. Az önismeretet kereső munkája elsősorban, hiszen segítő szakemberként a szaktudásommal és a kettőnk/csoportban lévő kapcsolattal/kapcsolatokkal vagyok/vagyunk jelen és a kulcs a velünk szemben/a körben ülő ember zsebében van. Ha ez nem így történik meg akkor kurzusról kurzusra, segítőről segítőre vándorló emberek maradunk, akik meggyőződéssel állítjuk, hogy mi teljesen rendben vagyunk, hogy az egész világ ellenünk van, és nem áll hatalmunkban semmit sem változni. És maradunk az önismeret fogságában. Ha viszont hajlandók vagyunk önmagunkon dolgozni, segítséggel bár, de nem kész válaszokat elvárva és keresve, az önismeret vonzásában találunk rá új önmagunkra és fedezzük fel más színben a világot.
Kasza Izabella pszichológus
Az írás megjelent a Vasárnap november 6-i számának életmód rovatában.
