Ezt suttogták felénk, amikor mi még beszélni sem tudtunk, és ez a vigyázat körbefonta az életünket. Bárhová mentünk, bárhogyan döntöttünk, bármennyit veszítettünk, velünk volt ez a két szó: vigyázz magadra.
Amikor a legtöbbet akartuk valakinek adni, utánaszóltunk hangosan vagy hangtalanul: vigyázz magadra. És az elhagyásainkba is odaszorult ez a csepp emberség: ugye te majd vigyázol magadra? Igazából képtelenek vagyunk egy darab földre úgy vigyázni, hogy az békét tükrözzön és ne fosszon meg senkit sem az álmaitól. Képtelenek vagyunk egy szívre, egy lélekre úgy vigyázni, hogy az szárnyaljon és ne kolduljon bármikor, bárkitől egy csepp befogadást.
Vigyázz magadra, mondjuk akkor is, amikor értelmetlenek tűnik, mert megállt minden, de mondjuk, mert hisszük, hogy ő vagy ők ezzel a szóval adták át minden nehezéküket a szárnyalásnak, ahol könnyűvé vált mindaz, ami addig lehúzó súly volt, és az utolsó pillanatban, mielőtt még minden terv, aggodalom és hiány törlődött, biztosan a szívükkel kidobogták: vigyázz magadra!
Bilibók Géza
