Idén ünnepeljük, hogy 125 éve született Tamási Áron. Az ő gondolatait olvashatják, Emlékezés a tavalyi őszre (1945) című írása részletét.
Az egyéni életben a bűn és a bűnhődés törvénye rejtelmesnek tetszik, mert ártatlanokat látunk szenvedni és latrokat boldogulni. A köznép előtt, ki csupán a születés és a halál között látja lefolyni az életet, ez sokszor megrendíti az igazságba vetett hitet. Ezért a vallás kinyitja a végtelenség kapuját és az elmaradt jutalmat, vagy a késlekedő büntetést a másvilágra ígéri.
Szép ez, és igaz is, mint minden költői gondolat, mely az üdvösség vágyával messze szárnyal. Ha szent volnék, vagy bölcs pária, teljes belenyugvással fogadnám a vallás eme vigaszát. Istennél tartva a világosságot, mely a bűn és a bűnhődés rejtelmét világossá teszi. Mivel azonban akaratos és tudni vágyó ember vagyok, a rejtelemre ésszerű magyarázatot keresek. Ha pedig úgy vélem, hogy ezt a magyarázatot megtaláltam, akkor arra törekszem, hogy a jók megjutalmazása és a rosszak megbüntetése már e földi életben megtörténjék.
[…] egyéni élet nincs, csupán egyéni sors. Ha volna ugyanis egyéni élet, akkor bűneinknek és erényeinknek velünk kéne kezdődniök, s azokat magunkkal vinnők a sírba is. Sorsunk, hogy nem kezdődnek velünk, és hogy nem visszük a sírba. Szülőkhöz tartozunk, és gyermekek tartoznak hozzánk: így sorsunk kelyhébe ömlött, amit amazoktól kaptunk, és a gyermekek sorsát telíti meg, amit ők tőlünk kapnak. A természet ilyen távol és biztonságban tartja sorsunk kis patakját, mely az ősökön és a szülőkön folyik keresztül, minduntalan bővülve, folydogálása közben változatos erecskékkel. Ezek az erecskék a környezet, az éghajlat, a hagyományok és a művelődés ízeit hordják sorsunk patakjába. Ilyenformán az életünk, mely jótékony csalással egyéninek mutatja magát, valójában közös minden élővel; közös azokkal, akik valaha éltek, vagy valamikor élni fognak; az állatokkal is közös, a növényekkel és az elemekkel; s közös a nappal, a holddal és a csillagokkal.
Mert egy a világ.
S ennek a világnak ölén, mint az egymást ölelő burkok, az emberi közösség rétegei úgy borulnak össze. Az erény és a bűn egyaránt közös tehát, s csupán térbeli és jövendőbeli távolság kérdése, hogy valósággá váljék a jutalom vagy a büntetés.Amit az igazság számunkra tartogat.Ha a büntetést tartogatta a mi számunkra, a természet törvénye szerint mi vagyunk azok az erősek, akik el is tudják a büntetést viselni.
Forrás: PIM
