Kostelek kedves szentjére, Boldog Rupert Mayer jezsuita szerzetes papra emlékeztek október 15-én. Az ünnepi szentmise után megkoszorúzták az emlékművet − adta hírül a Kosteleki Római Katolikus Plébánia a Facebook-oldalán. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Palkó Ágoston marosjárai plébános volt. Vele koncelebrált Becze Lóránd helyi plébános, Berszán Lajos nyug. plébános kanonok, Salamon József plébános, Páll Antal nyug. plébános, Mazai Tihamér segédlelkész és Málnási Demeter plébános. A szentmisét előkészítette Balázs Barnabás gyakorlati éves kispap.
„Boldog Rupert Mayer mindannyiunknak példakép és felhívás arra, hogy szentül éljünk… Ez pedig annyit jelent, mint napról napra hűségesen tenni Isten akaratát.” – mondta Szent II. János Pál pápa a boldoggáavatási beszédben.
Kostelek falu határában van Sostelek. A Szulca (Sulca), Sospatak és Gyepece pataka határolja az a magaslatot, ahol az I. világháborúban egy kötözőhely volt. Rupert Mayer atya bal lábát, amikor a sebesülés után amputálni kellett, itt temették el. A háború után gyakran emlegette a megboldogult lábát, „amit egy szanitéc Sosteleken temetett el”.
Az eltelt száz év alatt a sírokat benőtte az erdő. Felismerhetők a korházi barakkok helye, azonban nehezen lehet megközelíteni. Bálint Lajos, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke 2005-ben a helyi plébános, Salamon Antal, a gyimesbükki plébános, Salamon József, a szépvízi plébános, Gábor Zoltán, valamit a helyi hívek segítéségével, közreműködésével emléket állítottak a Vaszi Mátyás által adományozott telken, közvetlenül az út mellett, a falu bejáratánál.
Az emlékművön a kehely jelzi, hogy római katolikus áldozópap volt, a háromnyelvű felirat pedig élete programja, amit a nemzetek apostolától, Szent Pál apostoltól vett: „Isten igéje nincs megbilincselve”. (2Tim 2,9)
Boldog Rupert Mayer jezsuita szerzetes hatgyermekes kereskedőcsaládban született 1876. január 23-án Stuttgartban. A hat gyermek közül (4 lány és 2 fiú) az egyik szerzetesnővér lett, a legkisebb fiú – Rupert – előbb egyházmegyés pap, később jezsuita szerzetes pap.
1882-ben kezdte meg iskolai tanulmányait szülővárosában, majd Ravensburgban fejezte be, ahol 1894-ben érettségi diplomát szerzett.
1888-ban részesült a bérmálás szentségében. 1894−1895-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a Fribourgi (Svájc) Egyetemen, majd Münchenben folytatta és Tübingenben fejezte be.
1898-ban lépett be a rottengurgi papi szemináriumba.
1899. május 2-án pappá szentelték. Május 4-én mutatta be szülővárosában az első szentmiséjét. Június 10-től segédlelkész volt a spaichingeni Szent Péter és Szent Pál-plébánián, ahol 1900 július 5-ig szolgált.
1900. október 1-én jelentkezett a Tisis/Feldkirch-i jezsuita szerzetesrendbe.
1906-tól népmissziós papként működött Németországban, Svájcban, Ausztriában és Hollandiában.
1912-ben Münchenbe rendelték, ahol három évtizeden keresztül a férfiak lelki gondozásában tűnt ki.
Az I. világháború ideje alatt tábori lelkész volt a francia, galíciai, majd újra a francia fronton. Az Osztrák Magyar Monarchia és az akkori Románia határon a Keleti Kárpátokban, az Ojtuzban megsebesült a jobb szemére. Mindez 1916. november 16-án történt. A brassói kórházban rövid időn belül helyre jött.
1916. december 30-án újra megsebesült. A Pricske hegyről a Cotumba elfoglalása volt a cél. Rupert Mayer nem maradt a fedezékben, a Szulca patak fahídján a két becsapódó lövedék között át akart szaladni. A második lövedék térden alul szétzúzta a lábát. Két tábori orvos azonnal a kunyhóhoz sietett és ellátták a sebesültet. Fő gondjuk volt, hogy a félig elvérzettet visszaszállítsák Sóstelekre. Sósteleken azonnal amputálni kellett az összeroncsolt lábát térden alul. Az amputálás után, 1917. január 6-án elszállították Mihályfalvára (Csíkszentmihály), ahol egy jól felszerelt magyar tábori korház működött. Állapota súlyosbodott, így térden felül is le kellett vágni a sérült lábát. Erre 1917 februárjában került sor.
Fiútestvére, Egon ekkor meglátogatta, és úgy döntött, hogy hazaviszi öccsét. A szenvedés útja hazáig még néhány állomást jelentett. Kolozsvárról egy német katonavonat vitte a szászországi Höchenmölsenbe, majd március 30-án onnan a „Karl Theodor” korházba, Münchenbe.
1917. október 27-én, tízhavi szünet után először misézett a landsbergi jezsuita templom Szent Ignác kápolnájában.
1921-től a Mária Kongregáció prézese volt Münchenben. A férfiakat terelte a egyházba. Havonta olykor hetven szentbeszédet tartott. A Mária Kongregáció létszáma az ő idejében hétezerre növekedett.
A hitleri időben nem tudják megfélemlíteni. 1939-ben letartóztatták és a sachsenhauseni gyűjtőtáborba vitték. Innen átvitték az ettali bencés kolostorba kényszerlakhelyre. Innen csak a náci uralom bukása után szabadult. Még néhány hónapot működött Münchenben.
1945. november 1-jén, mindenszentek napján szentmise bemutatása közben – éppen a szentbeszédet tartotta, agyvérzést kapott, korházba szállították, de életét nem tudták megmenteni.
Temetésére november 4-én került sor a pullachi jezsuita-rendi temetőbe.
Végleges sírhelyére, a müncheni Bürgelsaal nevezetű altemplomban (a főállomás közelében) 1948. május 21-én százezrek jelenlétében helyezték örök nyugalomra. Földi maradványait több mint 30.000 rózsafüzért imádkozó férfi kísérte. Az újratemetés ünnepi szónok a többek közt ezeket mondta: „És azon a napon, amikor az Úr hív bennünket, talán olyan hirtelen, mint téged, könyörögd ki számunkra a beteljesülést, bejutni a mennyek országába!” 1987. május 3-án avatta boldoggá II. János Pál pápa.
