A keresztény országalapító fiát ünnepelték Szent Imre emléknapjának koraelőestéjén a kolozsvári Szent Imre Római Katolikus Óvoda munkatársai, vezetősége, a Szent Mihály-plébánia elöljárói és nem utolsó sorban a kicsi óvodások.
Apró, kis csillogó, boldog szemecskék érdeklődéssel figyeltek László Attila főesperes hozzájuk és szeretteikhez intézett szavára, melyben megfogalmazta, hogy mi mindnyájan, akár kicsik, akár felnőttek vagyunk, mi mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Így nemcsak az apróságoknak, hanem szüleiknek, nevelőiknek is fontos feladata törekedni a szentté válásra, hogy olyan emberekké formálódjanak, akik Istennek tetszők és olyanok, akik teljes értékűvé próbálnak e törekvés által válni. Szent Imre tiszta életét tárta a jelenlévők elé példának, akitől érdemes tanulni. A pedagógusoknak ajánlotta, hogy mindennapi munkájukhoz erőt a gyermekek szemébe nézve gyűjtsenek, mert az ő tekintetükből öröm származik, melynek gyümölcse majd a jól elvégzett munka után a maradandó bő termés lesz az emberpalánták kibontakozó, felnövekvő életében a tudás terén.
A szépen csengő gyermekhangok egy csokorba gyűjtve az ismerős dallammal szeretetről, jóságról és Isten jelenlétéről zengtek. A családok egybeforrtak és egy egységes, nagyobb családdá érlelődtek, kiknek egyen-egyenkénti közös értéke az együttszóló énekben lágyan, simogatóan, halkan ugyan, de mégis szívhezszólóan töltötték be hangjukkal a jelenlevő lelkeket. Mert nemcsak a fülével hall az ember, hanem a bensővel, ahol maga Isten van jelen, ha hagyjuk. Ezt segítette elő az ünnepség alatt a fel-felcsendülő orgona hangja is.
Isten igéje, a Szent Imre napi evangélium, így szentünk emléknapjának előestéjén, a (Lk 12, 35-40), a készenlétre figyelmeztetett.,,Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál.” (Lk 12, 37), mert ,,olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” (Lk 12, 40), meglepetésszerűen, de annál nagyobb szeretettel és könyörülettel. Csak szólnunk kell hozzá gyakran, hogy felismerhessük őt, akár az ott közösen elmondott Miatyánkban is, de az egymásra figyelésben, a szent térben, Isten házában, de máshol is.
A gyermekek a hozzájuk illően megfogalmazott könyörgésekben fohászkodtak az Úrhoz. A Szent Imre Római Katolikus óvoda ovisai bizalommal zengték névadójuk ünnepén a ,,Szent Imre herceg, Magyarország éke/ Szűztiszta élet legszebb példaképe” éneket és kérték az ifjak példaképét, hogy járjon közben értük, mert szentünk ,,emberi testben angyal módra” élt a földön és ,,az igaz útról soha le nem tért…”.
Habár péntek volt, amikor a munkából igyekeznek hazatérni az emberek, itt mégis a hangulatos ünneplésbe belefeledkezve az óvoda tantestülete, de a kicsik is inkább maradtak volna, de az igeliturgiával egybekötött együttlét az Ároni áldással énekszóban zárult. Jó így együtt lenni, kicsikként, nagyokként, magyarokként, katolikusokként, Szent Imrét ünnepelve és az Emberfiát éberen várva, ki eljön majd abban az órában, amikor nem is gondoljuk.
Élő az a nemzet, élő az az egyházközség, ahol érték a gyermek, ahol teret adnak a gyermekeknek, ahol fontos a velük való együttünneplés. A gyermek jövő, Isten ajándéka, a szülők gyöngyszeme, jövőnk reménye, de jelenünk éltetője és örömünk egyik meghatározó okozója.
Ilyen volt Szent István királyunknak is Szent Imre herceg. Ő igazán megértette és megélte a fent leírtakat fiának, Imrének gondos nevelésében, a vele való foglalkozásban, de még inkább, amikor elveszítette utódját és mint népéről gondoskodó király a Szűzanya oltalmába ajánlotta az árvává váló országot.
Bíró Jolán-Ilona
